Belföld

Nem csak az RTL a mumus

44 céghez küldte ki a NAV-ot Varga Mihály 2010 óta, tudta meg az atlatszo.hu. A portál közérdekű adatigénylést nyújtott be a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, arra voltak kíváncsiak, mely cégekhez szállt ki a NAV miniszteri utasításra – hiszen az RTL Klub esetében ez történt, ráadásul mindezt egy sajtótájékoztatón jelentették be.

A válasz megérkezett, azonban sokkal közelebb nem kerültünk ahhoz, hogy például Horváth András egykori NAV dolgozó részletes, konkrét cégeket megnevező májusi tanúvallomása kapcsán is megindult-e a nyomozás adócsalás gyanújával, ugyanis a 44 cég nevét az NGM adótitokra hivatkozva nem közölte.

Az atlatszo.hu érdeklődésére a minisztérium elmondta: az RTL Klub vizsgálatának sajtótájékoztatón történő bejelentése viszont nem törvénysértő, ugyanis „az, hogy azt a későbbi adótitkot, hogy Varga Mihály miniszter utasítja a NAV-ot az RTL vizsgálatára, azért lehetett még nyilvánosságra hozni, mert akkor a vizsgálat még nem kezdődött meg.” A minisztérium konkrét részleteket nem említve elmondta: már csak azért sem vétett a törvény ellen Varga Mihály, mert az RTL-t akár véletlenszerűen is kiválaszthatták a vizsgálatra.

A reklámadó, az RTL és a Nemzetgazdasági Minisztérium ügyéről bővebben itt olvashatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik