Új csúcsokra tört az elmúlt napokban az OTP Bank árfolyama. A múlt hét pénteken tartott befektetői nap optimistává tette a piacot, 9500 forint fölé röpítve a papírt. A bank jó teljesítményét nem csak menedzsment szép jövőképe támogatta, a kedvező tőkepiaci hangulat, továbbá az európai bankszektor konszolidációja is segítette az emelkedést. A legnagyobb hazai bank kitörése a budapesti indexet is történelmi csúcsra segítette.
A befektetői napon a menedzsment immár hivatalosan is megerősítette és részletesen indokolta a 2010-es 2 milliárd eurós adózás előtti eredménycélt. E profit felét már a külföldi leányok fogják szállítani. A tervekben különösen nagy szerep hárul az ukrán és orosz leánybankokra, ezeknek a teljes eredmény negyedét kellene hozniuk. A vezetőség optimizmusát mutatja, hogy az árazási szintek növekedésére is számítanak, eszerint a jelenlegi 12-es P/E (árfolyam/egy részvényre jutó eredmény) mutató után 2010-ben 16-ossal árazza majd a piac a bankpapírokat.
Természetesen nem eszik olyan forrón a kását! Bár a befektetői nap övezte pozitív hangulat elfeledtette a részvényesekkel a 8 ezer forintos időket, a piaci elemzők egyelőre még nem látják bele azt a hatalmas növekedést a papírba, amit a menedzsment vizionál. Az elemzői várakozások jócskán elmaradnak a 2 milliárd eurós OTP-s tervtől, s egyelőre nem is számolnak a papír átárazódásával. Persze az is igaz, hogy már az eredménytervek 90 százalékának megvalósulása esetén is szép árfolyam-teljesítmény előtt áll a papír. A tervekben viszont lehet, hogy túl nagy szerep hárul az orosz piacra, ahonnét a bankcsoport eredménye 17 százalékának kellene realizálódnia három éven belül.
Az elemzők többségében a konzervatívabb becsléseik ellenére is jól fogadták az OTP egész napos show-ját, a Morgan Stanley például 10 ezer forintról 10,9 ezer forintra emelte célárfolyamát, hangsúlyozottan jóval konzervatívabb várakozásokkal számolva, mint a magyar bank. Amennyiben az OTP eredménytervei bejönnének, s megvalósulna a hozamkonvergencia, a brókercég akár 60 százalékos felértékelődést is elképzelhetőnek tart.