Pénzügy

Rogán: 10-ből 9 devizaadós jobban jár

A Fidesz frakcióvezetője szerint a három törvény hatása olyan lesz, mintha körülbelül 190 forintos svájcifrank-árfolyamon forintosítottak volna.

A törvényi változásokkal a devizahitelesek több mint 90 százaléka határozottan jobban jár, törlesztőrészleteik 25-30 százalékkal csökkennek majd, és stabilan úgy is maradnak – mondta Rogán Antal hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Kifejtette: a bíróság nem engedte a devizahitelek kedvezményes árfolyamú forintosítását – ezért ez piaci árfolyamon történik majd meg -, azonban a bankok elszámoltatását megengedte, így “a tőketartozás és a kamatok csökkentésén keresztül érjük el ugyanazt az eredményt, mint ha kedvezményes árfolyamon forintosítottunk volna”. Szavai szerint a forintosítás – még a piaci árfolyamú is – megőrzi a bankok elszámoltatásának eredményét.

A banki elszámoltatásról, a fair bankokról és a devizahitelek forintosításáról szóló három törvény együttes eredménye egy átlagos devizaadósnál azt jelenti, mintha körülbelül 190 forintos svájcifrank-árfolyamon forintosítottak volna – mondta Rogán Antal.

Tájékoztatása szerint a fair bankokról és a parlamentnek hétfőn benyújtott, a forintosításról szóló két törvényjavaslatot pénteken vitathatja meg az Országgyűlés, a zárószavazás pedig jövő kedden lehet.

Rogán Antal példaként azt mondta, egy átlagos lakáshitelesnek, aki 2006-2009 között vett fel 43 ezer svájci frankot, ami akkor megfelelt 6,8 millió forintnak, ma 8,8 millió forint a tőketartozása. Az ő szerződéskötés-kori törlesztőrészlete 46 ezer forint volt, ma 91 ezer. Az elszámoltatással és a forintosítással ez a havi összeg 64 ezer forintra csökken, ami stabilan úgy is marad – ismertette.

Az árfolyamgát résztvevőiről a Fidesz frakcióvezetője közölte: ők nagyjából a jelenlegi helyzetben maradnak, törlesztőrészletük és kamatuk nem változik, viszont a gyűjtőszámlájuk vélhetően teljesen nullázódik.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik