Belföld

Fagyoskodnak a Szent István kórház betegei

A kórház szerint van fűtés, de az Origo információi szerint a népegészségügyi hatósághoz érkezett panasz. Azt is írják, hogy a betegek az egyikőjük rokona által bevitt olajradiátor mellett melegednek.

Október közepe óta nincs fűtés az Egyesített Szent István és Szent László kórház II. számú belgyógyászati osztályán – írja az Origo.

Az egyik ápolt szerint a fűtési és az elektromos hálózat egyaránt elavult, utóbbi miatt pedig hősugárzókkal sem lehet segíteni a. A Népszavának nyilatkozó ápolási igazgató szerint a fűtés egy napra állt le, október 16-án már újra langyosodtak a radiátorok.

Müller Péter orvos-igazgató Origónak válaszából annyi kiderült, hogy a fővárosi népegészségügyi szervhez korábban panasz érkezett a II. belgyógyászati részlegen tapasztalt állapotok miatt. Arra nem tért ki, hogy a panasz a fűtési problémákról szólt-e.

Az orvos-igazgató kiemelte, hogy október 31-én a helyettes fővárosi tiszti főorvos ellenőrizte az intézmény fekvőbeteg-osztályait, és mindent rendben talált. Müller hozzátette, a kórház szakemberei „folyamatosan hárítják el az elavult közműhálózat állapotából adódó azon műszaki problémákat, amelyek veszélyeztetnék a folyamatos fűtést és melegvíz-ellátást”.

Fagyoskodó betegek

„Fűtés hol van, hol nincs, sokszor meleg vízhez sem jutunk. László bácsi olajradiátora mellett szoktunk átmelegedni, azt is a fia hozta be neki” – mesélte a lapnak Liebermann Endre, aki a múlt pénteken került be a kórházba. A férfi hozzátette, hogy a nővérek, az ápolók és általában a kórház személyzete mindent megtesz, hogy segítsen rajtuk. Például ha valaki nagyon fázik, annak két takarót is adnak. De a férfi szerint a probléma rendszerszintű.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik