A szőlő egészséges gyümölcs, a kutyának azonban még jutalomfalatként sem szabad adni belőle, hívja fel rá a figyelmet a welovedogz.hu.
Sokáig rejtély volt, hogy pontosan melyik összetevő felelős a szőlőmérgezésért, az utóbbi évek kutatásai alapján a legvalószínűbb „bűnös” azonban a borkősav, illetve annak sói.
A lap cikke szerint egy 2022-ben publikált tanulmányban olyan kutyák eseteit vizsgálták, amelyek tamarindusz, illetve borkősavat tartalmazó borkő elfogyasztása után szenvedtek akut vesekárosodást. A tünetek és a vesében talált elváltozások hasonlítottak a szőlő- és mazsolamérgezés során megfigyeltekhez. A kutatók ennek alapján a borkősavat jelölték meg a szőlő mérgező hatásának legvalószínűbb okozójaként. A helyzetet bonyolítja, hogy a szőlő borkősavtartalma változó, és az egyes kutyák érzékenysége sem egyforma.

Az első panaszok rendszerint az elfogyasztást követő órákban jelentkeznek. A leggyakoribb korai tünet a hányás, de hasmenés, étvágytalanság, bágyadtság, hasi fájdalom és kiszáradás is kialakulhat. Súlyosabb esetben a vesék működése is károsodik. A kutya kezdetben többet ihat és vizelhet, később viszont csökkenhet a vizelet mennyisége, szélsőséges esetben pedig teljesen leállhat a vizelettermelés. Az akut veseelégtelenség akár 24–72 órán belül kialakulhat. Éppen ezért a tünetmentesség közvetlenül a szőlő elfogyasztása után még nem jelenti azt, hogy nem lesz mérgezés.
Ha biztosan vagy akár csak feltételezhetően szőlőt vagy mazsolát evett a kutya, mielőbb hívd fel az állatorvost vagy az állatorvosi ügyeletet.
Arról itt írtunk korábban, hogy miért baj az, ha a kutya füvet eszik.



