Tudomány

Tízezer évig hullámsírba zárva

Felszínre hozták a négy éve Mexikóban talált, tízezer éves őskori gyermek csontvázát.

A leleteket mintegy négy évvel azután hozták a felszínre, hogy víz alatti búvárok rábukkantak az épségben megőrződött maradványokra, amelyek a kutatók szerint egy őskori vándorlás nyomairól árulkodnak.

A “fiatal Hol Chan” névre keresztelt fiúgyermek csontjai több mint tízezerévesek, és az amerikai kontinens egészén felfedezett csontvázak közül is a legidősebbek közé tartoznak. A fiú nevét arról a cenotéról kapta, amelyben megtalálták. Maradványaira egy 8,3 méter mélyen fekvő, sötét barlangban bukkantak rá német búvárok 2006-ban.

Az első három évben csak helyben tanulmányozták a csontokat, majd a megfelelő biztonsági intézkedések után a felszínre szállították a maradványokat, hogy további vizsgálatoknak vethessék alá azokat.

A szakemberek azt remélik, hogy ezzel sikerül majd jobban megérteni az ősemberek földrajzi mozgásának okát, akik a legutóbbi jégkorszak idején a Bering-szoroson át vándoroltak a kontinensre.

CENOTE

A cenoték mély, mészkőbe vájódott víznyelők, amelyek bejáratot nyitnak a föld alatti, vízzel telt barlangokba. Ezek a természeti képződmények főleg a Mexikó északi részén elterülő Quintana Roo államban fordulnak elő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik