Pénzügy

Ezernél több vasutast rúghatnak ki?

Első körben 3-4 százalékos, 1000-1200 fős leépítés lehet a vasutasok között a vonatleállítások miatt a VDSZSZ számításai szerint.

Kapcsolódó cikkek

„Miközben a lépés mindössze 1-2 milliárd forintos megtakarítást hoz, addig szinte biztosan csökken majd a szolgáltatás színvonala” – mondta Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöke a Klubrádiónak.

A munka törvénykönyvével kapcsolatos változások további 1000-1500 munkahely elvesztésével járhatnak – tette hozzá. A szakszervezeti vezető biztosította a vasutasokat: minden törvényes eszközt megragadnak ahhoz, hogy a munkavállalók érdekeit megvédjék.

A VDSZSZ kollektív munkaügyi vitát kezdeményezett, az első tárgyalás előreláthatólag kedden lesz.

410 vonat áll le

Mint arról a Hír24 már beszámolt: április 15-től, a vasúti és autóbusz-menetrendváltozás után a korábbiakhoz képest naponta összesen mintegy 410 vonat és 30 autóbusz nem közlekedik. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint a közszolgáltatások folyamatos, biztonságos működtetése miatt kellett kiszűrni a párhuzamosságokat a közösségi közlekedésből. A MÁV-Start szerint emiatt kevesebb vonat jár 49 vasútvonalon, de a vonatközlekedés mindenhol megmarad, és lesz, ahol a megszűnő buszok miatt nő az utasok száma.

A változtatással a kormány szerint 12 milliárd forint spórolható meg a vasútnak, de a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület ezt nem tartja reálisnak.

Azt ígérték, nem lesz elbocsátás

Völner Pál államtitkár korábban a HírTV-nek azt mondta: az új menetrend nem végleges, később felülvizsgálják a járatszámot, elbocsátások pedig nem lesznek.

Április elején a Vasúti Érdekegyeztető Tanács (VÉT) ülésén a MÁV és a VDSZSZ megegyezett egymással: a járatritkítás miatt senkinek nem szűnik meg a munkaviszonya munkáltatói rendes felmondással a végrehajtó szolgálatnál dolgozók közül. Hálózati szinten 118 munkavállalót érinthet a járatritkítás – írja a szakszervezet honlapja. A váltókezelők, kocsirendezők és tolatásvezetők fluktuációja 200 körül mozog éves szinten, épp ezért a munkáltató szerint 118 munkavállaló továbbfoglalkoztatása nem okozhat gondot. Lesznek olyanok, akiknek más szolgálati helyekre kell menniük dolgozni, ahova a munkába járás vasúttal nem valósítható meg: marad a busz.

A Vasutasok Szakszervezete és a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége két tüntetést is szervezett a járatritkítások ellen Balassagyarmaton és Komáromban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik