A fogyasztói árak júniusban 0,4 százalékkal emelkedtek havi és 8,6 százalékkal nőttek éves összevetésben – közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A hivatal adatai szerint az éves maginfláció 5,9 százalékos volt, a nyugdíjas fogyasztói kosár 11,2 százalékkal drágult, míg az év első hat hónapjában 8,6 százalékkal emelkedett az árszínvonal.
Most a benzin drágult érezhetően
Egy hónap alatt az élelmiszerárak átlagosan 0,3 százalékkal nőttek, ezen belül 1,5 százalékkal drágult a szalámi, a szárazkolbász, a sonka, 1,4 százalékkal a baromfihús, 0,9 százalékkal a sajt, 0,7 százalékkal a kenyér ára. Csökkent viszont 1,6 százalékkal a tojás, 1,5 százalékkal az étolaj és 0,9 százalékkal a sertéshús ára. A legnagyobb mértékben, 0,7 százalékkal az egyéb cikkek árai emelkedtek, ezen belül a járműüzemanyag-árak 2,7 százalékkal nőttek.
Átlag feletti, 0,5 százalékos árnövekedést regisztráltak a szolgáltatások esetében, ezen belül az üdülési szolgáltatások ára 5 százalékkal nőtt. A tartós fogyasztási cikkek, valamint a ruházkodási cikkek 0,1-0,1 százalékkal voltak olcsóbban júniusban, mint májusban.
Az élelmiszer- és energiaárak húzták az inflációt
Éves szinten az élelmiszerek az átlagosnál nagyobb mértékben, 10,5 százalékkal drágultak. Ezen belül a péksütemények ára 32,6, a liszté 31,8, a kenyéré 23,5, a baromfihúsé 16,9, a tojásé 13,2, a cukoré pedig 12,3 százalékkal nőtt.
A háztartási energia átlag feletti, 32,1 százalékos áremelkedésén belül a vezetékes gáz 53,3, a távfűtés 41,7, az elektromos energia ára 21,2 százalékkal nőtt. A szolgáltatások 8,4 százalékos áremelkedésén belül a csatornadíj 16,8, a szemétszállítás díja 15, a vízdíj 12,6 százalékkal nőtt.
A KSH közlése szerint átlag alatti mértékben, 7 százalékkal drágultak a szeszes italok, dohányáruk, 3,5 százalékkal az egyéb cikkek, valamint 1,4 százalékkal a ruházkodási cikkek. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 1,3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint 2006 júniusában.
Szeptembertől csökkenhet az alapkamat
A 8,5 százalékos piaci konszenzusnál enyhén magasabb, de várakozásainknak megfelelő volt az áremelkedés mértéke júniusban – olvasható a Takarékbank kommentárjában. A pénzintézet elemzője szerint az adatsorból komolyabb meglepetést a tartós fogyasztási cikkek mérséklődő árcsökkenése és a szolgáltatások áremelkedésének megugrása okozott. Utóbbi nyomán a jegybank inflációs aggodalmai erősödhetnek.
A Takarékbank szerint júliusban sem mérséklődik érdemben az éves infláció, amely 8,5 százalékos lehet, azonban a gabona drágulása komoly inflációs kockázatot jelent, amelyek akár késleltethetik is a szeptemberre várt jegybanki alapkamat-csökkenést.
Suppan Gergely elemző decemberre 5,4 százalékos éves árszínvonal-emelkedésre számít, míg az idei éves inflációt 7,6 százalékosra teszi. Úgy véli, hogy amennyiben a pékáruk drágulási üteme nem gyorsul, a jegybanki alapkamat 7 százalékos lehet az év végén.
