– Véleménye szerint mennyin múlt, hogy most itt ül, nem pedig a jegybank elnöki székben?
– Semmin nem múlott, a jegybank elnöki posztjának elnyerésére szerintem soha nem volt minimális esélyem sem.
– Az MNB-ben azonban sokan komolyan számoltak ezzel az eshetőséggel, amikor felkerült a jelöltek listájára.
– Az emberek szeretik a tündérmeséket. A kollégák azt gondolták, jó lenne a bank élén egy ismerős arc, de a világ nem így működik. Ennek nem volt realitása sem a mostani, sem az előző kormány idején. A jegybanki elnökséget a szó klasszikus, tehát jó értelmében vett politikai állásnak tartom. Az MNB mindenkori elnöke a gazdaságpolitika egyik részének a vezetője, és mint ilyen, politikai döntéshozó, monetáris politikus. Én a jegybanknál töltött 13 év alatt ügyeltem arra, hogy a feladatköröm által megkívánt mértéken túl véletlenül se kerüljek kapcsolatba politikusokkal. Meglepődtem volna egy ilyen felkérésen.
– Jelöltségének viszont éppen az kölcsönözhetett reális alapot, hogy a Konvergencia Tanács szakmai megbeszélései során kifejezetten jó kapcsolatba került Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel.
„A sávot el kellene törölni, de erre nem fog sor kerülni, mivel ez a kormányzati gazdaságpolitika egyik ideológiai sarokköve.” Fotó: Lakos Gábor
– Valóban így történt. A Konvergencia Tanácsban elég oldott volt a légkör, ám nem barátkozós megbeszélések zajlottak, hanem volt egy csomó ütközés az egybegyűltek között. A miniszterelnök vélhetően azért kedvelt meg, mert nem csendesen, magamat meghúzva ültem a vitákon. Azért hívtak oda, hogy mondjam el, mi a valós helyzet, s ezt meg is tettem. A vitáknak köszönhetően egyébként a konvergenciaprogramnak csupán a negyedik verzióját sikerült elfogadtatni a Tanáccsal. Az azonban mindvégig nyilvánvaló volt, hogy én szakmai, technikai álláspontot képviselek, nem pedig politikait. Mindent összevetve, ez a „fellépés” kevés lett volna a jegybankelnökséghez.
– Annál is inkább, mivel Ön a Fidesz alapító tagja. Ennek a terhét nem cipelte az elmúlt években?
– A munkám során ebből sosem származott hátrányom.
– A Gyurcsány Ferenccel kialakult jó kapcsolatot azonban többen úgy értelmezték, hogy Ön „átállt”.
– Az én politikai nézeteim mindig is világosak és nyilvánosak is voltak, mindeközben azonban a jegybanknál tudtam, mi a dolgom. Transzparens módon az igazat kellett mondanom, ez volt az alapja a miniszterelnökkel való kapcsolatomnak is.
– Lehetséges, hogy a hitelességhez még ez is kevés egy Fidesz-alapító esetében.
– Mindig közel álltak hozzám az angolszász típusú megoldások, ezért már 1994-től, jegybanki pályám kezdetétől ügyeltem arra, hogy a szakmámon ne hagyjon nyomot politikai hitvallásom. Amikor pedig két évvel később vezető beosztást kaptam, úgy gondoltam, ilyen pozícióban még az is rosszul fest, ha a magánéletben valakinek rendszeres politikai kapcsolatai vannak. S noha Magyarországon ez szokatlan, ezt azok felé is jeleztem, akikkel kifejezetten jóban voltunk. Mára mindössze annyi maradt a régi kapcsolatokból, hogy a Fidesz születésnapjára minden évben elmegyek. A bankban pedig a beosztottaim körében is olyan szellemiséget alakítottam ki, ahol mindenki számára világos volt, hogy ebéd közben lehet, sőt érdemes is politikáról beszélgetni, de a szakmai munkába semmiképpen nem szűrődhet be a politikai értékítélet.
– Információink szerint a Surányi-éra végén Ön mégis gyakran megkapta, hogy a szakmájában is a Fideszhez húz.
– A munkámat az elmúlt 13 évben mindvégig ugyanazon alapelvek szerint végeztem. A vádak minden alapot nélkülöztek, és igaztalanok voltak, amit azóta tisztáztunk is Surányi Györggyel.
– Tudja, hogy konkrétan miért érték Önt ezek a vádak?
– Nem a személyemnek, hanem a helyzetnek tulajdonítom a dolgot, annál is inkább, mivel Járai Zsigmonddal való kapcsolatomban is hasonló feszültségeket tapasztaltam az utolsó időszakban, a közösen végigharcolt évek dacára. A feszültség szerintem mindkét esetben abból az ellentmondásos helyzetből táplálkozott, hogy a jegybankelnökség politikai feladat, amire a megbízatást az éppen kormányon lévő politikai erő adja, a jegybankelnökök viszont – és ebben nem látok különbséget az általam ismert két vezető között – hat éven át egyfolytában azt igyekeznek bebizonyítani, hogy ők független szakemberek. Amikor viszont politikai hatalomváltásra került a sor, és a másik oldal nem hosszabbította meg az elnökök mandátumát, ez azt jelezte számukra, hogy nem sikerült az áhított független képet kialakítaniuk magukról, amit nagyon rosszul éltek meg. Ez frusztráló érzés lehet, ebben a helyzetben azok, akik „csak” végzik a dolgukat, már „elhajlónak” számíthatnak.
– Szakmai alapokon Ön szerint milyen eredmény jönne ki az említett két jegybankelnökkel összehasonlítva?
– A domináns sajtón az jött át, hogy Surányi jól tette a dolgát, és jól is kommunikált, ezzel szemben Járai rosszul vizsgázott. Ha viszont egy, az országot és a szereplőket nem ismerő angolszász elemzőre bíznám a gazdaság megfelelő időszakra vonatkozó alapadatainak standard módszerek szerinti értékelését, az összehasonlításból toronymagasan Járai kerülne ki győztesen.
– Ön szerint ez minek köszönhető?
– Surányi, aki makroökonómiailag egyértelműen jobban képzett jegybankár, mint Járai, a szóló műfaj képviselője. Ez visszavetette a bank teljesítményét, mivel az MNB abban az időben kimaradt a monetáris politika éppen zajló forradalmából. Meghatározó régiós társainkhoz képest is években mérhető volt a lemaradásunk. Járai viszont nagyon jó menedzser, és a bank működésének szisztematikus közelítése a nemzetközi legjobb gyakorlathoz egyértelműen hozta az eredményeket.
– Surányi György és Járai Zsigmond azonban egyaránt nemzetközi elismerésben részesült.
– Lényegi különbség van a két díj között. Surányi az 1996-os stabilizációban, a Bokros-csomag kidolgozásában játszott szerepéért, nem pedig a monetáris politika alakításáért kapta a díjat. Járai esetében viszont valóban azt értékelték, hogy nagyon súlyos politikai támadások közepette is sikerült egyben tartania a monetáris politikát.
– Mindazonáltal Ön mindkét elnököt kiszolgálta. Márciusban miért távozott?
– Nagyon régóta voltam az MNB-nél, ebből tíz évet az élvonalban küzdöttem. Tulajdonképpen már 2000 áprilisában más állás után néztem, de a kollégák akkor maradásra bírtak. Most nem sikerült nekik. Fontos, hogy néhány évenként váltsunk, megismerjünk más embereket, beletanuljunk más szakmába.
– Többen rossz néven vették, hogy miután elment a bankból, nyilvánosan is elmondta, mit kell tennie az új elnöknek: eltörölni a sávot.
– Pedig ezt nem azért tettem, hogy keresztbe tegyek Simor Andrásnak, akit nagyon jó választásnak tartok és nagyon tisztelek is, vagy azért, hogy belső információkat áruljak el, mivel ilyenek nem is voltak a birtokomban. A legjobb nemzetközi gyakorlat és az elmúlt években szerzett tapasztalataink alapján látni kell, hogy az intervenciós sáv léte komoly potenciális probléma, még ha nem is egy aktuálisan súlyos gond. Nem ez az egyetlen ügy persze, így például finomítani kellene az infláció-, kamat- és árfolyam-előrejelzések módszerét is; vannak a miénknél kifinomultabb megoldások. Az előrelépésre már többször tettünk javaslatot a monetáris tanácsnak, remélem ezek előbb vagy utóbb meg is valósulhatnak. Ide tartozik, hogy maga a monetáris tanács sem felel meg mai formájában a nemzetközi legjobb gyakorlatnak, ahol kisebb, és több belső tagból álló szervezetek a jellemzőek. (Az interjú elkészültét követően Simor András jegybank-elnök a változtatásra tett is javaslatot – a szerk.)
– De miért kellett aggodalmainak nyilvánosan is hangot adni a távozását követően?
– Lehet, hogy hibát követtem el, nem mértem fel, hogy én még nem voltam egy igazi kívülálló, így a szavaimnak nagyobb jelentőséget tulajdonítottak, mint amekkorát én azoknak szántam. Az igazság az, hogy aki megkérdezte – és a befektetők gyakran megkérdezték ezt az elmúlt években -, annak én mindig azt mondtam, hogy a sávot el kellene törölni, de erre úgysem fog sor kerülni, mivel a kormányzati gazdaságpolitika egyik ideológiai sarokköve a sáv megléte.
– Az fel sem merült Önben, hogy felcsap politikusnak?
– Mindig optimista voltam, arra számítottam, hogy Magyarország sosem lesz olyan nehéz helyzetben, hogy rám legyen szüksége politikusként. A politikusságot egyébként teljesen normális szakmának tartom, de engem az mint szakma sosem érdekelt. Olyan típusú készségeket igényel, amelyek nekem nincsenek meg, és a munka jelentős részét kitevő kapcsolattartás, „smúzolás” nekem nem fekszik. Én jobban szeretem csinálni a dolgokat.
– Ezt a kezdetektől fogva tudta?
– Szerintem a politikusok döntő többsége előre eldönti, hogy ezt a pályát szeretné, olyan nincsen, hogy az ember belekeveredik, aztán ott marad 20 évre. A Fidesz megalapítása olyan fontos morális tett volt, amiben részt kellett venni. Erre mindig büszke leszek, de ez a történet nem több ennél.
– Miért a versenyszférába indult el, s nem kutatóként folytatja?
– Kutatással-elemzéssel már nagyon régen nem foglalkoztam, viszont annál többet menedzsmenttel. Az MNB elemző részlege nem az én zsenialitásom miatt szerzett nemzetközi hírnevet, hanem úgy gondolom, vezetői oldalról sikerült úgy felépíteni a csapatot, az embereknek feladatot adni, teljesítményüket kontrollálni, hogy ezzel a legtöbbet sikerült kihoznom belőlük. Nekem ez nagyon megtetszett, és úgy gondoltam, máshol is kipróbálom magamat. Megnézem, hogy ez csupán egyszeri véletlen volt, vagy képes leszek megismételni másutt is. Kaptam egy sor felkérést, és ezek közül az OTP Alapkezelő vezetését éreztem a legnagyobb kihívásnak.
– Csányi Sándor partner egy ilyen kísérlethez?
– Igen, az ugyanis számára is világos, hogy az OTP Alapkezelőnél az elmúlt években kialakult piacvesztési folyamatot csak erőteljes kultúraváltással lehet megfordítani.
– Nincs olyan félelme, hogy kiszolgáltatottak az anyabanknak? Ha a pénzintézet nem az Alapkezelő termékeit akarja értékesíteni, akkor Önöknek nem sok babér terem.
– Egyetértünk, de úgy tűnik, a bankcsoportnál bekapcsolódhatok egy olyan szabályalkotásba, amely meghatározza, hogy minek alapján kerül egy termék előrébb vagy hátrább az értékesítésben. Az Alapkezelőnek egyébként szerintem most is elég jók a termékei. Kis módosítások persze lesznek, és a palettát is színesítjük, de a fő feladat most az, hogy megtaláljuk azokat az ügyfélszegmenseket, amelyeknek valóban érdemes az OTP-alapokat kínálni. Ez a kulcskérdés! Alapvető érdekünk, hogy az ügyfél ne menjen el másik bankhoz megtakarítási termékekért, hanem lehetőleg nálunk vegye meg az összes neki szükséges eszközt.
– Ez eddig miért nem működött az OTP-nél?
– Az OTP Bank hatalmas, 3 millió ügyfele van, így a gépezet tehetetlensége is nagy, ráadásul hatalmas utat is kellett megtennie. A több évvel ezelőtt bevezetett kontrolling rendszerek csak mostanában kezdtek el igazán működni, az ügyfél-szegmentáció alapjai is nagyjából mára teremtődtek meg. Az értékesítési stratégiában a személyes karizma helyett mostantól a jövedelmezőségi számok dönthetnek egy-egy termék sorsáról.
– Milyen stratégiát alakít ki az Alapkezelőnél?
– Valamennyi tevékenységünket – az alapkezeléstől az eladásig – szisztematikusan átvizsgáljuk, és megnézzük, hol állunk a legjobb nemzetközi gyakorlathoz képest. Ahol szükséges, ott változtatunk.
– Senkit nem hozott magával a jegybanki csapatából. Nem furcsa egy vadidegen szervezetet vezetni?
– Az elején elhatároztam, és ezt az itteni kollégáknak is elmondtam, hogy egyedül jövök az Alapkezelőhöz. Az én személyiségem mellett ez nem okoz problémát, nem vagyok görcsölős típus, megbízom az emberekben, és eddigi pályám során ezzel még senki nem élt vissza. Egyébként pedig felkészült szakemberek fogadtak. A vállalati működés átalakítása ugyan elkerülhetetlen, de most úgy látom, a munkatársaim cseréjére nincs szükség.
Az Optima tündöklése és bukása
A kilencvenes évek közepén még csak ismerkedett a magyar lakosság a befektetési alap fogalmával, a legnagyobb alapkezelő címéért pedig a CA IB és a Budapest Alapkezelő versengett. Amikor aztán az OTP is beszállt a játszmába, néhány hónap alatt letarolta a piacot. Ehhez nem kellett más, mint indítani egy könnyen eladható állampapír-alapot, majd a banki alkalmazottakat ráállítani az értékesítésre. A Bokros-csomagot követő kedvező piaci helyzetben az Optima hozama is kedvezően alakult, így folyamatos növekedéssel hat év alatt 500 milliárd forint tettek bele a befektetők. Ennek köszönhette az OTP Alapkezelő, hogy még 2003-ban is 50 százalék feletti volt a piaci részesedése.
Az első nagy kötvénypiaci bessz idején azonban a befektetők azzal szembesültek, hogy a visszamenőleges hozamok negatívba váltottak. Megkezdődött a pénzkivonás, s ekkor még az alapkezelő nem kínált alternatív megoldást az Optimától elfordulóknak. Kevesebb mint egy év alatt az alap 500-ról 250 milliárdosra zsugorodott, s ennek döntő részét a kivonások okozták. 2005-ben azonban fordult a trend, a hozamok ismét szépek voltak, a befektetők visszatértek. Az Optima újra 500 milliárdosra hízott, de csak pár hétig. A tavaly őszi újabb hozamemelkedéssel párhuzamosan még a 2003-asnál is drasztikusabb pénzkivonás indult, 130 milliárdra zuhant a nettó eszközérték. Ez azonban az OTP Alapkezelő szintjén kisebb veszteség volt, mint a 2003-as, mivel beindították a tőkegarantált pénzpiaci alapot, ami felszívott 200 milliárdot. Az alapkezelő piaci részesedése ezzel együtt is nagyot esett, a 2004. év végi 40 százalékról 2006 októberére 30 százalék alá került.
