Egy fotós helyezkedett „lőállásba” vasárnap délelőtt a budapesti Roosevelt tér közepén lévő füves terület szélén. Óriás teleobjektívvel felszerelt fényképezőgépével arra várt, hogy Bill Clinton kilépjen a szemközti luxusszálloda ajtaján az ott töltött éjszaka után. „Hillaryvel van?” – lépett oda hozzá egy középkorú, angol kiejtése alapján nyilvánvalóan amerikai férfi. „Nem, egyedül” – felelte a fotós, szemét le sem véve a hotel bejáratáról. „Na persze, mindig egyedül van. És vele a lányok a szobájában” – sütötte el a már-már unalomig elcsépelt poént válaszul az amerikai, majd, miután egy pillanatra megszakadt az autók áradata, családjával gyorsan átkelt az út túloldalára.
Akármennyire gúnyos élcelődések céltáblája is azonban az egykori amerikai elnök magánélete, politikai teljesítményének, személyes sármjának és kisugárzásának, és persze kiváló szónoki tehetségének köszönhetően mégis ma Bill Clinton az egyik legkeresettebb előadó az expolitikusok közül. „Soha nem volt egy garasom sem, míg ki nem költöztem a Fehér Házból, most meg milliomos vagyok” – fogalmazta meg tavaly ősszel ő maga frappánsan egy Kentucky államban tartott előadásán a belépőért dollárezreket kifizető vendégek előtt annak az iparágnak a mottóját, amelynek éppen ő a legtöbbet foglalkoztatott és legjobban fizetett szereplője. A volt amerikai elnök azóta, hogy elhagyta a Fehér Házat, jóformán naponta tart hasonló előadást, s ezzel csupán 2006-ban 10 millió dollárt keresett.
Valóságos iparágról van szó, az előadókörút (lecture circuit) tartása ugyanis mára komoly üzletté nőtte ki magát. Elsősorban az angol nyelvterületen hódít, de világszerte is erősödik a trend; egyedül az Egyesült Államokban kétmilliárd dollárra becsülik a lecture business éves forgalmát. Ami a leköszönt elnököket és exkormányfőket illeti, a fizetett beszédek és előadások tartása számukra nemcsak értelmes elfoglaltságot, és a hatalmi pozícióban megszokott adrenalin legalább részbeni pótlásának az eszközét jelenti, sokuknak ez a legfőbb bevételi forrása is.
Az így megkeresett dollár százezrek – vagy akár milliók – persze a legtöbb esetben egyáltalán nem csupán az adott „levitézlett” politikus személyes gazdagodását szolgálják, még ha tagadhatatlan is, hogy az előadásokért bezsebelt összegek a korábban az adófizetők jóvoltából megszokott életszínvonalat is segítenek fenntartani. Az előadókörutakat azonban sokan elsősorban egy-egy fontosnak vélt ügy képviselete miatt vállalják, és a bevételeik jó részét – ahogyan Clinton is – jótékonysági alapítványaik finanszírozására fordítják.
 |
Hazai pályán fociznak
Nem tartják nagy biznisznek pozíció-jukat a magyar expolitikusok. A volt köztársasági és miniszterelnökök, illetve stábjuk tagjai a Figyelő megke-resésére úgy nyilatkoztak: a ciklus utáni felkérések zömében honorárium nélküliek, legyenek azok védnökségi szerepek, tanítással kapcsolatos felkérések, publiká-ciók, avagy konfe-rencián tartott beszédek. „Általában nem is ajánlják fel, mert olyan keveset tudnának fizetni, ami nem lenne méltó a felkértekhez” – mondja egy exelnök munkatársa. Más kérdés, hogy a volt közjogi méltóságok állítják, nem is fogadnának el anyagi ellenszolgáltatást. „A pozíció, amit betöltöt-tem, legalábbis Magyarországon, egyfajta természe-tességgel kizárja a honoráriumot” – fogalmazott lapunknak Mádl Ferenc volt köztár-sasági elnök. Ő egyébként többnyire folytatta elnöksége előtti feladatait: azóta is oktat, rendszeresen vizsgáztat az egyetemen, tankönyvet ír, amiért ugyanolyan fizetségben részesül, mint annak előtte.
„Egyelőre a tipikus magyar példa, a rendszerváltás óta eltelt bő másfél évtizedben, legaláb-bis a köztársasági elnököknél, hogy hivatali idejük után részben vagy teljesen visszavonulnak, nyugdíjba mennek” – mutat rá Juhász Attila, a Political Capital elemzője. Az exállamfőkkel történtek általában nem is foglalkoz-tatják a közvéle-ményt, hiszen nem lehet belőlük politikai ügyet kreálni. „Nem úgy a volt miniszterel-nökökből, különösen, ha azok még aktívan politizálnak. Esetükben kényesebb kérdés, miből mennyit keresnek, milyen juttatások illetik meg őket” – summáz Juhász Attila.
Egy közjogi méltóság, legyen aktív vagy visszavonult, minden-esetre mindig jól mutat egy rendezvé-nyen – tudják ezt a konferencia- és rendezvényszer-vezéssel foglalkozó szakemberek is. Kérdéseinkre azonban mindenhol ugyanazt a választ kaptuk: nem fizetnek az expolitikusok megjelenéséért, remélik, hogy a rendezvény rangja, nívója elegendő ahhoz, hogy elfogadják a meg-hívásukat. A politikusok pedig idejük, érdeklődési körük, a rendezvény komolysága, avagy a többi meghívott alapján döntenek, hogy eleget tesznek-e az évi 50-100 invitáció valamelyi-kének. Sőt, nincs ez másképp a külföldi eseményekkel sem. Előfordul ugyan, hogy a volt magyar politikusok ellátását a meghívó fél állja, de ez korántsem automatikus. Ilyen esetekben utazásukat a Külügyminisztérium fizeti.
Szívesen írnak viszont könyveket a magyar politikusok, talán azért, mert ez az egyetlen, amit biztosan nem ingyen tesznek. Horn Gyula exkormányfő első könyve, a Cölöpök ugyan még miniszterelnöksége előtt, 1991-ben íródott, de kiugró sikere, és a Magyar-országon több mint 100 ezer eladott példány, úgy tudjuk, 10 milliós nagyságrendű bevételt hozott neki, nagyjából kétszer annyit, mint az 1999-ben megjelent Azok a kilencvenes évek című kötet, amelyből itthon 56 ezer példány kelt el. A Cölöpöket amúgy Németországban is kiadták, és ott is nem kevesebb mint 50 ezer példányban vitték el. A következő szocialista miniszterelnök, Medgyessy Péter is próbálkozott könyvírással – már jóval a hivatali ideje után -, a 2006-ban megjelent Polgár a pályán című önírása azonban alig 8 ezer eladott példányt ért meg, és a 2 ezer forint körüli könyv után járó, 8-10 százalékos részesedése hozzávetőleg 1,5 millió forint bevételt termelhetett számára.
Saját bevallása szerint jóval többet keresett A történelem főutcáján című könyvével Orbán Viktor exminisztere-lnök, aki 18 millió forintos bevételt vallott be vagyonnyilat-kozatában egy évvel a 2003-as megjelenés után. A Fidesz elnökének nem ez volt az egyetlen könyve, 2006-ban válogatást jelentetett meg beszédeiből és írásaiból, az idén pedig az Egy az ország című művével állt elő. Az ellenzéki pártvezér felesége is ráérzett az írás ízére: A konyha-ablakból című sztori-zós szakácskönyve már a sokadik újranyomásnál, és több mint 10 ezer eladott példánynál tart.
HERMANN IRÉN |
|
|
|
|
BUDAPESTI FELLÉPTI DÍJ. A hétvégén mintegy 250 fős közönség előtt felszólaló Bill Clinton egyértelműen a legismertebb expolitikus, aki Magyarországon eddig előadást tartott. A talányos Embracing our Common Humanity (Megragadni bennünk a közös emberit) címet viselő budapesti felszólalása ennek megfelelően valószínűleg az elmúlt hat év legdrágább beszédei közé is tartozott. Tiszteletdíjának összegét Somogyi Péter, a szervező Central European Business Centre (CEBC) nevű magántársaság ügyvezető igazgatója ugyan nem árulta el, de a vendég egykori alelnökének példáját felhozva annyit azért igen, hogy Clinton fizetsége „a második legdrágábbnak tartott Al Gore 250 ezer dolláros díjánál jóval magasabb volt”. Sajtóértesülések szerint egyébiránt az exelnök 50 millió forintért, azaz 280 ezer dollárért beszélt Budapesten. Feleségének, Hillary Clintonnak az amerikai szenátus etikai bizottságának átadott vagyonbevallásából pedig kiderül, hogy 2005 végéig 350 ezer dollár volt a legtöbb, amit Bill Clinton egy előadásért kapott, az utazási, szállás- és biztonsági költségek nélkül.
Maga a budapesti esemény a CEBC tájékoztatása szerint „épphogy nullszaldós” volt, úgy, hogy a legolcsóbb jegy 1200 euróba került, míg a legdrágább VIP-belépőhöz 4500 euróért lehetett hozzájutni. Ezzel együtt is mintegy 250 ember töltötte meg a rendezvénynek otthont adó budapesti szálloda dísztermét, amikor a volt amerikai elnök a mikrofonhoz lépett. „Clinton karizmatikus személyiség, neve emellett garancia, hogy olyan kört vonz, amelynek tagjai szívesen üzletelnek egymással” – magyarázta lapunknak Somogyi, mivel indokolható a nagy érdeklődés, azaz mit is kaptak a pénzükért a gálavacsora résztvevői. Ráadásul a több mint kétesztendei szervezőmunkával tető alá hozott budapesti Clinton-fellépés várhatóan sokáig az utolsó is lesz Magyarországon, közeledik ugyanis a 2008-as amerikai elnökválasztási kampány, s az egyik fő esélyes éppen a Fehér Ház egykori lakójának felesége. Így könnyen megeshet, hogy az Egyesült Államok első női elnökének férjeként – és az amerikai történelem első First Gentlemanjeként – Bill Clinton 2009 januárjában visszaköltözhet a Fehér Házba.
Nem panaszkodhat az egykori amerikai elnök azonban akkor sem, ha felesége nem jut fel a csúcsra: ő maga az elmúlt hat évben közel 40 millió dollárt keresett előadásaival. Igaz, őt magát ennek az összegnek „csupán” 20 százaléka gazdagította, a többit alapítványa, az AIDS elleni küzdelemtől a harmadik világbeli szegénység csökkentésén át a klímaváltozás elleni küzdelemig számos globális horderejű ügyet támogató William J. Clinton Foundation kapta. Más kérdés, hogy ez a néhány tízmillió dollár édeskevés lenne az alapítvány ambiciózus célkitűzéseinek megvalósításához. Találóan írta jótékonykodásáról a minap a londoni The Economist: „Zsenialitása abban áll, hogy másokat rávesz, csatolják az ő nevét az általuk adott pénzhez.” Bill Clinton ugyanis maga is elismeri, hogy a XX. századi elnökök legszegényebbikeként költözött be a Fehér Házba, s amikor 2001. január 20-án elhagyta azt, 12 millió dollárnyi kifizetetlen ügyvédi számla várta. Ez volt a szaldója a Whitewater-ügyként elhíresült ingatlanvásárlási botránynak, valamint a Monica Lewinsky fehér házi gyakornokkal folytatott viszonyát követő alkotmányos vádemelési eljárásnak. Azaz a lecture circuit üzlet az exelnök számára legalább annyira volt kényszer, mint a saját választása.
KÖNYVESBOLT. Ahogyan alighanem az volt két könyvének megjelentetése is. A 2004-ben napvilágot látott My Life (Életem) például előleg formájában mintegy 10-12 millió dollárral gazdagította a Clinton-család kasszáját, ráadásul a 35 dollárt kóstáló kötet egyedül az első évben csak az Egyesült Államokban 2 millió példányban kelt el. S akkor hol van még az azóta eltelt közel három esztendő, illetve a számos egyéb nyelvű kiadás. Most szeptemberben pedig megjelent Giving (Adni) című könyve, amelyben az új, az életét a jótékonykodásra feltevő Bill Clinton vall arról, miként látja a világot a harmadik évezred elején. Felesége, Hillary már a First Lady-évek alatt bestseller magasságokig emelkedő mesekönyvek sorát jelenttette meg, 2003-ban pedig kiadta Living History (Élő történelem) című önéletírását, amelyért annak idején 8-10 millió dolláros előleget vett föl.
A My Life mellesleg a budapesti exelnöki előadáson is az egyik főszereplő volt. Az egyik kereskedelmi televízió, illetve rádió jóvoltából a gálavacsorán egy budapesti villamosvezető házaspár is jelen lehetett, akik egy sorsolás nyerteseiként foglalhatták el helyüket az illusztris vendégsereg között. Még közös fotó is készült róluk Bill Clintonnal, ráadásul a volt amerikai elnök saját kezűleg írta alá nekik a könyve egy példányát. „Megígérték nekünk, hogy kapunk egy dedikált könyvet, és eleve úgy készültünk, hogy elárvereztetjük, a befolyó pénzt pedig a Peter Cerny koraszülöttmentő alapítványnak adjuk, hiszen ha ők nem lennének, a most hétéves ikerfiaink nem élnének. Amit pedig Clinton a beszédében mondott, az csak megerősített bennünket abban, hogy jól döntöttünk” – lelkesedett a fiatal pár a sors szeszélye folytán a Figyelő velük egy asztalhoz ültetett munkatársának a világ egyenlőtlenségeit taglaló elnöki gondolatokért, és azért a felvetésért, hogy a globális igazságtalanságok ellen mindenki tehet valamit. A Föld lakosságának fele – hívta föl Clinton a figyelmet a jól ismert, de a hétköznapokban rendre elfelejtett tényre – napi kevesebb mint 2 dollárból él, és mintegy egymilliárd ember tengeti életét napi 1 dollárból…
Előadói karrierje elején Clinton a mostani budapesti tarifájánál még jóval olcsóbban járta a térség országait. Így például 2001-ben „potom” 183 ezer dollárért látogatott el Bécsbe és Varsóba, míg egy évvel később Tallinnba „mindössze” 150 ezerért. Fix tarifa azonban akkor sem volt, ahogyan azóta sincs. A London School of Economics (LSE) diákjai előtt például 2001 decemberében 28 ezer dollárért beszélt, egy nappal később a BBC hagyományos Richard Dimbleby előadását viszont már 75 ezerért tartotta. Ám már akkor is jól csengett a neve a piacon, amit híven mutat, hogy még ugyanabban az évben egy milánói beszédéért már 350 ezer dollárt is elkért. Kiemelkedően jó nap volt számára 2005. október 18-a is, amikor Kanadában 475 ezer dollárt keresett két előadással. Ez az alig néhány órai gázsija több mint a kétszerese a fehér házi időszakban kézhez kapott éves elnöki fizetésének.
Bill Clinton – vitathatatlan előadói kvalitásai mellett – elmondhatja magáról, hogy jó időben ért a csúcsra. A fizetett előadások terén nagy hagyományokkal rendelkező Egyesült Államok volt elnökei és más neves expolitikusai ugyanis csak az elmúlt két évtizedben kezdtek ennyire keresett exportcikké válni. Az 1980-as években a néhai Gerald Ford elnök vagy Henry Kissinger volt külügyminiszter 20 ezer dollár körüli honoráriumukkal már jól fizetett előadóknak számítottak. Amikor 1989 októberében, alig néhány hónappal elnöki ideje letelte után Ronald Reagan két beszédéért egy hét alatt 2 millió dollárt zsebelt be Japánban, még sokan rosszallóan csóválták a fejüket. Érthető: ez az összeg több volt, mint amennyit nyolc esztendő alatt az Egyesült Államok elnökeként megkeresett. (A japán gazdasági csoda azóta a múlté, s Reagan gázsijához hasonló honoráriumot többé nem is kapott a szigetországban más expolitikus.) Egészen a közelmúltig rendszeresen tartott előadásokat Jimmy Carter és idősebb George Bush is, utóbbi még 2004-ben is 150 ezer dollár körüli tiszteletdíjat kapott egy kínai fellépéséért.
„Ami Clinton elnököt némileg megkülönbözteti elődeitől az az, hogy nemcsak az elnökséggel járó presztízst őrizte meg, de a sztárokat jellemző misztikusság is körülveszi” – írja Mark K. Updegrove, a volt amerikai elnökök tevékenységéről szóló, Second Acts című, tavaly megjelent könyvében. Hasonlóan vélekedik Aidan Manktelow, a brit Economist Intelligence Unit (EIU) lapunk által megkérdezett elemzője is. „Bár nagy hagyománya van az Egyesült Államokban az előadókörútnak, kevesen vannak, akik Clintonhoz hasonló pénzeket kereshetnek. Ő ugyanis rendelkezik az ehhez szükséges legfontosabb adottságokkal: érdekes és jó előadó, nemzetközileg ismert, és karizmatikus politikus” – sorolja az exelnök előnyeit Manktelow.
A számos egyéb neves előadó között tíz volt államfő – nem utolsósorban Bill Clinton és volt alelnöke, Al Gore – előadásait szervező, s az érdekeiket képviselő New York-i Harry Walker Agency (HWA) hatvan esztendeje működik, és a szakmában a legnagyobbnak tartják. Ami Gore gázsiját illeti, ő állítólag 250 ezer dollárt is elkér egy, a globális felmelegedésről szóló multimédiás előadásért. Időnként azonban hibázik. Idén májusban például nem átallott egy egyetemmel megfizettetni „100 ezer dollárt, szabadon felhasználható, első osztályú retúrjegyet és egyéb költségeket” – miként az a University of California által utóbb nyilvánosságra hozott szerződésből kiderült. Ez akkor is kínos, ha magas tiszteletdíjai jó része a klímaváltozás ellen küzdő jótékonysági szervezete, a The Climate Project számlájára folynak is be.
LADY THATCHER TITKA. Az Atlanti-óceán innenső partján nincs akkora hagyománya a pénzért szónoklásnak, mint az Egyesült Államokban. Jellemző, hogy az európai előadók számára is éppen Amerika jelenti a legnagyobb piacot. Más kérdés, hogy miközben a brit exminiszterelnökök az angol nyelv és a szoros kapcsolatoknak köszönhető tengerentúli ismertség okán némileg könnyebb helyzetben vannak kontinentális társaiknál, mégis Margaret Thatcher szinte az egyetlen egykori brit kormányfő, aki számottevő előadói karriert tudhat maga mögött. Szoros, már-már baráti a viszonya Ronald Reagan elnökkel, a nevével fémjelzett – határozott piaci liberalizációt jelentő – korszak, és nemzetközi fellépései, kellő ismertséget biztosítottak számára. Előadásonként állítólag 120 ezer dollárt kapott, de orvosai tanácsára a 82. születésnapját a napokban ünneplő Vaslady felhagyott a beszédek tartásával.
Szónoki képességeit és olthatatlan szereplési vágyát ismerve Tony Blair is gyors és látványos karriert futhat be előadóként a tengerentúlon. Szakmabeliek szerint induló rátája 150 ezer dollár is lehet, nem számítva az első osztályú utazás és szállás költségeit. Utóbbi tételek mellesleg cseppet sem elhanyagolandók, sőt, a kiszolgált állam- és kormányfőknek sokszor az elkényeztetett hollywoodi csillagokéhoz hasonló sztárallűrjeik vannak, igen gyakran már-már irritáló igényekkel hozakodnak elő (lásd keretes írásunkat).
Blair azonban közel-keleti közvetítői elfoglaltsága miatt, és mert brit kormányfőként iraki szerepvállalása sokakat megoszt, egyelőre nem lépett félve tisztelt elődje, Lady Thatcher nyomdokaiba. Felesége, Cherie Blair ellenben annál inkább, méghozzá már férje miniszterelnöksége alatt is. Az ellenzéki toryk 2005-ben például hosszasan követelték, hogy fordítsák jótékony célra azt a 60 ezer dollárt, amelyet A Downing Street a színfalak mögött – a First Lady szemével című washingtoni előadásáért kapott. Cherie Blair azonban már vita nélkül vehette föl azt az előleget – állítólag 2 millió dollárt -, amelyet 2008 októberében megjelenő könyvéért kapott. Ráadásul már férje is tárgyal egy kiadóval kormányfői éveiről szóló emlékiratai publikálásáról, s az előleg a hírek szerint 10-12 millió dollár lehet. Margaret Thatcher bankszámlája annak idején még „csupán” 5,4 millió dollárral gyarapodott, amikor megírta a maga Downing Street-i emlékeit.
Számottevően tovább szűkül az ismert és jól fizetett előadók köre, ha Nagy-Britanniából átkelünk a kontinensre. Jelenleg Gerhard Schröder volt német kancellár számít viszonylag keresett szónoknak. Ennek oka részint utódjánál, Angela Merkelnél megnyerőbb előadói stílusa, de legalább annyira teszi pikánssá a személyét az, hogy a kancellárságról leköszönve a Nord Stream (Északi Áramlat) gázvezetéket építő orosz-német konzorcium társelnökeként a Gazprom szolgálatába állt. Schröder – akit szintén a HWA képvisel – ugyancsak a CEBC szervezésében jött Budapestre ez év áprilisában. A szervezet az ő tiszteletdíjának összegét is bizalmasan kezeli, csupán annyit árultak el: „jóval kevesebbért” lépett magyar hallgatósága elé, mint az egykori amerikai elnök.
WALESA ÉS HÁVEL. Közép- és Kelet-Európából – jóllehet, a régió országai tekintélyes mennyiségű miniszterelnököt fogyasztanak – csak keveseknek sikerül hivatali idejük alatt kellő ismertségre szert tenniük ahhoz, hogy annak letelte után előadóként folytathassák a pályafutásukat. „Kelet-Európában kevés a karizmatikus és a nemzetközi porondon szerepet vállaló politikus, de egy-kettő mindig érdekes lesz a helyismerete miatt” – véli Aidan Manktelow. Szerinte ma a szintén a HWA-val turnézó Aleksander Kwasniewski volt lengyel államfő az egyik legkeresettebb, különösen elődje, az egyetemeken szintén előadó Lech Walesa, illetve Václav Hável volt cseh elnök visszavonulása után. „A következő években érdekessé válhat a hivatalából ez év júliusában távozó Vaira Vike-Freiberga lett elnök asszony, vagy az országa gazdasági reformjaival nevet szerző Mart Laar volt észt kormányfő” – teszi hozzá az EIU szakértője.
Az Oroszországból szinte egyedüliként előadásokkal turnézó Mihail Gorbacsov volt szovjet pártfőtitkár, a Szovjetunió első és egyben utolsó elnöke a harmadik évezred első évtizedének vége felé továbbra is keresett sztár az expolitikusi körben. A Louis Vuitton például 2007-ben őt választotta az őszi-téli reklámkampánya egyik arcának, olyan nevek mellett, mint Catherine Deneuve francia színésznő, vagy Andre Agassi, a korábbi amerikai teniszcsillag. „Hagyománya van annak, hogy a Louis Vuittont kivételes emberekkel asszociálják, így természetes volt, hogy valóban globális ismertségnek örvendő személyiségeket kell választani” – magyarázta lapunk megkeresésére válaszul megküldött nyilatkozatában Yves Carcelle, a Louis Vuitton elnöke. Annie Lebovitz, a neves amerikai fotográfus képén Gorbacsov egy elegáns limuzin hátsó ülésén ülve egy Louis Vuitton utazótáskára könyököl, és elmerengve kinéz az ablakon, ahol, mit ad isten, a Berlini Fal látható.
S hogy mi volt az egykori pártfőtitkár fizetsége? A reklámbeli szereplésért a cég támogatta Gorbacsov Green Cross International nevű környezetvédelmi alapítványát, hogy mennyivel, azt persze nem árulták el. Arra a kérdésre sem adtak választ, hogy Mihail Gorbacsov személyesen is kapott-e tiszteletdíjat. Mindenesetre a cég szerint a reklám fogadtatása kedvező volt. Malíciózusabb amerikai kommentátorok viszont azzal élcelődtek, hogy Gorbacsov olyan kényelmetlenül feszeng a képen, mintha a mellette lévő táskában radioaktív polóniumot szállítana. (Mint emlékezetes, tavaly ősszel ezzel az anyaggal mérgezték meg Londonban Alekszandr Litvinyenkót, az FSZB, az orosz szövetségi biztonsági szolgálat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szembefordult egykori alezredesét.)
TÁVOL EURÓPÁTÓL. Napjainkban egyértelműen Amerika és Európa kiérdemesült politikusainak van a leginkább esélyük arra, hogy hajdani pozíciójukból hivatali idejük letelte után tőkét kovácsoljanak, ám azért egy-két kivétel a többi kontinensen is akad. Ilyen a nemzetközi szinten is rendkívül népszerű előadónak számító Nelson Mandela volt dél-afrikai elnök, de sokan jósolnak nagy előadói karriert a hazájában a hollywoodi sztárral való külső „hasonlóság” okán csak „japán Richard Gereként” emlegetett Koidzumi Dzunicsirónak is, aki 2001 és 2006 között volt országa miniszterelnöke. Ha így alakul, az exkormányfő feltétlenül új lapot nyit Japán második világháború utáni történetében. Elvégre még a szigetországban is úgy tartják, hogy Tokióban az utóbbi bő hatvan évben alig állt egy-két karizmatikus politikus az ország élén – ezek egyike Koidzumi -, a többiek közszerepléseiért aligha adna bárki dollár százezreket. Egy-egy nagynevű volt külföldi állam- vagy kormányfő viszont annál komolyabb összeget tehet zsebre még ma is – ha már nem is Ronald Reagan 1989-es gázsijának magasságaiban -, amennyiben olyan szerencse éri, hogy a szigetországban tarthat előadást.
|
Politikusi sztárallűrök
Al Gore volt amerikai alelnök manapság szerződésben köti ki, hogy a klímaváltozásról szóló előadásaira nem hajlandó nagy szén-dioxid-kibocsátású városi terepjáróval érkezni, kizárólag szedánnal, és törekedni kell, hogy az autó hibrid meghajtású legyen. Beszédein nem lehet jelen a sajtó, tíz ingyen jegyet kér viszont az első sorba, az eseményről készült fotókat pedig személyesen hagyja jóvá. Mindezek után az már szinte természetes, hogy tiszteletdíján felül két első osztályú repülőjegyet, biztonsági szolgálatot és napi kiadásainak fedezésére ezer dollárt is kér.
Korántsem Gore azonban az egyetlen, aki efféle igényekkel áll elő. A reflektorfénytől megrészegült politikusok és expolitikusok a filmcsillagokéhoz és a popsztárokéhoz hasonló allűröket sajátítottak el az évek során. Rudolph Giuliani, New York egykori polgármestere például ragaszkodik ahhoz, hogy az őt szállító magánrepülőgépnek Gulfstream IV-esnek vagy annál nagyobb típusnak kell lennie. Vagy ott van például az Oklahoma State Universityvel kötött – az interneten hozzáférhető – szerződése, amelyből kiderül, hogy 100 ezer dolláros honoráriuma mellett 47 ezer dollár repülőbérlési költséget számlázott az egyetemnek egyetlen fellépéséért. Ráadásul Giuliani nem szereti, ha előadásain vakuval fotózzák, mert nem tartja előnyösnek az így készült képeket. |
|
|
|
