Amerikai kutatók azonban most úgy találták, a fekete lyukak kialakulását nemcsak a gravitáció okozza: képződésükben a mágneses folyamatok is szerepet játszanak.
A fekete lyukakat a csillagászok ma a beléjük hulló anyag sugárzása alapján azonosítják. Ez paradoxonnak tűnik ugyan, ám mielőtt a lyuk felé tartó anyag örökre eltűnik, túlhevül, s tekintélyes mennyiségű fényt és röntgensugárzást bocsát ki. Maga a lyuk tehát észrevehetetlen, ám elárulja a beléhatoló anyag. Azt pedig már korábban is lehetett sejteni, hogy a gravitáció önmagában nem elég ahhoz, hogy a fekete lyuk körül örvénylő gáz- és porfelhőket olyan mértékben lefékezze, hogy azok végül a lyukba hulljanak. A NASA Chandra nevű űrobszervatóriumának felvételei alapján most kiderült, hogy ehhez mágneses kölcsönhatásokra van szükség. A J1655 nevű fekete lyuk körül keringő anyagtömegben ugyanis sajátos mágneses turbulenciákat észleltek. Ezek ereje pedig már elegendő ahhoz, hogy a lyukakat tápláló részecskéket alaposan lelassítsa, és így azok végül a feneketlen mélységben kössenek ki. Az eredmény a mágneses terek szerepének fontosságára hívja fel a figyelmet, amelyeknek így más fizikai folyamatokban, például a bolygóképződésben is nélkülözhetetlen lehet a szerepük.