Hajdú Szabolcs

– Fehér tenyér című alkotásával elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat, amely hat másik díjat is besöpört. Elárulja, milyen hangulat uralkodott az ügynöküggyel terhelt filmünnepen?

– A Szabó-ügy nem befolyásolta a közhangulatot, a fesztivál nyitóelőadásán pedig nem voltam jelen. Ahol „vérszagra gyűl az éji vad”, attól én igyekszem magam távol tartani. Egyébként nem volt valami szimpatikus, ahogyan Szabó reagált a dologra. Amikor Tar Sándorról derült ki hasonló, az eléggé gyomorszájon vágott, pláne, hogy szerettem az írásait, olyannyira, hogy rendezni is akartam a műveiből. Az ügy kipattanásakor Tar írt egy megrendítő levelet az Élet és Irodalomba, ami jó apropó lehetett volna arra, hogy mindenki felfedhesse ügynökmúltját. Sajnálom, hogy Szabó nem ezt a forgatókönyvet választotta.

– A német lapok azt írják, hogy Oscar-díjas rendezőnk elmarasztalása azért maradt el, mert még mindig a félelem lengi be a magyar filmes ipart. Úgy fogalmaznak, ha Szabót támadod, az öregek generációjával kekeckedsz, akik a filmes támogatásokról döntenek.

– Ilyen félelmet sosem éreztem. A Magyar Mozgókép Alapítvány kuratóriumát demokratikus úton választják. Ráadásul, ha megnézzük, újabban meglehetősen sok a fiatalok által készített film. Tavaly, tavalyelőtt és az idén is a mi generációnk tarolt a szemlén. A Simó-osztály, ahová a főiskolán tartoztam, eddig tizenhárom nagyjátékfilmet készített, amelyek közül én hármat jegyzek – egyszóval nem panaszkodom.

– Egész estés filmje, a Fehér tenyér, amely amerikai, kanadai és hazai helyszíneken játszódik, 230 millióból készült. Ez az összeg sem ríkatja meg?

– Nem volt okom a sírásra. Maximális állami támogatást kaptam, és a privát szféra is kitett magáért. Örülök, hogy nemzetközi film ellenére kizárólag magyar pénzekből dolgozhattunk, mi több, szűkölködni sem kellett igazán.

– Persze, mivel finanszírozási kérdésekben két tapasztalt producerrel dolgozott, akik például az Üvegtigris 2-re a debütáló hétvégén 120 ezer főt tudtak becsábítani. Ön a sikert a nézőszám alakulásában méri?

– Nem állítanám Pataki Ágiról és Kovács Gáborról, hogy különösebben tapasztaltak lennének. Ehhez képest viszont jók abban, amit csinálnak. Én nem díjakkal vagy nézőszámokkal mérem a sikert, hanem azzal, olyan lett-e a film, amilyennek elképzeltem. Szerintem a Fehér tenyér 70 százalékos lett, a fogadtatása viszont 100 százalékos.

– Hogyan adná el nekem a filmet?

– Életrajzi történet. A film az öcsém és a saját életem feldolgozása, miután mindketten tornászként indultunk. A sztori a hetvenes években kezdődik, és napjainkban fejeződik be egy Las Vegas-i cirkuszban, ahol a testvérem ma is dolgozik. A film egy család életét mutatja be, valamint a letűnt rezsim működési mechanizmusát, nyakkendő- és vöröscsillag-mentesen. Ezt állítja párhuzamba a kanadai demokráciával. Bár a két rendszer különböző, a lényegük ugyanaz: az ember mindenütt roppant kiszolgáltatott.

– Olvastam valahol, hogy Tom Cruise is játszott volna a filmben. Miért maradt ki belőle?

– Kimaradt, ez igaz, de szó sem volt arról, hogy játszott volna benne. A sztori annyi, hogy látta a testvéremet a Las Vegas-i cirkuszban, és mint egykori tornász, hátrament gratulálni. Ráadás a történetben, hogy az öcsémet hívták oda edzőnek, ahol Cruise fia sportol. A majdnemekből remélem annyi összejön, hogy amennyiben a film kijut az Egyesült Államokba, ezt a kapcsolatot forgalmazói szinten kamatoztatni tudjuk majd.

– Tíz évig tornászott versenyszerűen. Azt lehet tudni, miért nem maradt fehér tenyerű?

– A filmben is többször megjelenő brutalitás miatt szálltam ki. Egyszer ugyanis szivacsot nyomtak a torkomba és felszakadt a nyelvem, így 13 évesen abbahagytam. Nem bírom a struktúrákat elviselni, ezért választottam az egyik legszabadabb foglalkozást, a színész-rendezőit.

– Ezért sem fejezte be az egyetemet? Most, hogy lezárultak a felsőoktatási jelentkezési határidők, ugyanoda jelentkezne?

– Nem tudom. Négy év gimnázium után az öt év nekem soknak tűnt, két év intenzív képzést elegendőnek tartanék. Nem véletlenül hagytam el három év után a fedélzetet.