Belföld

Képen lehet bűnöző a polgármester

A bíróság értette az iróniát. Erzsébetváros polgármestere nyilvánvalóan nem westernfilmből kilépett körözött bűnöző.

A Fővárosi Bíróság elutasította Vattamány Zsolt keresetét. Az erzsébetvárosi polgármester azt sérelmezte, hogy a kerületi iskola-összevonásokon felháborodott szülő egy közösségi portálon karikírozott képet jelentetett meg róla. A kép a westernfilmekből ismert plakátok stílusában „WANTED”, „DEAD OR ALIVE” és „REWARDS $ 5000” feliratok között ábrázolta a felperest.

A Társaság a Szabadságjogért (TASZ) ügyvédje az alperes védelmében azt hozta fel, hogy a kép nem tényt állít, „ép ésszel senki sem gondolja komolyan, hogy a polgármester valóban körözött bűnöző volna”. A kép karikírozza a felperest, ezáltal véleményt fogalmaz róla. Az ügyvéd szerint azonban, ha tényállításról volna is szó, egy olyan közszeplőnek, mint a polgármester ezt tűrnie kell egy korábbi alkotmánybírósági határozat alapján.

Ezt a bíróság is megerősítette, mondván, kiemelkedő alkotmányos érdek fűződik a közhatalmat gyakorlók nyilvános bírálhatóságához. Miután a felperes védője nem tudta meggyőzően bizonyítani sem azt, hogy tényállításról van szó, sem azt, hogy a kép szerzője túllépte a véleménynyilvánítás szabadságának határait, a bíróság a keresetet elutasította.

„Az ítélet kimondja, hogy a nyilvános gúnyolódás, ami el sem éri a sértés szintjét, természetes velejárója a demokráciának és a közügyekről folyó vitának. A kritikus vélemények megfogalmazását a közszereplőknek el kell viselniük, sokkal inkább, mint az átlagembernek” – mondta Baltay Levente, a TASZ ügyvédje.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik