A fórumon szakmai és filozófiai megközelítést egyként használva fejtette ki álláspontját a moderátorként közreműködő N. Pál József irodalomtörténész, sportesszé-író, valamint a két vendég, Hargitay András állatorvos, világ- és Európa-bajnok úszó és Dénes Tamás újságíró, futballtörténész.
Hargitay András leszögezte: nem a tudáson, hanem az emberi hozzáálláson múlik, ki mennyire lehet sikeres, és aki a legtöbb áldozatot hozza, az győz.
Személyes példát említve kitért rá: háromszor is alkalma nyílt arra, hogy olimpiai bajnok legyen, de be kellett érnie a dobogó alsó fokával, mivel – magyarázata szerint – nem volt meg benne az elégséges hit.
Dénes Tamás történeti visszatekintésében megemlítette, hogy a magyar labdarúgó-válogatott kétszer tudott világbajnoki ezüstérmes lenni, és még az 1960-as években is a világ élvonalához tartozott, az 1970-es években azonban a magyar futball már nem volt a legjobb 10 között. Ennek egyik okaként a sportág erőteljes elüzletiesedését nevezte meg.
Emlékeztetett rá, hogy a korábbi évtizedekben több országban is a magyar szakemberek játszottak jelentős szerepet az ottani futballélet fejlődésében, és például az olasz labdarúgás is a magyar edzőknek köszönhette az 1930-as években a felemelkedését.
Hogy a helyzet negatív irányban mekkorát változott, azt Dénes Tamás azzal a költői kérdéssel érzékeltette: “Ki az, aki minket tanítana meg ma futballozni?”
Összegzésképpen pedig egy szomorú jóslattal zárta mondandóját, kijelentve: a realitás az, hogy rövid távon nem lesz versenyképes a magyar labdarúgás.
