Belföld

Elutasították Gyurcsány panaszát

gyurcsány-ferenc (gyurcsány ferenc, )
gyurcsány-ferenc (gyurcsány ferenc, )

Az ügyészség szerint a volt miniszterelnök hivatali visszaélést követett el. Gyurcsány Ferenc a gyanúsítás ellen tett panaszt.

A Legfőbb Ügyészség elutasította a hivatali visszaéléssel gyanúsított volt kormányfő gyanúsítása ellen tett panaszát Sukoró-ügyben – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap hozzáteszi, míg Gyurcsány Ferenc eddig az üggyel kapcsolatban minden okiratot és jegyzőkönyvet nyilvánsságra hozott, addig az elutasító határozatot – amit a Magyar Nemzet szerint már legalább egy hete kézhez kellett kapnia – még nem tette közzé.

Mint ismert, Gyurcsány Ferencet október 3-án gyanúsította meg hivatali visszaéléssel a Központi Nyomozó Főügyészség. A gyanú szerint miniszterelnökként 2008 májusában a Parlament Nándorfehérvári Termében fogadta a Sukoróra kaszinót tervező külföldi befektetőket, köztük Joav Blumot és Fred H. Langhammert. Az ügyészség szerint azzal lépte túl hatáskörét, hogy meghatározta, a befektetők ingatlancserével juthatnak hozzá a Velencei-tó partján lévő telekhez. Ezzel jogtalanul megakadályozta, hogy más befektetők is pályázhassanak az értékes területre. Az egykori miniszterelnök a hatóságot korábban politikai elfogultsággal vádolta meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik