A részvénypiac forgalma kedden több mint 21 milliárd forint volt, a vezető részvények közül valamennyi értéke csökkent. A legnagyobb mértékben, 2,17 százalékkal az OTP veszített értékéből, 2,04 százalékkal a Richter, 1,47 százalékkal a Magyar Telekom és 0,59 százalékkal a Mol.
A forgalomból 9,4 milliárd forinttal leginkább az OTP vette ki részét, a Richter forgalma 4,8 milliárd forint volt, a Mol 3,9 milliárd forintot ért el, a Magyar Telekom-papírokkal 1,7 milliárd forint értékben kereskedtek.
Keresztesi Andrea, a KBS Securities üzletkötője elmondta: szinte valamennyi tőzsde mínuszban zárt már hétfőn is, a dollárgyengülés, illetve a kedvezőtlen hangulat miatt, a BÉT még tartotta magát, ez viszont keddre nem sikerült. Az üzletkötő szerint várható volt, hogy a magyar piac is követi a nemzetközi tendenciát.
Az alacsony forgalom, az érdeklődés hiánya már hétfőn is jellemző volt, kedden is csak egy alacsony forgalmat ért el a tőzsde. A nagy papírok jelentősen gyengültek, ez alól még a Mol sem volt kivétel, az olajár emelkedése ellenére is csaknem 0,6 százalékkal gyengült ez a papír.
Keresztesi Andrea elmondta: a magyar idő szerint délután jöttek ki az amerikai kedvezőtlen makroeredmények, ez tovább rontotta a hangulatot. Szerinte a következő napokban sem várható jelentős változás. Becslése szerint valószínűleg elmarad idén a Mikulás környéki erősödés is, amely abból adódik, hogy az alapkezelők átrendezik a portfóliót és vásárolnak.
Az OTP-papír 164 forinttal 7.400 forintra gyengült, a Richter értéke 835 forinttal 40 070 forintra esett. A Magyar Telekom 14 forinttal 936 forintra gyengült, a Mol pedig csak 21 800 forintot ért a kereskedés végén.
A BUMIX index is gyengült 0,53 százalékkal 12,71 ponttal 2.381,04 pontra.
