Lövészárokharc

Már a fővárosi SZDSZ-frakcióból való kizárásáról szóltak a hírek, mégis adtak Önnek két hét haladékot, de azt mondták: vagy változtasson a véleményén, vagy működjön függetlenként.

– Nem nekem adtak haladékot. A frakció magának adott időt arra, hogy tisztázza az értékrendjét. A végeredmény valószínűsíthető, de hogy milyen formában születik a döntés, annak nincs is jelentősége. A múlt hét kedden, a rendkívüli frakcióülésen ellenem szóló vádpontként elhangzott: az utóbbi hónapokban, fajsúlyos kérdésekben tett nyilatkozataim eltérnek a szabad demokrata frakció nyilvánosság előtt vallott álláspontjától, s ez árt az SZDSZ-nek. És teljesen mindegy, hogy a konkrét ügyet illetően igazam van-e vagy sem.

– Valóban: több témában keményen szembement a párttal és a koalícióval.

– Ennek ellenére az is elhangzott, hogy a frakciónak nagy szüksége lenne a tapasztalataimra. Bőhm András frakcióvezető pedig kijelentette, hogy szakmai hozzáértésemet nem kérdőjelezi meg. A vitának volt pozitív hozadéka: tisztán megfogalmazódott a nézetkülönbség három fogalomról, a köztük lévő fontossági sorrendről. A többség egyértelműen állást foglalt amellett, hogy első a frakció érdeke, aztán következik a fővárosé, s harmadrendű, hogy a konkrét ügyekben mi az igazság. Számomra éppen fordított a sorrend, s ezen nem kívánok változtatni. Kisebbségben maradtam, de akadt néhány képviselő, aki azért egyetértett velem.

– A nyilvánosság előtt mégis magányos harcosként jelenik meg, aki elsáncolta magát a lövészárokban, és onnan lődöz mindenkire.

– Sajnálom, de gyakorlati politikus vagyok, aki a munkáját végzi. Úgy tartottak számon, hogy lényegében én vittem a város ügyeit, mint Demszky Gábor jobbkeze. Szoros munkakapcsolat és nagyon komoly bizalmi viszony volt közöttünk. Nem én változtam meg.

– A fővárosi szocialisták régóta próbálják elérni, hogy az SZDSZ távolítsa el Önt a befolyásos posztról. Miért is támadják?

– Néhány, hatalomban eltöltött év után a szocialisták felismerték, hogy közvetve minden kérdésre hatással van, aki a költségvetést és a városgazdálkodást felügyeli. És nagyobb mozgásteret szerettek volna maguknak. Végül is ez érthető: a hatalom és a pénz a nagyobb pártok számára a klientúra építésének eszköze. Nem okvetlenül és elsősorban korrupcióra kell gondolni…

– De lehet arra is, ha jól értem.

– Mondom: nem okvetlenül és nem elsősorban. Vannak politikusok, akik bizonyos lobbicsoportok képviselőiként működnek. Ha az akaratuk ütközött a város érdekével, én rendre ellenálltam. Az MSZP valójában érdekcsoportok véd- és dacszövetsége. Olyan párt, amely elvi politizálással képtelen magát összetartani, mert akkor mindig sérülnek a lobbicsoport-érdekek. Az MSZP-n belül megbukik, aki elveket próbál következetesen képviselni. Ha pedig párton kívüli személybe ütköznek, akkor vudu-bábuként kezelik.

– Hogyan jutott odáig a helyzet, hogy most a saját pártjával áll harcban?

– Ismétlem, nem én változtam. Ha más volt a véleményem, korábban is szembeszegültem a koalícióval, de az nem kapott olyan nyilvánosságot, mint a mostani csörte. Több évben előfordult, hogy, bár én készítettem a költségvetést, a koalíció módosító javaslatait nem tudtam elfogadni, s ezért a végszavazáson nemmel szavaztam. Hasonló ügyeket viszek most is, ha tetszik, Don Quijote módjára. Ráadásul az elmúlt időszakban az SZDSZ által sérelmezett esetekben a véleményem nem is különbözött a frakció többségének álláspontjától, csak éppen nem ez jelenik meg a nyilvánosság előtt.

– Legutóbb a csepeli víztisztító késedelmes beruházása kapcsán ütközött össze a koalícióval.

