Belföld

Zaklatta beosztottját, miután kiderült, hogy terhes

A romákat éri a legtöbb hátrányos megkülönböztetés Budapesten. Nagyüzem az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál.

Kapcsolódó cikkek

A hatóság szerint a romákkal szembeni diszkrimináció az iskolai elkülönítésben és a munka világában érzékelhető a leginkább. Utóbbit ugyanakkor nehezebb tetten érni, mert gyakran a kiválasztási eljárásig sem jutnak el a kisebbséghez tartozók.

Csókás Erna budapesti referens a fővárosi adatokat ismertetve elmondta: a panaszosok 30 százaléka a nemzeti vagy etnikai származása miatti megkülönböztetés miatt fordult a hatósághoz, de sokan jelentkeztek anyasággal, terhességgel, életkorral, politikai véleménnyel, fogyatékossággal vagy egészségi állapottal kapcsolatos diszkrimináció miatt is.

A sajtótájékoztatón felszólalt egy kismama, akit elmondása szerint a volt munkáltatója azt követően kezdett el zaklatni, hogy ő a várandósságát bejelentette. A kiszolgáltatott helyzetben lévő nő a hatósági eljárásban az általa felvett telefonbeszélgetésekkel tudta bizonyítani a vele szembeni durva eljárást.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság kártérítést ugyan nem ítélhet meg azoknak, akik hozzájuk fordulnak, ám a jogsértést elkövetőket akár 6 millió forintos pénzbírsággal is sújthatja. Eddig a legnagyobb büntetést – 5 millió forintot – egy bankkal szemben szabták ki egy szolgáltatás igénybevételének a megtagadása miatt. A napokban zártak le egy olyan ügyet, amelyben szexuális zaklatás miatt egymillió forint volt a kiszabott bírság.

Pánczél Márta projektvezető azt közölte, hogy a 2009-ben indult, mintegy 911 millió forintos uniós támogatással futó programban eddig mintegy 3.500 embert értek el. Referensi hálózatukat megyei szintűvé fejlesztették, hogy az ország minél több helyén elérhetőek legyenek, és havonta már kistérségi rendezvényeket is tartanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik