Belföld

Fazonigazítás lesz a MÁV-nál

Miniszteri biztost neveznek ki a MÁV-hoz, a szakember a vasúttársaság teljes átalakítására kap mandátumot - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.

A lap úgy tudja, hogy a miniszteri biztos akár már pénteken átveheti a MÁV vezetését Szarvas Ferenc elnök-vezérigazgatótól. A szakembernek az lesz a feladata, hogy hogy irányítsa a vasúttársaság korábban már vázolt átalakítását.

A Magyar Nemzet szerint a május 10-i távozásáig szabadságát töltő Szarvas Ferenc a hét elején elbúcsúzott a menedzsmenttől. A szakmában keringő pletykák szerint utódja a GYSEV elnök-vezérigazgatója, Dávid Ilona lesz.

A lap emlékeztet arra is, hogy a napokban mind a MÁV, mind a Volánbusz első embere a távozás mellett döntött, és erről értesítette szűkebb környezetét. A cégvezetők távozásának híre így azelőtt került nyilvánosságra, hogy a személycseréket végre lehetett volna hajtani. Így alakulhatott ki az a kényelmetlen helyzet, hogy miközben Szarvas távozásáról már két hete suttognak a jól értesültek, és a múlt héten a sajtóban is felröppent a hír, a szakminisztérium még mindig nem szólalt meg az ügyben.

A Magyar Nemzet szerint ennek a fejetlenségnek vet véget a miniszteri biztos kinevezése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik