Olaszországi grappa-túrára utaztak az ősszel a nevesebb hazai pálinkafőzdék vezetői a Pálinka Céh Egyesület szervezésében. A Grappa-hegy lábánál – a pálinka legkeményebb uniós ellenfelének ígérkező itáliai „szőlőtörköly-párlat” hazájában – a magyar specialistákat mégsem a technológiai finomságok, ízek nyűgözték le, hanem az összefogás. „Megtanulhatná a magyar pálinkás szakma az olaszoktól, hogyan kell egy ital közös sikere érdekében összefogni” – sóhajt fel Vértes Tibor, az Agárdi Pálinka Kft. tulajdonos-ügyvezetője. Itthon ugyanis olykor heves szakmai viták közepette „érlelik” az érintettek a leendő pálinkatörvény tervezetét az új uniós rendelet alapján, amely keretbe foglalta a szeszes italok meghatározására, megnevezésére, kiszerelésére és címkézésére vonatkozó közösségi döntéseket.
Békési Zoltán. „Kormányzati programmá vált a pálinka ügye.”Fotók: Lakos Gábor
A közösségi szabályozásnak már eddig is döntő szerepe volt a pálinka karrierjében. Azzal ugyanis, hogy az Európai Unió 2002-ben a Magyarországon hazai gyümölcscefréből, valamint négy osztrák tartományban kizárólag barackcefréből főzött párlatra korlátozta a „pálinka” terméknév használatát, hasonló folyamat indult el nálunk, mint a múlt évezred végén az olasz grappatermelőknél.
A pálinkafőzdék számára így is a 24. órában született meg a brüsszeli verdikt. A rendszerváltás után ugyanis ügyes kis italimportőrökön – és nem mindig tisztességes csatornákon – keresztül egyre olcsóbb, főleg különböző ismeretlen márkájú vagy hamisított „whiskyszerű” szeszes ital árasztotta el az országot, ami alaposan betett a honi bér-pálinkafőzdéknek. A szeszesitalimport után 1993-ig jövedéki adót sem kellett fizetni. Később a szeszből és aromából nagyüzemileg „hidegutas eljárással” kevert, eredetileg Oroszországba irányuló magyar „vodka-vonatok” rontották a pálinkafőzdék piacát. Az adómentes „export” egyre nagyobb része ugyanis titkos utakon visszaszivárgott a magyar boltokba, kocsmákba, s a nyomott árak miatt egyre kevesebbeknek érte meg a rothadó barackkal, szilvával, körtével, a cefrével bajlódni. A Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács pálinka tagozatának adatai szerint a hajdan 1800 szeszfőzdéből félezernél kevesebb maradt.
Feketeszesz
Egy polgárőrtől érkezett az információ a vám- és pénzügyőrségre, hogy a falujában tiltott pálinkafőzés folyik. A vámhivatal parancsnoka járőröket küldött ki a településre, akik a bejelentő elmondása alapján keresték a zegzugos pincék között a megadott címet. Véletlenül éppen egy illegálisan szeszt főző személytől kértek segítséget. Az illető megijedt, elfutott a helyszínről, és egy olyan pincében bújt meg, ahol szintén pálinkát főztek…
A pénzügyőrök nem mindig ilyen szerencsések, ám „tilos pálinkafőző készülék birtokban tartása”, illetve „üzemeltetése” miatt 2006-ban így is 61 esetben 66 darab készülék miatt, az idén pedig 110 esetben 111 készülék miatt indítottak eljárást. Úgy tűnik, hogy vagy egyre többen kapnak rá az illegális szeszgyártásra, vagy a hatósági felderítés hatékonyabb, mert míg tavaly 2682 esetben összesen 150 millió forint értékű illegális alkoholterméket derítettek fel, addig 2007 első tíz hónapjában 9486 alkalommal 358 millió forint értékű szeszt foglaltak le.
BOROK NYOMDOKAIN. Az igényességre és a marketingre építő Agárdi Pálinkafőzdét sokáig csak érdekes kísérletnek tartották a szakmában. Ám forgalmának növekedésével már úgy tekintettek rá, mint az újjászülető pálinkaüzlet egyik úttörőjére. A kormos kéményű, faluvégi főzdék tulajdonosai közül is egyre többen fejlesztettek ki saját márkatermék-családot. Így alakult ki az ezredforduló után alig néhány év alatt az a 37 „manufaktúra”, amelyek a mai piac krémjét alkotják, sorra nyerve az érmeket itthon – például az őszi HunDeszt versenyen -, vagy a már említett osztrák megmérettetésen.
„Tudatosan építettünk a borászok piaci előkészítő munkájára” – mondja Vértes Tibor. A palackonként több ezer forintba kerülő minőségi borok és a még drágább, akár tízezer forintos prémium pálinkák vevőköre valószínűleg ugyanaz. A Pannon Bormíves Céh Egyesület és a Pálinka Céh Egyesület még együttműködési megállapodást is kötött, hogy a minőségi magyar borok és pálinkák hamarabb visszanyerjék méltó helyüket a kulturált italfogyasztásban. A csúcsborászatok által kitaposott kollektív „marketingösvényt” járva született meg egyebek között a Magyar Pálinka Lovagrend és a Pálinka Céh, valamint több országos rendezvény, az élén a Pálinka Promenáddal.
A Magyar Borok Házának mintájára nyílt meg négy éve a Magyar Pálinka Háza is. Az egymással vetélkedő elit manufaktúrák kezdetben nem akartak közös gyékényen árulni, erre pénzt áldozni meg pláne nem. A Szicsek-féle főzde így a maga kontójára alakította ki a Rákóczi úton a pálinkaházat, amelyben azonban Szicsek János tulajdonos – a saját párlatai mellett – a konkurencia italait is árusítja, négyévi működés után már évi mintegy 100 millió forintos bevételt érve el. Még nagyobb fegyvertény volt, amikor a „műhelyek” – pálinkaházból ismert – mintegy 650 párlatos repertoárjának a zöme felkerült a hazai felső kategóriás éttermek, szállodák itallapjára.
„A különleges borok nyomdokain a pálinka olyan piaci sikereket ért el 2003-tól néhány év alatt, amilyet álmomban sem hittem volna” – mondja büszkén Szicsek János. Véleményével nincs egyedül. Békési Zoltán, a Délkelet-Magyarországi Pálinkafőzők Egyesületének elnöke, a Békési Pálinka Zrt. vezérigazgatója is a javuló társadalmi megítélésben látja a siker okát. „Több évtizedes üldöztetés után, a lezüllés, az alkoholizmus melegágyából kormányzati programmá vált a pálinka ügye.” A novemberi, békési pálinkakonferenciára utal Békési, ahol a miniszterelnök maga jelentette be a vidékfejlesztés, a turizmus szempontjából is ígéretes pálinkagazdaság fejlesztésére tervezett lépéseket. A csomag a születendő pálinkatörvényt és a jövőre esedékes 150 millió forint kollektív marketingtámogatást is magában foglalja.
Vértes Tibor. „Nincs érdemi szankció a hamisítókkal szemben.”
A kivételes politikai támogatottságot sokan a lobbi erősödésével is magyarázzák. Olyan véletlen egybeesésekkel, mint hogy a fideszes Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága mellett a Gyümölcsszesz- és Pálinkafőzők Országos Érdekvédelmi Közösségének elnöke is. Korszakváltó a szemléletváltozás még akkor is, ha a pénzt nem „kapja”, csak „visszakapja” a szakma, hiszen a fent említett támogatás a szegmens éves jövedéki adóbefizetésének 2 százalékát sem éri el.
Ez a célhoz képest nem nagy summa, de a még csak szerveződő stratégiára Békési szerint most éppen elég. Többre egyelőre nem is számíthatnak a főzdék, mert a kormányhivatalokban mostanában „felfedezett” pálinka kimaradt a következő év vidékfejlesztési programjaiból. Békési Zoltán már azt is eredménynek tartja, ha utólag, a pályázati kiírásokat módosítva, legalább a Dél-Alföldi régióban más fejlesztésekhez kapcsolódva sikerül a pálinkát beszuszakolni a támogatható vidékfejlesztési célok közé. A marketingsegítség, ha késve is, de a legjobbkor érkezik. A csodapárlatokat csepegtető csúcstechnológia meghonosítása után már nagyrészt a népszerűsítésen múlik a pálinka világraszóló karrierje.
Az elvekben még egyetért, de a részletekben eltér a szakma képviselőinek véleménye. Békési Zoltán a kereskedelmi láncokban, hipermarketekben például különleges „pálinka zárjeggyel”, más szeszes italoktól megkülönböztetve, pálinkapolcokon kínálná a gyümölcspárlatokat, úgy, ahogyan a sztárpincészetek is a boraikat. Szicsek János felszisszen az ötlet hallatán. Szerinte a láncok árversenyén csak veszíthet a pálinka, mert a különleges minőséget leértékelnék az akciók. Ő inkább a gasztronómiában és a szaküzletek fogyasztóformáló, vásárlást generáló erejében bízik.
Szicsek Lajos. Pálinkaházában a konkurencia italait is árusítja.
Kényes részletkérdés a gyártás is. Vértes Tibor minden más szeszes ital előállításától hermetikusan elválasztaná a pálinkafőzést. Ma ugyanis még a csúcson lévő manufaktúrák közül is mindössze egy-kettő akad, amely csak valódi pálinkát készít. A többség számára a „hidegutas”, olcsóbb szeszes italok hozzák a nagy bevételt. A gyártóknak így nem érdeke tudatosítani a vevőben, hogy az a termék, amit pálinkának hisz, nem az, csak „olyan”, s továbbra is forgalomba kerülhet védett „fedőnév” alatt szeszből aromával bekevert ital.
„Nincs érdemi szankció a hamisítókkal szemben, akik pálinkaként nem pálinkát árulnak” – állítja Vértes Tibor. Szigorúbb ellenőrzés és fenyegetőbb büntetés mellett így arra is szükség lenne, hogy a nemzetközi siker érdekében a szakma megtisztítsa a sorait. A biztató hazai eredmények után az uniós piacépítés ugyanis még hátravan. Az őszi grappatúra döbbentette rá a jelenlévőket arra, hogy a határon túl egyedül nem boldogulnak. Míg a hamburgi dokkmunkástól a genfi bankigazgatóig Európában a legtöbben ismerik a grappát, Magyarországtól 200 kilométerre már szinte senki sem tudja, micsoda kincs a pálinka. A népszerűsítés pedig meghaladná még a legnagyobb hazai főzde anyagi erejét is.
Nyeldekelnek
Íratlanok a szabályai egyelőre a pálinkaminősítésnek, nincs „szabványos” vizsgálati módszer, ezért a „pálinkaversenyek” során például kérdés, hogy a bírálók lenyeljék-e, vagy mint a bor esetében, egy közös gyűjtőbe köpjék a mintát. „Egy kis mennyiséget mindenképpen le kell nyelni” – foglal állást Békési Zoltán, a Békési Pálinka Zrt. vezérigazgatója, aki a pálinka érzékszervi minősítését kidolgozó munkacsoport vezetője is. A garat ív és a nyelőcső felső részében ugyanis olyan ízlelőbimbók vannak, amelyeket a bíráló csak akkor tud aktivizálni, ha lenyel egy kevés nedűt. Egy-egy minta ugyan a versenyeken nem egy „feles”, csak maximum 2 centiliter, aminek nagy része nem az „ízlelést” hanem az „illatolást” szolgálja, de napi 20-25 mintánál így sem szabad egy bírálónak többet kóstolni, hogy a verseny vége felé se csorbuljon az ítélet objektivitása.
