Gazdaság

Gyurcsány: változnak a viszonyok az EU-ban

Az Európai Bizottság elnökének hétfői jelentése azt mutatja, hogy gyökeres átalakulás megy végbe az Európai Unió egyes tagállamainak gazdaságában, egymáshoz viszonyított helyzetében - értékelte a jelentést Gyurcsány Ferenc kormányfő. Veres az exportpiacokért aggódik.

Azok az országok, köztük Magyarország, amelyek az elmúlt években sok kihívással néztek szembe, és kemény intézkedésekre kényszerültek, mostanra egy sor mutató tekintetében a mezőny közepén vagy első harmadában helyezkednek el, megerősítették pozícióikat az EU-n belül – mondta az ománi látogatásra utazó kormányfő.

Éltanulókból sereghajtók lettek

A korábbi éltanulókból mára sereghajtók lettek – fogalmazott, Írországot, Nagy-Britanniát és a balti államokat említve név szerint.

A miniszterelnök kifejtette: a bizottság lényegesen pesszimistább előrejelzést hozott nyilvánosságra, mint amilyennel a tagállamok számoltak. Huszonhétből huszonhét tagországnak kell szembenéznie azzal, hogy gazdasága gyengében teljesít 2009-ben, mint az unió remélte, vagy mint maguk a tagállamok remélték ősszel, amikor költségvetésüket készítették.

Pontos volt a prognózisunk

Magyarország a második legpontosabb prognózist készítette az uniós tagállamok közül. Kevesebb mint egy százalék eltérés mutatkozik a gazdasági növekedés adatában, és a feltételezett év végi hiányban alig van eltérés az unió előrejelzése és a mi saját korábbi számításaink között – hangsúlyozta Gyurcsány.

Kijelentette: minden kormánynak az a dolga a mélyülő válság körülményei között, hogy újragondolja teendőit. Magyarország e tekintetben az élen jár, a magyar kormány elsőként kezdte el az ország lehetőségeinek és feladatainak átfogó újragondolását.

A továbbiakban kifejtette: az első számú közellenség most a recesszió. Úgy kell fellépni ellene, hogy ne kockáztassuk azt, amit már elértünk, az egyensúlyi pályát. Egyensúlytartó és növekedést ösztönző gazdaságpolitikára van szükség. Az elmúlt két évben folytatott gazdaságpolitikában az egyensúly volt a prioritás. Tavaly ősszel már a finanszírozás fenntartása került előtérbe, hogy legyen elegendő pénz a gazdaságban. Mára a növekedés ösztönzőinek megtalálása vált az első számú feladattá.

Élénkítené a beruházásokat

Az országnak olyan növekedési stratégiára van szüksége, amelyben sok eszközt alkalmazunk egyszerre; a foglalkoztatási, a szociális és az adórendszer megújítására párhuzamosan van szükség – szögezte le a kormányfő.

Hasonlóan fontosnak nevezte a közösségi forrásokból finanszírozott beruházások felgyorsítását és élénkítését, illetve a korrupció és a szürke gazdaság elleni hatékony fellépést.

Amíg mi energiaügyekről és magyarországi befektetési lehetőségekről tárgyalunk Ománban és Katarban, addig a kormány tagjai előkészítik a szükséges döntéseket – mutatott rá a miniszterelnök. Hozzátette: zajlik a rendkívüli parlamenti ülésszak előkészítése, és előkészítjük a társadalmi partnerekkel is a hivatalos konzultációkat. Gyurcsány Ferenc örömét fejezte ki, hogy Sólyom László köztársasági elnök jelezte: részt vesz a rendkívüli parlamenti ülésen.

Veres az exportpiacot félti

Az Európai Bizottság frissen kiadott gazdasági előrejelzésében Magyarország számára az igazán negatív adat a fontos exportpiacok importjának várható visszaesése, jelentette ki Veres János pénzügyminiszter kedden Brüsszelben a többi EU-tagországból érkezett kollégáival tartott havi rendes értekezlet után.

Németország importjában például, 1,3 százalékos növekedés helyett, most már 2,4 százalékos csökkenést vár erre az évre az uniós végrehajtó testület, a hétfőn kiadott, legújabb előrejelzései szerint. Olaszország importjában 4 százalékos, Franciaországéban 1,4 százalékos, Ausztriáéban 1,5 százalékos visszaesés várható.

Újra kell értékelni a folyamatokat

Ez arra készteti a kormányt, hogy a következő időszakban újragondolja az országot érintő legfontosabb folyamatokat, szögezte le Veres János sajtótájékoztatóján. A Magyarországra vonatkozó brüsszeli előrejelzések nem számítanak meglepetésnek, tette hozzá.

Mint mondta, a kormány az újragondoláshoz szeretné megismerni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzéseit is.
Az uniós pénzügyminiszterek egyebek között a bizottsági előrejelzés alapján tekintették át a jelenlegi helyzetet. Megállapították, hogy a pénzügyi-gazdasági válság jobban érinti az EU-t, mint ősszel várható volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik