Tudomány

Második világháború utáni tömegsírra bukkantak Csehországban

Egy II. világháború utáni tömegsírt tártak fel a hatóságok a csehországi Dobronínban.

Meg nem erősített értesülések szerint a sírban mintegy 15 német férfi lehet elhantolva, akiket a 1945 májusában cseh civilek gyilkoltak meg. A feltárt sírban csont- és ruhamaradványokat találtak, amelyeket most DNS-vizsgálatnak vetnek alá.

A rendőrség és a régészek a tervek szerint péntekig dolgoznak a tömegsír feltárásán, majd a leleteket átadják a brünni antropológiai intézet szakértőinek.

A szakértők azon lesznek, hogy azonosítsák az áldozatokat. Ezt a DNS-vizsgálat tenné lehetővé, s az eredményt összehasonlítanák a Németországban élő hozzátartozók DNS-ével.

A háború után, az akkor Sicendorfnak nevezett kisvárosban lezajlott eseményeket Herma Kennel német írónő örökítette meg a BergersDorf című könyvében, saját állítása szerint tanúvallomások és kutatások alapján, élethűen.

A könyv néhány éve cseh fordításban is megjelent, s annak elolvasása után döntött úgy tavaly nyáron Miroslav Mares publicista, hogy feljelentést tesz a rendőrségen.

Így történt a BergenDorf című könyv szerint

Herma Kennel könyvében azt írja, hogy a gyilkosságokra 1945. május 12-19. között került sor.

Egyik este a helyi kocsmában a háború befejezését ünnepelték, s az italozók közül került ki az a néhány személy, akik a gyilkosságot elkövették.

Az illetők – ásókkal, csákányokkal, lapátokkal felszerelkezve – először a helyi tűzoltóság épületéhez mentek, ahol bezárva tartották a kitelepítésre váró helyi és környékbeli németeket. A németek egy csoportját – állítólag mintegy 15 személyt – a település szélére vezették, ahol sírásásra kényszerítették őket.

Amikor elkészültek, a németeket agyonverték, illetve lelőtték őket, majd a gödörbe temették az áldozatokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik