A német történelem legnagyobb privatizációjára készül a Deutsche Telekom júliusban. A jelenleg százszázalékos állami tulajdonban lévő részvénytársaság 500 millió darabos részvénycsomagot kínál megvételre. Novemberben a Telekom-részvényeket a tőzsdére is bevezetik, és arra számítanak, hogy 30 márkás áron elkelnek. Ilyen módon 15 milliárd márka fejlesztésre fordítható forráshoz juthat Európa legnagyobb telefontársasága. A diadalmasnak ígérkező év azonban csúf botránnyal indult.
A botrányt azt váltotta ki, hogy “az egyik szoftverprogram meghibásodása” miatt – így mentegetik magukat Telekomék – éppen újév napján, amikor a forgalom megsokszorozódik, a hétvégi mérsékelt tarifa helyett hétköznapi díjjal számoltak el mintegy 10 millió beszélgetést. Az előfizetőket és a telefonálókat ért kárt 10-20 millió márkára becsüli a Telekom főnöke, Ron Sommer, aki biztosította a károsultakat, hogy a társaság “sokszorosan kárpótolni fogja” őket.
A tévedés azért következhetett be, mert január 1-jétől új tarifával számolnak a Telekomnál. S a készüléktulajdonosok, a társaság ismételt megnyugtatási akciói ellenére, árdrágítást gyanítanak. Az új tarifa legnagyobb hibája, hogy bonyolult és átláthatatlan. Az alapdíj 2,50 márkával nő, és a négy percnél hosszabb helyi beszélgetések ára is emelkedik, függetlenül attól, hogy azokat milyen időpontban – tehát akár az eddigi mérsékelt díjszabású időben – folytatják. Így aztán a városokban, időtartamtól függően, akár az eddiginek a duplájára is emelkedhetnek a beszélgetési díjak. A távolsági és a külföldi hívások viszont olcsóbbak lesznek.
A magán-előfizetők ezt az üzleti telefontulajdonosok előnyben részesítésének tekintik. A Telekom viszont arra hivatkozik, hogy a piacgazdaság – amelynek elveit a privatizációval érvényesíteni kell – szabályai ilyen megoldásokra kényszerítik őket. A városokban ugyanis költségesebb a hálózat kiépítése, valamint működtetése. Eddig, monopolhelyzetben lévő állami cégként, szociális megfontolások alapján a vállalati szférát olyan díjakkal is megterhelhették, amelyekkel tulajdonképpen a privát előfizetők kiszolgálását finanszírozták. Egyébként – vigasztalják az aggódókat – a 90 másodpercnél rövidebb beszélgetések (amelyek a Telekom szerint az összes helyi hívások 50 százalékát teszik ki: úgy látszik, a németek spórolósan kevés beszédűek) az új tarifa értelmében az eddiginél még olcsóbbak is lesznek.
A Telekom privatizációjánál – amely különben az Európai Unió szigorú követelése – a fő szempont az, hogy hatóságból piacgazdasági vállalkozássá alakítsák a társaságot. Az állami gyámságból való kiszakítás nemcsak hatékonyabbá teszi és az ügyfél készségesebb kiszolgálására kényszeríti a vállalatot, de végső soron olcsóbbá is teszi a telefonálást és a többi, egyre fontosabb szolgáltatást: a faxolást; a mobil telefonokat; az Internet alkalmazását; a kábeltelevíziók műsorainak vételét stb.
A változások ösztönzői amerikai és angol példákra hivatkoznak. Az Egyesült Államokban 1984-ben szűnt meg az AT&T monopolhelyzete. A konkurens vállalkozások megjelenésével valódi verseny bontakozott ki, amelynek nyomán ma az amerikaiak 66 százalékkal olcsóbban hívhatják fel külföldi partnereiket, mint egy évtizeddel ezelőtt. Emellett a vállalkozások abban is versenyeznek, hogy új szolgáltatásokkal nyerjék meg előfizetőik kegyeit. Angliában szintén 1984-ben privatizálták a telefontársaságot – elsőnek Európában -, s az ügyfelek számára ez 40 százalékos megtakarítást hozott, miközben a telefontársaság foglalkoztatottait 100 ezerrel, a mai 120 ezer főre csökkentették.
Ilyen operációk a Telekomra is ráférnének. Jelenleg 210 ezer alkalmazottja van, akik közül minden második – mint egykori postás – állami hivatalnoki státuszt élvez az összes közalkalmazotti kedvezménnyel. Ez pedig nem maradhat így, ha a céget hatékony, flexibilis vállalkozássá akarják változtatni, alkalmazottait pedig bürokratákból az ügyfeleket kiszolgáló munkatársakká formálni.
Ez nehéz és főleg kényes akció. A szakszervezetek, a lobbyk és még párttámogatók fellépésével is szembe kell szegülnie a menedzsmentnek, amelynek, ahogy a Der Spiegel találóan fogalmaz: “kemény kézzel, de bársonykesztyűben” kell elvégeznie a szükséges beavatkozásokat. Ron Sommer, a 38 éves Telekom-főnök – mellesleg egy orosz-magyar házaspár gyermeke, aki a múlt év tavaszáig a Sony németországi cégét vitte sikerre – erre a műveletre vállalkozott a privatizáció levezénylésével.
Németországban 1995-ben 40 millió telefonállomás működött. Magyarországról nézve ez kiemelkedően magas: a lakosság számához viszonyítva nagyjából 50 százalékos telefonsűrűséget jelent. Bár a vezetékes szolgáltatásban a Telekom 1995. július 1-jéig lényegében monopolhelyzetben volt, 1989-ben, a mobil telefonok engedélyezésével, mégiscsak megjelent a konkurenciája: például az esseni székhelyű RWE villamosipari konszern vagy a düsseldorfi VEBA. Ezek a cégek most is ugrásra készen állnak, hogy minél nagyobb szeletet hasítsanak ki maguknak a német kommunikációs tortából. Az RWE például, hat másik áramszolgáltató céggel együtt, az ország 70 százalékát befedi saját, úgynevezett üzemi távbeszélő-hálózatával. A Mannesmann mobiltelefon-hálózata 1,3 millió ügyfelet szolgál ki. A Thyssen pedig arra készül, hogy a vasúti pálya mentén húzódó 44 ezer kilométeres “üzemi” hálózatot hasznosítsa az amerikai Bell South, valamint a brit Vondafone társasággal összefogva. A Telekom, viszonylag magasabb tarifáival, kilátástalan helyzetben van ebben a versenyben, különösen a különböző vállalatok közötti távolsági beszélgetéseknél.
Az állami tulajdon biztonsága ugyanis sokba került a Telekomnak. A telefonbevételek 10 százalékát – függetlenül attól, hogy nyereséges volt-e – be kellett fizetnie az államkasszába. Emellett (a posta távbeszélő ágazataként) a levél- és csomagforgalom veszteségeit is a cég befizetéseiből fedezték. Végül a német egyesülés óta mintegy 50 milliárd márkát költöttek az egykori NDK telefonhálózatának felújítására. A Telekom mai értékét 90 milliárd márkára becsülik. Adósságai 26 milliárd márkát tesznek ki; ez éppen a kétszerese az éves bevételnek.
A privatizációból és a részvények tőzsdére viteléből 15 milliárd márkára számítanak. A 2000-ig tervezett második ütemben újra ugyanekkora tőkeemelést remélnek, akkor 66,6 százalékos részvénypakett lesz még állami tulajdonban. Az új évezredben adhatja majd el az állam a tulajdonában levő többi részvényt.
Mindenesetre az első nagy művelet – 1996 novemberében – nem látszik egyszerűnek. A német tőzsdén az “újoncok” évente átlagosan 2 milliárd márkányi részvénnyel jelentek meg; a bankok még az 1995-ös rekordévben is összesen 8 milliárd márka új részvényt dobtak a piacra. 1996-ban a Telekom egymaga ennek csaknem a kétszeresével jelentkezik. Így aztán mindenütt Európában, Ázsiában és a Wall Streeten is dolgozhatnak a brókerek a Telekom-részvénnyel. A Deutsche Bank és a Dresdner Bank tíz másik német pénzintézet társaságában az első “löket” 60 százalékát veszi kézbe. Emellett még egy tucat nagy külföldi bankház (így a londoni Warburg, a New York-i Goldmann Sachs és a tokiói Daiwa) kínál Telekom-részvényeket.
Ám a Telekom főleg odahaza akar részvénytulajdonosokat szerezni. A vezető menedzser, Ron Sommer számít a kisrészvényesek érdeklődésére: amolyan népi részvényekké szeretné változtatni az értékpapírokat. Mint mondja: “Az angol Telekom privatizálásakor csak a részvények 5 százaléka került állampolgári kézbe, ma ez az arány már 24 százalékos. Ilyen népi részvénnyé válás elképzelhető a német Telekom esetében is.”
