Belföld

Szörényi nem a kormánynak üzent az RTL-műsorban

Az RTL vezetői örülnek annak, hogy beszédtémává vált az Illés-dal, de nem ismerték el, hogy politikai üzenetnek szánták, ahogyan Szörényi Levente szerint sem állásfoglalás a „Miért hagytuk, hogy így legyen" – derül ki a Blikkből.

Nem most kívántunk rendszert váltani ezzel a dallal – szögezte le a Blikknek Szörényi Levente. Az Illés-legenda nem érti, miért kellene mindenáron állásfoglalásnak tekinteni, ha elénekelnek egy Illés-dalt, még ha az éppen a Miért hagytuk, hogy így legyen című is. „Fenntartom az elmúlt években tett nyilatkozataimat és fenntartom a véleményemet. Elmondtam az elmúlt két évben többször is, hogy a nagypolitikában én drukkolok a jelenleginek. Azt szeretném, ha megoldanák a problémát” – mondta.

A jelenlegi regnáló kormánynak viszont nem drukkol Bródy János, aki csak annyit mondott, hogy örült, hogy ezt a dalt adták elő. A szombati műsorban sokan áthallásosnak értelmezték a fellépő Illés számát. A műsor után Bródy a Facebookon is közzétette a dal pár sorát, magyarázat nélkül, amely ugyancsak a sorok közti üzenet verzióját erősíti:

El ne hidd azt, bárki mondja, hogy ez jó így
El ne hidd, hogy minden rendben, bárki szédít
El ne hidd, hogy megváltoztunk vezényszóra
El ne hidd, hogy nyílik még a sárga rózsa …

Az RTL Klub X-Faktor című műsorának szerkesztője, Schiwert-Takács László azzal magyarázta a számválasztást, hogy a beatkorszak magyar pápáinak ez volt az egyik legmeghatározóbb daluk és slágerük. Az RTL Klub programigazgatója szerint pedig az élő adásban mindent elmondtak, ami ezzel a témával kapcsolatos lehet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik