Gazdaság

Nem az E&Y tanácsára vásárolt be az MFB a Transelektróból

Nem az Ernst & Young (E&Y) volt az Magyar Fejlesztési Bank (MFB) tanácsadója annak az ügyletnek, melynek során a bank 2004-ben részesedést szerzett a Ganz Transelektro Villamossági (GTV) Zrt.-ben – reagált a pénzügyi tanácsadó cég a Népszabadságban nemrégiben megjelent cikkre. A lap úgy értesült ugyanis, hogy az MFB a befektetési szabályzatának megsértésével szerzett tulajdonrészt, és ezért a bank etikai vizsgálatot kezdeményezett a tanácsadó cég ellen.

A Népszabadság értesülései szerint az MFB etikai vizsgálatot kezdeményezett a 4,9 milliárdos tőkejuttatást megalapozó jelentést készítő Ernst & Young ellen, mert az Állami Számvevőszék megállapítása szerint a befektetési szabályzatának megsértésével szerzett tulajdonrészt a Transelektro-csoport vezető cégében.

A vizsgálatok


A MFB fejlesztési tőkebefektetési tevékenysége során, így a GTV esetében is, a befektetési döntést megelőzően részletes pénzügyi, adó-, környezetvédelmi és jogi átvilágítást (due dilligence) hajt végre kizárólag külsős neves nemzetközi szakértők bevonásával, melynek során az átvilágítók a társaság üzleti és társasági dokumentumait, folyamatait és azok jogszabályi megfelelését, továbbá aktuális pénzügyi és jogi helyzetét vizsgálják át, beleértve a pénzügyi beszámolókat és az üzleti könyveket is – tudta meg az FN az MFB-től.

A GTV könyvvizsgálója évek óta az Ernst & Young, így a társaságot kérték fel a befektetést megelőzően egy évközi könyvvizsgálat elkészítésére, de az átvilágítást tudomásunk szerint a KPMG végezte el a Transelektrónál.

Értesüléseink szerint az Ernst & Young vizsgálatai – mind az évközi, mind az üzleti évet záró jelentése – semmilyen, a működést veszélyeztető anomáliára nem hívták fel a figyelmet – még 2005-ben sem.


Mivel a bank megbízásából eljáró független, külsős átvilágító – az általános gyakorlatnak megfelelően – jelentősen támaszkodott a társaság könyvvizsgálói által aláírt beszámolókra és a könyvvizsgáló jelentésére, az MFB etikai vizsgálatot kezdeményezett a Magyar Könyvvizsgálók Kamarája (MKK) etikai bizottságánál az Ernst & Young ellen – tudtuk meg az MFB-től.

A tanácsadó cég ezzel szemben azt közölte, hogy semmilyen befektetés előtti tanácsadást nem nyújtott az MFB-nek a GTV-ben szerzett részesedése kapcsán. Az Ernst & Young nem adott ki semmilyen audit- vagy egyéb átvilágítási jelentést (mivel ezt egy külsős cég végezte el az MFB-nek), és nem nyújtott egyéb biztosítékot senkinek a GTV menedzsmentje által készített és a GTV igazgatósága számára benyújtott negyedéves pénzügyi kimutatásokkal kapcsolatban, sem a negyedéves menedzsmentinformációkkal kapcsolatban – hangsúlyozza a tanácsadó cég.

Az E&Y biztos ártatlanságában

Az Ernst & Young (E&Y) közleményben azt is tudtatta, hogy mint a GTV bejegyzett könyvvizsgálója, csak a GTV magyar számviteli törvény szerint készült éves beszámolóiról adott ki könyvvizsgálói jelentést. A cég teljes mértékben bizonyos abban, hogy a GTV-ről készített beszámolóinak könyvvizsgálatát a magyar Nemzeti Könyvvizsgálati Standardokkal összhangban végezte.


Az MFB-nek a saját háza tájékán kellene szétnéznie?


Egy a neve elhallgatását kérő szakember a FigyelőNetnek korábban úgy vélekedett: a hibát alapvetően az MFB követte el, és most megpróbál más bűnbakot keresni maga helyett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik