Belföld

Orbán fia is fellép a botrányos gólyatáborok ellen

Orbán Gáspár a Joghallgatók Önképző Szervezetének (JÖSZ) vezetőjeként figyelemfelhívó előadássorozatot szervez.

A Bors információi szerint a miniszterelnöknek az ELTE jogi karán tanuló fia, aki a JÖSZ egyik alapítója és vezetője, e pozíciójában koordinálja most az egyetem hallgatói szervezeteit. A lap azt írja, öt hallgatói szervezet állapodott meg a gólyatábori balhékat érintő előadássorozatról, amit a közösségi feldolgozás érdekében szorgalmaztak. Az előadásokat a problémában jártas szakemberek tartják, az első alkalomra november első felében kerül sor.

Orbán Gáspárnak nem ez lesz az első közösségi megnyilvánulása az ELTE-n. Korábban szervezett már vitaestet Karácsony Gergely, Lázár János, Schiffer András és Szájer József részvételével.

Az ELTE botrányos gólyatáborairól szóló hírek augusztus végén, szeptember elején kerültek nyilvánosságra. Két esetben még tart a rendőrségi nyomozás, de az egyetem is vizsgálja a történteket. Egyelőre két hallgatót két, egyet pedig egy félévre tiltottak el a felelősségre vonás során.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik