Gazdaság

Strukturális változást sürget Járai

Az adóterhek és a költségvetési kiadások csökkentésére van szükség Magyarországon, ehhez pedig strukturális változásokra - mondta Járai Zsigmond volt jegybankelnök.

A jelenlegi kormány helyesen ismerte fel, hogy ha el akarja kerülni az előre hozott választásokat, csökkentenie kell a költségvetési hiányt. Ez azonban önmagában nem elég, és nem is lehetséges több éven át a drasztikus kiadáscsökkentést a fiskális politikai strukturális reformja nélkül folytatni – vélekedett a Euromoney gazdasági lap fórumán egy bécsi pódiumbeszélgetésen.

A magyar gazdaság igazi problémája nem a nagy költségvetési hiány volt, hanem az, hogy az elmúlt hat-hét évben nélkülözte a versenyképességet. Ezért csökkenteni kell a vállalkozások adóterheit, mérsékelni a bürokráciát és a költségvetési kiadásokat, valamint a korrupciót. Magyarországon a vállalkozások adóterhei tíz százalékkal magasabbak, mint a régióbeli versenytársaknál. A kormányzati kiadások a GDP mintegy 50 százalékát teszik ki, míg utóbbiaknál 40 százalékot – mutatott rá.

Járai szerint a következő kormány előtt az a hatalmas kihívás áll majd, hogy egyensúlyt tartson a fiskális konszolidáció és a gazdasági növekedés bátorítása között.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik