A pénzügyminiszter az MTI-nek pontosította a brit Reuters korábbi információit, amelyek saját nyilatkozatára hivatkozva még arról szóltak, hogy a kormány csökkenésről növekedésre változtatja az idei magyar GDP-előrejelzést.
Jelenleg is tart az előrejelzés felülvizsgálata, eredmény február elejére várható. „Magyarország exportpiacain olyan előrejezésbeli változások láthatóak, amelyek esetleg kedvezőbbé tehetik Magyarország kilátásait” – mondta. Ez nem jelent egyértelműen növekedést, legfeljebb kisebb visszaesést.
A pénzügyminiszter a Reutersnak adott interjúban ismertette: Magyarország az idén az Államadósság Kezelő Központ Zrt. által a lejáró hitelek finanszírozására meghatározott 1,5 milliárd euróra korlátozza a devizahitel-felvételt. „A forintkötvény-kibocsátásra kívánunk koncentrálni, mert nem kívánjuk növelni a devizaadósságot” – mondta egy londoni befektetői találkozón.
A Reuters hírügynökség beszámolójában felidézi: 2008 októberében 20 milliárd eurós hitelkeretet biztosítottak Magyarországnak nemzetközi szervezetek a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetésével. Magyarország 14 milliárd eurót hívott le a keretből. Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. egy újabb devizakötvény kibocsátására készülve felkérte a Citigroup és Deutsche Bank pénzintézeteket, hogy szervezzenek meg egy tárgyalássorozatot kötvénypiaci befektetőkkel Európában és az Egyesült Államokban.