– A szennyvíztisztító építésének előkészítése során az uniót képviselő Európai Beruházási Bank, illetve az érintett kormányszervek egyre ingerültebben jelezték: sem az önkormányzat tulajdonában lévő Enviroduna Kft., sem az ügyben eljáró fővárosi hivatali ügyosztályok nem kellően felkészültek a projekt levezetésére. Nem volt más választás, 2003 júniusában egy nemzetközi tanácsadó céget integráltunk a kft.-be, erős hatásköri jogokkal. Másnap az Enviroduna és a fővárosi ügyosztály megkezdte az aknamunkát, amely a legutóbbi időkig tartott. A városházán pedig az blokkolta a munkát, hogy az ügyosztályok és a bizottságok képtelenek egymással együttműködni. A közmű ügyosztály kifejezetten csapnivaló munkát végzett. Megtörtént, hogy reggel hattól éjfélig írtam át az általuk készített előterjesztést, mert lejárt a határidő, és muszáj volt valamit letenni az asztalra.

– Tényleg veszélybe került a 80 milliárdnyi uniós támogatás?

– A mostani menetrendben már nincs időtartalék: ha bármilyen komplikáció merül fel – márpedig egy ilyen beruházásnál ez szinte törvényszerű -, akkor bukik a projekt. S nem csak a 80 milliárd a tét. Az államháztartás számára sem mindegy, hogy ilyen nagyságrendű összeg mikor érkezik az országba.

– A felelősség megállapítására vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, meg is szavazták, de Bőhm András javaslatára végül a koalíció visszavonta. Ez is a kialakult harci helyzetből következett?

– A javaslat csak azután hangzott el, amikor – igazamat lényegében elismerve – egy MSZP-s képviselő az én felelősségemet is felvetette. Bőhm András pedig nyilván attól félt, hogy egy vizsgálat során mindenképpen presztízsveszteséget szenved a koalíció. És persze elismerem, hogy a Fidesszel nehéz korrekt vizsgálatot lefolytatni, csakhogy – ha már nem állnak ki határozottabban a szakmai érvek mellett – nem kellene „szétkenni” a felelősséget.

– Alapvetően mégis a költségvetés körül éleződött ki a vitája a koalícióval. Hogyan kell érteni azt, hogy – Önt idézem – „a főváros 2005-ben feléli a jövőjét“?

– A költségvetésről beszéltem: a javaslat szövegében szerepelt, hogy év közben meg kell vizsgálni, vagyonértékesítésből vagy hitelfelvétellel fedezzünk 13 milliárdnyi hiányt. E mögött a gázművek maradék részvényeinek eladása állt. Szerintem először pályázaton kiválasztott szakértők véleménye alapján kell megvizsgálni, hogy ez a lépés beilleszthető-e a főváros energiapolitikájába. Majd szokásos normatív pályázati rendben kell az értékesítést ugyancsak szakértők bevonásával előkészíteni, majd lebonyolítani. Erre két év kell. Vagyis, ha tisztességes privatizációt akarunk, 2005-ben ebből egy fillér bevételünk sem lesz. Ezért kértem: vegyük ki ezt a szövegrészt, és maradjon a hitelfelvétel, mert az – ha összekapják magukat – még korrekten megszervezhető év végéig. A frakcióban megállapodtunk erről, de nem történt meg a módosítás. Ám ami fontosabb: a nevemhez fűződik az a gazdaságpolitika, amit a Világbank is ajánl az átalakuló országok számára. Lényege, hogy világos könyvelés, erőfelmérés, és működési eredményfelmérés alapján készül hét évre szóló terv, amely tartalmazza, milyen pénzügyi mozgástere van a fővárosnak, figyelembe véve a racionalizáció lehetőségét is. Erre lehet alapozni a beruházási programot. Amennyiben nincs ilyen terv – márpedig ma nincs -, nem lehet felelősen fejlesztéseket kezdeni. Mert nem lehet tudni, túlvállalja-e magát a főváros. Vagy éppen ellenkezőleg, nem hagyja-e kihasználatlanul a lehetőségeit.

– Valóban veszélybe került a főváros működése?

– Ha megbillen az egyensúly a finanszírozási prognózis és a fejlesztési terv között, akkor kiigazítást kell tenni. Az apparátus ezt nem teheti meg, mert csak politikus dönthet arról, milyen beruházás maradjon el. A koalíció munkacsoportjai a korábbi esztendőkben sem tudtak fél év alatt sem eljutni odáig, hogy egyetlen ötmilliós tételt kihúzzanak. Aztán, hogy elfogyott az idő, jött a költségvetés, előterjesztőként kénytelen voltam a „koalíció feje fölött dönteni”. A hivatal szakembereivel néhány nap alatt végrehajtottuk a húzásokat, javaslatként. Azon már nem módosítottak. Örülnék, ha nem így lenne, de a mai napig nem ismerek olyan politikust, aki ezt meg tudná tenni. Emiatt nincs elfogadott finanszírozási és fejlesztési tervegyüttese a fővárosnak 2005-re. Amit tervnek neveznek, súlyos forráshiányokat tartalmaz, tehát érvénytelen. Sok tízmilliárdos beruházásokról történik most döntés úgy, hogy nem lehet tudni, finanszírozható-e majd a megvalósítás. Részben erre mondom, hogy a főváros föléli tartalékait, részben pedig arra, hogy borúsabban látom a főváros jövőbeni pénzügyi helyzetét, mint ami a finanszírozási prognózisban szerepel.

– Legutóbb tényleg olyasmit követelt, amit nem lehet a budapestieknek „eladni”. Nevezetesen, hogy ne 15, hanem 25 százalékkal emelkedjenek a BKV-tarifák.

– A frakcióvezető úr ezt rendkívüli módon sérelmezte, holott ő is tudja, hogy minimum ilyen áremelés kellene a közlekedési vállalat életben tartásához. Csakhogy szerinte ha más pártoknak nincs bátorságuk megmondani ezt a fogyasztóknak, akkor az SZDSZ sem teheti meg, bármennyire is akut a válság.

– Schneller István főépítész közös megegyezéssel távozik a posztjáról júniusban. Mi áll ennek a hátterében?

– „Folyik egy együttgondolkodás” – nyilatkozták. Ha nagyon profán akarok lenni: a halálraítélttel beszélgetnek a kivégzés módjáról, valamint arról, miképpen lehet ezt közös akaratként feltüntetni.

– Miért akarják őt „halálra ítélni”?

– A szocialisták 1998-ban halványabban, 2002-ben erőteljesebben emlegettek három nevet, akiket a városházáról szerettek volna eltávolítani. Fontossági sorrendben 1998-ban Pócs Attila (múlt őszig a fővárosi programvégrehajtó iroda vezetője volt – a szerk.), Schneller István, Atkári János. Aztán 2002-ben már én lettem a fő célpont, utánam Pócs, majd Schneller következett. A főépítésszel kapcsolatban a nyilvánosság előtt az a kritika jelent meg, hogy konzervatív szemléletű, s most dinamikusabb gondolkodásra van szükség. Aki ilyet mond, annak nincs fogalma erről a feladatról. Alapvetően az üzleti körök nyomulásáról van szó. A város potenciális fejlesztési területeire olyan megaberuházásokat akarnak kierőszakolni, olyan „területátsorolási igények” fogalmazódnak meg, amelyek alapvetően ellentétesek a nyilvánosság előtt az MSZP által is vállalt városfelfogással.

– Úgy érti: a nyomuló üzleti körök a szocialista párton keresztül érvényesítik az érdekeiket?

– Részben igen, de nem ilyen direkt módon kell ezt érteni. Megalkottunk egy általános szabályozást, amely kimondja: milyen célra hasznosíthatóak bizonyos területek, milyen százalékban lehet azokat beépíteni, hogy megmaradjon némi zöldfelület. Megjelenik a befektető, és azt mondja: nekem a kétszerese kell. És lehetőleg tekintsünk el a parkolóépítési és közlekedésrendezési kötelezettségtől. Meglobbizza a kerületi polgármestert és a testület egy részét, frakciót, pártokat. És megindul a nyomulás, hogy konkrét engedélyezési ügyekben a szabályozásnak ellentmondó döntés szülessen. Schneller István pedig ilyenkor azt mondja: „Nem lehet, uraim, mert a főváros rendeletében az szerepel…” „A jog azt mondja…” Ezért követelik a távozását.

– Az a kritika viszont mindenképpen jogos, hogy régóta késik néhány létfontosságú városrehabilitációs beruházás. A bazársor például botrányos.

– Több száz nagyon fontos beruházási tételt sorolhatnék, amelyet pénz híján nem tudunk megvalósítani. A városháza tömb beépítése más ügy. Ekörül évekig húzódott a jogi vita. A közbeszerzési törvény életbe lépése után újabb tendert kellett kiírni, de akkor az MSZP már hátráltatta a munkát. Kijelöltek egy tárgyaló delegációt, amellyel minden apró pontot egyeztetni kellett. Végül a két párt között létrejött a megállapodás. Ezek után ment volna a közgyűlés elé, ám Gy. Németh Erzsébet közölte: az MSZP-s képviselők nem fogják megszavazni. Bizalmasabb belső körben az is elhangzott: nem akarják, hogy a siker Demszky nevéhez kötődjön a 2002-es választás előtt.

– Úgy látszik, a hatalommentés érdekében Demszky Gábor most valóban beáldozza Önt és a főépítészt.

– Egy SZDSZ-es képviselő úgy fogalmazott: a szocialista frakcióvezető szakrális áldozatot akar.

– Ha letelik a két hét, mire számít?

– Szerintem valójában ezt a kérdést már eldöntötték. De várjuk ki a végét. Mindenesetre, ha kizárnak, független főpolgármester-helyettesként folytatom a munkát.