A híradások naponta számolnak be arról, hogy a terrorveszély miatt 65 dollár felé kúszó olaj ára újabb és újabb rekordokat döntögetve milyen következményekkel jár a világ gazdasági növekedésére, valamint az emberek pénztárcájára. Az olajár emelkedését lassan már úgy állítják be, mint korunk jólétét veszélyeztető trendet. Pedig érdemes eltávolodni a megszokott nézőponttól, és megvizsgálni, hogy mi hasznunk származhat a magas olajárból. Itt most nem a határidős olajkontraktusok vételére gondolunk, pedig abból igencsak tisztes hasznunk származhat, hanem arra, hogy mi az „öröm az ürömben”.
A magas olajár nem a véletlen műve, hanem számos tényező egyidejű előfordulása: erős a kereslet, jelentős a politkai bizonytalanság és kevés a finomító. Az így felborult egyensúlyt megszüntetni pedig csak egyetlen tényező tudja: maga a magas olajár. Ugyanis az egyetlen tényező, ami képes lehet a világgazdaságban dinamikusan bővülő keresletet megállítani, csakis a magas olajár lehet.
A pazarló terepjárók
A harmadik olajválság és az iraki háborút követően a kilencvenes években ismét bekövetkezett az olcsó olaj kora. Ekkor egy amerikai szabályozási hiányosságot kihasználva rohamosan elterjedtek az SUV-nek nevezett sportterepjárók. Ezek a hatalmas monstrumok 20 liter felett is fogyasztanak, és hihetetlen mértékben pazarlóak. Sokan a kínai keresletbővülést nevezik meg a magas olajárak fő okaként, pedig a gazdasági növekedés természetes velejárója a magasabb energiafogyasztás. Azonban az észak-amerikai fogyasztásnövekedés javarészt a pazarló fogyasztási szokásoknak köszönhető, és nem gazdasági növekedés eredménye. Azonban ennek is elérkezett a vége: az amerikai fogyasztó mostanában kezdi el mind jobban megérezni a magas üzemanyagárak okozta költségnövekedést. Eljutottunk a fájdalomküszöbig: a sportterepjárók eladásai a legfrissebb statisztikák szerint visszaesőben vannak. A hatóságok is felismerték a pazarlás megszüntetésének lehetőségét. A forgalmi dugóktól megbénított városokban külön sávot hoztak létre olyan gépkocsik számára, amelyekben legalább három ember ül. Ugyanis felmérések szerint a reggeli csúcs idején átlagosan 1,4 fő ül egy autóban, míg a kocsik közel kétharmadában egyetlen személy utazik.
Az egy utasra jutó üzemanyag-fogyasztás csökkenése, vagyis a fogyasztási szokások viszonylag kis változása nagyon hamar letörné az olajár emelkedésének ütemét.
A drága olaj rontja Kína versenyképességét
A magas olajáraknak van egy másik, nagyon érdekes vetülete is, mégpedig a nemzetközi versenyképesség területén. Az emelkedő energiaárak ugyanis jelentős mértékben megdrágítják a kínai exportot. A termékek jelentős utat tesznek meg Kína és az Egyesült Államok, illetve az EU között, így a magasabb szállítási költségek miatt romlik valamelyest a kínaiak versenyképessége. Ez természetesen messze nem elég ahhoz, hogy az amerikai vagy az európai vállalatok felvegyék a versenyt a kínaiakkal, de arra igen, hogy valamelyest mérsékeljék a nyugati országok cégeire nehezedő nyomást.
Az egyre növekvő olajárak viszont mind nagyobb terhet jelentenek a kínai államnak, mivel Kína nem engedi begyűrűzni a magas energiaárakat: ott alig drágul a benzin, a villamos energia és a gáz. Ezen az árszinten viszont a kínai üzemanyag-értékesítőknek már nem éri meg kereskedni: a kínai export harmadát adó Guangdong tartományban egyes vállalatok egyszerűen beszüntették a benzin értékesítését, mert minden literen veszteségük volt. A korábbi havi 80 ezer tonnás fogyasztáshoz képest mostanra 30 ezer tonnás hiány lépett fel, és megjelentek a benzinjegyek.
Kína ezzel válaszúthoz érkezett. Vagy felhagy az eddigi árpolitikájával, és engedi emelkedni a belföldi üzemanyagok árát, ezzel vállalja az esetleges negatív hangulatot, vagy felértékeli a nemzeti fizetőeszközt, a jüant. Ez utóbbi esetben ugyanis a jüanban kifejezett olajár csökkenne, azaz a magasabb olajár tompított mértékben jelentkezne. Ez azonban ugyancsak a versenyképesség rovására menne, ugyanis dollárban számolva viszont megdrágulnának a kínai termékek.
Alternatív energiaforrások
A harmadik nagyon fontos tényező, hogy immár nagyon közel kerültünk az alternatív energiaforrások gazdaságossá válásához. A szél- és naperőművek már 80 dolláros olajárnál versenyképesekké válnának, míg az üzemanyagcellás kocsik 100 dolláros olajárnál lephetnék el az utakat. Remélhetőleg nem lesz szükség ilyen olajárra az egyensúly helyreállítására, de a vállalati kutatóintézetek már jelenleg is sokkal többet költenek alternatív energiaforrások kutatására, mint akár egy fél évtizeddel ezelőtt.
Eddig ugyanis kicsit demoralizáló volt, hogy egy naperőmű négyszer drágábban termelt energiát, mint a szénhidrogének, és egy csodálatos, 10 százalékos hatékonyságnövekedés a naperőművek esetében nem számított. Most azonban, amikor a különbség már csak igen mérsékelt, az alternatív energiaforrások sikerrel járhatnak.
