A hír hatására egyébként a holdingtársaság részvényének árfolyama mintegy 7 százalékkal ugrott fel a szerdai New York-i tőzsdei kereskedésben.
A sajtó ugyanis úgy becsüli, hogy egy esetleges fúzió a Nymexnek negyedmilliárd dolláros megtakarítást eredményezhet, elsősorban Európában. A helyszín kapcsán már korábban felmerültek olyan találgatások, hogy a Nymex a Nyse-Euronext, azaz a New York-i tőzsdét üzemeltető cég és több jelentős nyugat-európai tőzsdét gesztoráló Euronext páros kezébe, vagy a Deutsche Börse német tőzsdetársaság, esetleg a Chicago Mercantile Exchange, azaz a chicagói árutőzsde érdekkörébe kerülhet.
A még 1872-ben alapított Nymex éppen költségcsökkentési programot hajt végre, másfélszáz munkahelyét már leépítette és emiatt lehet, hogy New York-i székházának irodáit is becsukja.
