Tudomány

Megtalálták a világ legöregebb evezőjét

24.hu
24.hu

2010. 08. 19. 11:29

Újkőkori evezőt tártak fel dél-koreai régészek egy mocsaras vidéken Szöultól 240 kilométerre délkeletre.
Korábban a témában:

A lelet igen jó állapotban vészelte át az elmúlt hétezer év viszontagságait.

A legrégebbi csónakok egyikét 2005-ben Kínában, Csöcsiang (Zhejiang) tartományban fedezték fel; korát 8000 évesre becsülik a szakemberek.

Jun On Sik, az ásatásokon dolgozó régész közlése szerint az evező azon a területen került elő, ahol 2004-ben két ősi kenu töredékét fedezték fel. A nyolcezer éves vízi alkalmatosságok eredeti hossza elérhette a 4 métert. A kenuk, ahogy az evezőlapát, fenyőfából készült.

A 1,81 méter hosszú evező teljes épségben maradt fenn, ez annak köszönhető, hogy a mocsaras talaj légmentesen körbevette, megelőzve ezáltal a fa elkorhadását.

Az eljárás, amellyel a kenuk és az evező készültek, arra utal, hogy a neolitikumban létezett egyfajta cserekereskedelem Japán és a Koreai-félsziget lakossága között. Egy hasonló evezőlapátot tártak fel ugyanis japán régészek 1999-ben.

E leleteknek köszönhetően megismerhetjük a Japán és Korea közötti korabeli kereskedelmet, a hajózási technikákat, ahogy a lakosság életmódját is.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.