A fény ugyanis hullámtermészete miatt nem fókuszálható kisebb átmérőjű területre, mint a hullámhosszának nagyjából egyharmada, vagyis mintegy 200 nanométer. Azaz, az ennél kisebb részletek elvesznek. Német kutatók most új típusú fénymikroszkópot fejlesztettek: ennek felbontása a ma létező legjobbakénak a tízszeresét is eléri.
Medúza csalánsejtje. Soha nem látott részletek.
A fénymikroszkópokénál jóval nagyobb nagyítás érhető el az elektron-, atomerő-, vagy röntgen diffrakciós mikroszkópokkal. Ezekkel azonban különleges körülmények között – például vákuumban -, megfelelő előkészítés után vizsgálhatók a minták, ráadásul azoknak is csak a felületük. Ez eredetileg élő anyagok esetében értelemszerűen elölt anyagot feltételez. Az optikai mikroszkópokkal viszont az élő sejtek is tanulmányozhatók, méghozzá – mivel a sejtplazma általában teljes mélységében átlátszó – térben is. A Leica mérnökei ezt – az optikai mikroszkópok egyik típusa, a fluoreszcens mikroszkópoknál alkalmazott eljáráshoz hasonlóan – speciális festékek használatával érték el. Ezeket két különböző, precízen vezérelt lézerimpulzussal világítják meg. E fénysugarak egyike gerjeszti és fénykibocsátásra készteti – és így láthatóvá teszi – az anyagot, a másik pedig, amelyet néhány nanométerrel arrébb fókuszálnak, úgynevezett stimulált emisszióra készteti, ami egyet jelent a fénykibocsátás kioltásával. Ez azt eredményezi, hogy a fluoreszcens sugárzást kibocsátó terület, azaz a legkisebb megfigyelhető pont mérete csökken, vagyis a felbontás nő. Az e technológián alapuló első mikroszkópokat a Leica három éven belül dobná piacra.
