Belföld

„Orcátlan hazug”, „áldemokrata”, „álmodozó” – ezt kapta Orbán

orban-viktor-a-radioban(210x140)(1).jpg (ingyenes, )
orban-viktor-a-radioban(210x140)(1).jpg (ingyenes, )

Az ellenzéki pártok ilyen jelzőkkel illették a miniszterelnököt, illetve az általa a közrádióban elmondottakat.

Az MSZP szerint Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában több „nagyon súlyos és veszélyes állítás, illetve hazugság is megfogalmazódott”. Ezt Burány Sándor mondta, utalva arra, hogy a kormányfő arra biztatott: aki csak tudja, használja az árfolyamgátat, mert a magyar valuta árfolyama a következő évben bizonytalan lesz. Az ellenzéki képviselő közölte: felelős magyar miniszterelnök vagy kormánytag ilyet nem mondhat, nem sodorhatja ezzel veszélybe a forint árfolyamát. Éppen azon kellene dolgoznia, hogy kedvező szinten tartsa azt, a magyar forint viszont Európa egyik legsebezhetőbb valutája lett – tette hozzá.

Az Országgyűlés gazdasági bizottságának MSZP-s tagja szerint baj, ha a kabinet nem változtat az adórendszeren, mert az   szerinte eddig is katasztrofális következményekkel járt. Recesszióba vitte a gazdaságot, amitől jövőre is legfeljebb csak stagnálást lehet várni. Burány Sándor „arcátlan hazugságnak” nevezte, hogy a kormány befagyasztotta volna a rezsiköltségeket. Az MSZP elvárja, hogy a kabinet hajtsa végre a pénteken megígért csökkentést, de már azt is eredményként fogják elkönyvelni, ha a számlák összege legalább a kormányváltás előttire csökken. A szocialista politikus úgy értékelte, hogy a kabinet gazdaságpolitikájának a felső tízezer, illetve az “Orbán Viktor politikáját és személyét támogató hűbéres családok” a nyertesei. Az MSZP viszont olyan gazdaságpolitikai elképzelést dolgozott ki, amelyik a magyar családok döntő többségének és a gazdaságnak ad esélyt.

Jobbik: Orbán álomvilágban él

A Jobbik szerint Orbán Viktor rádiós interjúja szöges ellentétben áll a magyar valósággal. A párt frakcióvezető-helyettese közölte: hiába beszél a kormányfő arról, hogy “nincsen semmilyen áthárítás”, sem a bankadót, sem a tranzakciós adót, sem pedig a közműadót nem tudják áthárítani a lakosságra, ezt mégis megteszik, éppen a kormány asszisztálásával. Volner János emlékeztetett rá, az érintett nagyvállalatok magyarországi tarifái gyakran jóval magasabbak a nyugat-európaiaknál. Különösen a bankoknál látványos a különbség, amelyek a forrásköltségeik emelkedésére hivatkozva nemcsak az árfolyamveszteséget hárítják át a devizahitelesekre, de a hitelkamatokat is a kétszeresére emelték 2010 óta.

A Jobbik szerint ez nem csupán az eladósodott családokat nyomorítja meg, hanem a magyar nemzetgazdaság számára is óriási veszteségeket okoz, hiszen az érintett családok jövedelme jelentős részben a bankokhoz kerül, így abból nem jut az életszínvonal növelésére, a magyar gazdaság élénkítésére sem. Volner János „elképesztőnek” tartja Orbán Viktor állítását, hogy az ország pénzügyileg biztos lábakon áll. A magyar gazdaságot a 2010-esnél jóval magasabb kamatszinten finanszírozzák, a gazdasági teljesítmény visszaesik, az infláció ugrásszerűen nő, a reálbérek érezhetően csökkennek, így a lakosság életszínvonalának zuhanása tény.

A Jobbik felszólítja Orbán Viktort és Matolcsy Györgyöt, hogy ne egymást altassák „szebbnél szebb tündérmesékkel”, hanem ébredjenek fel. Magyarországnak nem a nép ámítására, hanem szakmailag megalapozott fejlesztési koncepciókra, kiszámítható adókörnyezetre és hiteles gazdaságpolitikára van szüksége – írta a Jobbik alelnöke.

Az LMP szerint Orbán Viktor “műdemokrata”

Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes pénteken közleményben reagált a miniszterelnök rádióinterjújára, amelyben Orbán Viktor azt közölte, “nyilvánvalóan lesz” alkotmánybírósági kontrollja az új választási eljárási törvénynek, és hangsúlyozta azt is: a választási regisztráció nem alkotmányellenes, hiszen maga az alaptörvény szabályozza.

Az LMP szerint az elmondottak “megdöbbentő tájékozatlanságra” utalnak. Karácsony Gergely kifogásolta a miniszterelnök állítását, miszerint nem a kettős állampolgárok, hanem a külföldön dolgozó nagyszámú magyar miatt lenne szükség a regisztrációra. Karácsony Gergely tudatta: a kormányfőnek tudnia kellene, hogy a magyarországi lakóhellyel rendelkező, de külföldön élő választópolgároknak 2004 óta van lehetőségük arra, hogy kérjék felvételüket a külföldön szavazók névjegyzékébe; az általánosan kötelező regisztráció bevezetése nélkül is élhettek a választójogukkal.

Orbán Viktornak azt is tudnia kellene – tette hozzá -, hogy a regisztrációt valójában nem az alaptörvénybe, hanem annak átmenetei rendelkezéseibe írta be a Fidesz, “márpedig ezek az Alkotmánybíróság korábbi határozata szerint nem üresíthetik ki az alaptörvényben foglaltakat: többi között a szabad választójogot”.

DK: a regisztráció sérti a szabad és tiszta választásokat

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint is indokolt a választási eljárási törvény alkotmánybírósági kontrollja, de az ellenzéki párt úgy véli: Orbán Viktor “optimizmusa” ellenére is több ponton alkotmányellenes az új szabályozás – mondta Varju László. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: az új választási eljárási törvény több ponton is alkotmányellenes. Az ellenzéki párt szerint a szabályozás sérti a szabad és tiszta választások megrendezésének lehetőségét, az általános és egyenlő választójogot, az alaptörvénybe ütköző módon tesz különbséget a Magyarországon élő és a külföldi magyar állampolgárok között.

A DK éppen ezért ismételten felszólítja Áder János köztársasági elnököt, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz (AB) és kérje a jogszabály vizsgálatát, ha pedig ezt nem teszi meg, akkor a DK az ombudsmanhoz fordul, hogy ő kérjen alkotmánybírósági kontrollt.

A kormányfő – immár megszokott – péntek reggeli rádióinterjújában egyebek között arról beszélt, hogy lesz uniós alku, csökkenni fog a rezsiköltség, bizonytalan lesz a forint és nem meszelheti el az Alkotmánybíróság a választási regisztrációt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik