Az AMD a tervek szerint fő versenytársához hasonlóan, jövőre dobja piacra első négymagos processzorait.
Elkezdte az írható Blu-Ray lemezek
szállítását az Egyesült Államokba a Sony. A DVD lehetséges utódaként emlegetett formátum lemezei 50 gigabyte adat tárolására képesek.
Védi a „pod” szót az Apple.
A cég jogászai több, a nevükben az ominózus kifejezést feltüntető céget felszólítottak a vélt védjegybitorlás beszüntetésére.
Új blogíró alkalmazást indított útjára a Microsoft.
A Windows Live Writer egyelőre bétaváltozatban érhető el.
Nyílt forráskódúvá teszi a Java
egyes összetevőit a Sun, hogy segítse a fejlesztők munkáját. A programnyelvet elsősorban internetes felületek megalkotásánál alkalmazzák.
Arc- és képfelismerő
szoftvert gyártó céget vásárolt fel a Google, amely a megszerzett tudást nagy valószínűséggel képkezelő programjában hasznosítja majd. A vételárat nem hozták nyilvánosságra.
Az internetes tartományok
kiosztását további öt évig az Egyesült Államok felügyelheti – erről állapodott meg az amerikai kereskedelmi minisztérium és a webet felügyelő szervezet, az Icann.
Bojkottal fenyegetnek az eBay
eddigi felhasználói. Az internetes aukciós oldalon kereskedők a jutalékok emelkedése ellen tiltakoznak.
