Belföld

Bajnai új pártot alapítana – Szigetvári cáfol

Új párt létrehozásában gondolkodik Bajnai Gordon volt miniszterelnök - tudta meg az Origo. Megfelelő formáció esetén akár miniszterelnök is lenne.

Az eddigi találgatásokkal szemben nem egy formálódó ellenzéki-civil összefogás, hanem egy maga alapította politikai szervezet élén térhet vissza a magyar közéletbe Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök – írja az Origo. Ezt Szigetvári Viktor  lapunknak cáfolta.

A volt kormányfő január 9-én,a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány blogján megjelent terjedelmes írásban elemezte a gazdasági és politikai helyzetet. Azt fejtegette, hogy a haza és a haladás ügye iránt elkötelezettek reménye a mielőbbi kormányváltásban van, ez viszont csak akkor lehetséges, ha választható alternatíva szerveződik a Fidesz ellen.

Egy nappal később az ATV-ben arról is beszélt, hogy volt miniszterelnökként felelősséget érez az országért, és szeretne segíteni a jelenlegi rendszer megváltoztatásában. Azt azonban, mint mondta, nem tudja, miként járulhatna ehhez hozzá, és még arról sem döntött, vállalna-e miniszterelnök-jelöltséget a következő választáson.

A Demokratikus Koalíció egyik vezetőségi tagja elismerte, bár konkrét tárgyalások nem folynak, visszatérő téma Bajnai Gordon felkérése miniszterelnök-jelöltnek. A volt kormányfő egyik bizalmasa erre így reagált: “Ha Bajnai úgy is dönt, hogy visszatér, biztosan nem Gyurcsány Ferenc irányításával és forgatókönyve szerint fogja ezt megtenni.”

Az exminiszterelnökhöz közel álló forrás az internetes portálnak mindezt a politikus blogbejegyzése, illetve az ATV-nek adott interjúja után már azzal egészítette ki, Bajnai mostanában többször utalt rá, hogy bár visszatéréséről még nem döntött végleg, “egy új szervezet alapítása van a fejében”.

Állítólag Bajnai csak a legszűkebb környezetével osztotta ezt meg, de azt mindig hozzáteszi, hogy “a zászlóbontásnak még nincs itt az ideje”. A volt kormányfő egyébként a közeljövőben is csak annyira lesz aktív, hogy “forogjon a neve”, és miniszterelnök-jelölti alternatívaként a továbbiakban is szóba jöhessen.

Bajnai politikába való visszatéréséről munkatársa azt mondta, azért sem akarja ezt elsietni, mert “a kormányváltásnak csak akkor van értelme, ha az új kormány képes a jó kormányzásra”, és komoly szakmai és anyagi háttérre is szüksége lenne egy új szervezetnek.

Az új politikai formáció Bajnai elképzelései szerint elsősorban a politikától elforduló elégedetlenekre számítana, és arra, hogy elszívhatja bizonyos pártoktól az őket most csak jobb híján választó értelmiségieket is. Arra a kérdésre, hogy van-e olyan potenciális gazdasági szereplő, aki anyagilag is támogatná Bajnai majdani szervezetét, a forrás azt mondta, hogy a kormánnyal szembeni elégedetlenség lassan táborrá formál egy ilyen üzleti kört. Egy másik, Bajnai Gordonhoz közel álló forrás a volt miniszterelnök esetleges visszatérésének időzítéséről a portálnak azt mondta, az legkorábban fél, de inkább egy év múlva lehet esedékes.

A volt kormányfő lehetséges újbóli miniszterelnök-jelöltségéről beszélt a Népszabadságban múlt szerdán megjelent interjúban Szigetvári Viktor. A Haza és haladás kurátora az origo információjára lapunknak úgy reagált, Bajnai Gordon közvetlen környezetében nem téma a pártalapítás.A volt kormányfő egyelőre az ország helyzetét elemzi.

Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon egykori közvetlen munkatársa a közrádióban is megszólalt. A hirado.hu szerint ott azt mondta: Bajnai még nem döntötte el, “hogy a gondok megoldásában hogyan kíván szerepet vállalni – politikusként, háttéremberként, program kidolgozásában résztvevő személyként”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik