A tervek szerint a későbbiekben Budapest, Vác, illetve a szlovákiai Nyitra és Léva városok is csatlakoznak a kezdeményezéshez.
Ambrus András, a Pest megyei önkormányzati hivatal sajtófőnöke elmondta: az Európai Területi Társulás (European Grouping for Territorial Cooperation – EGTC) létrehozását a Nyitrai Kerületi Önkormányzat kezdeményezte még 2014 nyarán. A Pontibus, azaz Hidak elnevezésű társulás célja, hogy szorosabb gazdasági, társadalomi kapcsolatok alakuljanak ki a határ két oldalán élők között.
Együtt pályázhatnak
A sajtófőnök hozzátette, Pest megye csaknem 50 kilométer hosszan határos Szlovákiával, a két önkormányzat összefogása elősegítheti a Magyar-Szlovák Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020, valamint a Pest Megyei Duna Stratégia sikeres megvalósítását, illetve a társulás közös pályázati, projektmegvalósítási lehetőségeket biztosíthat más európai uniós forrásoknál is.
Az együttműködés fő területei a következők lesznek: közlekedés, gazdaság, kutatás és innovációk, energetika, megújuló energiaforrások, idegenforgalom, kultúra, környezet, sport, humánerőforrás, mezőgazdaság és élelmiszeripar, valamint az egészségügyi és szociális szolgáltatások.
Ambrus András fontosnak nevezte, hogy a társulás Pest megye egyik fejletlenebb térségét, az Ipoly mentét hozhatná leggyorsabban helyzetbe, az ETT-programokban a többi között híd- és útépítés, illetve a határ menti települések találkozói szerepelnek.