Gazdaság

Nemet mondtak a britek az EU költségvetésére

Teljesen elfogadhatatlannak minősítette a jövő évi uniós költségvetés hat százalékos bővítésének javaslatát David Cameron brit miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben. Álláspontját támogatásáról biztosította Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök.

A három vezető az EU-tagországok állam- és kormányfőinek csütörtökön kezdődött kétnapos találkozója előtt váltott szót erről a témáról. Diplomaták közlése szerint egyetértettek abban, hogy a 6 százalékos javaslat elfogadhatatlan.

Sok tagország, köztük Nagy-Britannia visszafogja a költségvetési kiadásokat, hogy lefaragja a hiányt, és ilyen helyzetben nem szabad elfogadni az Európai Parlament (EP) azon javaslatát, hogy az uniós költségvetés hat százalékkal bővüljön jövőre – mondta újságíróknak Cameron, amikor megérkezett az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos tanácskozására.

Az EP indítványával ellentétben az uniós tagállamok kormányait képviselő Tanács úgy foglalt állást, hogy legfeljebb 2,9 százalékkal növekedhet 2011-ben az EU büdzséje. Néhány tagország szerint semmilyen kiadásnövelésről nem lehetne szó uniós szinten. Az Európai Bizottság – bár az EP-től némileg eltérő szerkezetben – szintén 6 százalékos bővítést javasolt.

Cameron már első nyilatkozatában kilátásba helyezte, hogy az EU-csúcstalálkozón szövetségeseket fog keresni a túlzott uniós költekezés megakadályozása érdekében.

A brit miniszterelnök – fényképek tanúsága szerint – mások mellett Orbán Viktor kormányfővel is szót váltott az ülés előtt.

A költségvetés témája hivatalosan nem szerepel a brüsszeli csúcs napirendjén: az uniós országok vezetői most elsősorban a további válságok kivédését célzó mechanizmusok kidolgozásával, a fegyelmezett gazdálkodás kikényszerítését szolgáló szankciós rendszerrel akarnak foglalkozni. A britek ettől a kérdéskörtől igyekeznek maximálisan távol tartani magukat, arra hivatkozva, hogy a tervezett intézkedések az euróövezet stabilitásáról szólnak, Nagy-Britannia viszont nem kívánja bevezetni az eurót.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik