Hat évvel a rendszerváltás és három héttel a parlamenti választások után a cseh gazdaság makromutatói imponálóak: alacsony infláció, csekély munkanélküliség, kiegyenlített államháztartás és számottevő, 5 százalékot meghaladó növekedés. A mikroszféra azonban már korántsem mutat ilyen kedvező képet: a vállalatok szerkezetváltása egyelőre várat magára. Az okok alighanem a tulajdonosi struktúrában keresendők, következményként pedig az elemzők az elszabaduló kereskedelmi és fizetési mérleghiányt említik. A választók is így, ellentmondásosan honorálták a Klaus-kormány (gazdasági) teljesítményét: a konzervatív politikus kisebbségi kormányt alakíthat.
Cseh csoda vagy hamarosan kipukkadó, mesterségesen felfújt léggömb? (Figyelő, 1995/43.) Az elemzők és a cseh választópolgárok véleménye egyaránt megoszlott e kérdésben. Ezt tükrözi a választások végeredménye is, hiszen az eddig kormányzó hárompárti koalíció a korábbi ciklustól eltérően nem tudott abszolút többséget elérni.
Ami a gazdasági eredményeket illeti, a makroszférában lenyűgöző a leköszönt kormány teljesítménye. A bruttó hazai termék (GDP) a kilencvenes évek elejének gazdasági visszaesését követően egyre növekvő mértékben gyarapszik. Tavaly a gazdaság reálteljesítménye 4,8 százalékkal nőtt, amit elsősorban a magánfogyasztás és az export növekedése indukált. Az idén az elemzők további – öt százalékot meghaladó – növekedést jósolnak.
A régióban egyedülálló, hogy a gazdasági élénkülés további javuló makromutatókkal párosul. A legfrissebb adatok szerint például a munkanélküliségi ráta 3 százalékos, az infláció nem éri el a 9 százalékot, ismét emelkednek a reálbérek, így a fellendülésből nem csak az átalakulás egyértelmű nyertesei, hanem a lakosság szélesebb rétegei is profitálnak.
A jelek szerint azonban a sikerek ellenére a cseh “királyi úton” csapdákat rejtettek el. A lassan csökkenő inflációt leszámítva a legtöbb gondot az 1994 óta gyorsan növekvő kereskedelmi és fizetési mérleghiány okozza. Az export- import egyenleg hiánya tavaly 3,9 milliárd, a fizetési mérleg szaldója pedig 1,9 milliárd dollár volt. Ez utóbbi tavaly a GDP 4,1 százalékát tette ki, 1996-ban pedig – az előrejelzések szerint – a GDP 5,5 százalékára nő.
A kormányzati politika szószólói, mint Josef Tosovsky, a Nemzeti Bank kormányzója, Ivan Kocarnik pénzügyminiszter, de olyan elemző is mint Kamil Janacek, a Komercni Banka vezető közgazdásza, ezt a fellendülési folyamat normális kísérőjelenségének nevezik. Szerintük a kereskedelmi és fizetési mérleghiány nem annyira az export gyengeségének vagy a fogyasztás túlfűtöttségének a jele, mint inkább a beruházási javak és a félkész termékek iránti magas, belföldi termékekkel nem kielégíthető kereslet következménye. Továbbá rámutatnak arra, hogy a külföldi működőtőke-beruházások, a portfólió-befektetések és a kereskedelmi hitelek által táplált tőkeforgalmi mérleg az utolsó két évben messze meghaladták a kereskedelmi mérleg hiányát, és ezzel lehetővé tették a devizatartalékok megháromszorozását.
A tőkét azonban nemcsak a beruházási lehetőségek, hanem a magas kamatszintek is vonzották; a portfólió-invesztíció sokszor igencsak megnehezítette a forgalomban lévő pénz mennyiségének ellenőrzését. Ezért a Cseh Nemzeti Bank február végén a korona lebegtetési sávját 15 százalékra tágította, hogy az árfolyamkockázat növelésével legalább a spekuláns tőkét elriassza.
Ennek a lépésnek azonnal meg is mutatkozott az eredménye: 1996 első negyedévében azonnal 89,9 millió dollárra csökkent a tőkeforgalmi mérleg, mivel leapadtak a portfólió-beruházások. Eközben a devizapiacon – a jegybank vezetője szerint – a kereslet és a kínálat ismét kiegyenlítettebbé vált, ami enyhítette az inflációs nyomást.
A prágai Patria Finance befektetési bank – árnyalva a sikerpropagandát – legfrissebb konjunktúra-jelentésében arra figyelmeztet, hogy a kereskedelmi mérleg további romlását csak akkor lehet elkerülni, ha a hazai vállalatok termelékenysége lényegesen javul. A cseh versenyképesség valóban azon áll vagy bukik, hogy a növekvő reálbérek mellett a vállalatok hatékonysága közeledni tud-e a nyugati szinthez.
Ezen a ponton éri súlyos kritika a cseh reformutat: a kereskedelmi mérleg hiánya, az alacsony munkanélküliség és az elmaradó csődhullám végső soron a szerkezetváltás túl lassú ütemének tünetei – tartják egyes prágai üzleti körökben. Ezt mindenekelőtt a cseh privatizáció sajátosságaira lehet visszavezetni.
Noha a kupon-privatizáció jelentősen hozzájárult a reformok társadalmi elfogadásához, problematikus tulajdoni struktúrát hagyott maga után. A legtöbb cég jelentéktelen kisrészvényesek sokaságához és néhány igen befolyásos befektetési alaphoz tartozik. Ráadásul néhány nagyobb befektetési alapot azok a bankok működtetnek, amelyek egyidejűleg a vállalatok legfőbb hitelezői is. A legnagyobb pénzintézeteket pedig még mindig az állam ellenőrzi. Itt kell tehát keresni a problémák okát – vélik a cseh “csoda” kritikus szemlélői.
Végeredményben egy átláthatatlan, korrupcióra hajlamos érdek- és tulajdon-összefonódás jött létre. A vállalatokat sokszor nem a magántőke irányítja, hanem a letűnt korszak igazgatói – írja a Neue Zürcher Zeitung.
Az utóbbi hónapokban azonban felpezsdült a cseh üzleti élet, a konzerváltnak hitt tulajdonosi szerkezet mozgásba lendült. A külföldiek kezében lévő Stratton Group például nyolc vállalatban vásárolt többségi részesedést, a hazai Skoda Plzen pedig több más ipari cég részvételével nagyobb konszernek kialakításán fáradozik annak érdekében, hogy egyes befektetési alapokat ipari holdingokká alakítsanak át. Mindezt egyes üzleti körökben úgy üdvözlik, mint a helyes, a “valódi” tulajdonosok irányába tett lépést. Az állami mentőövtől való megszabadulás jele az is, hogy függőben lévő és bejelentett csődök száma 1994 óta folyamatosan nő.
Így is sürgető a további szerkezetváltás, ami nemcsak a kereskedelmi mérleghiány korlátozásának, hanem a gazdasági fellendülési folyamat sikerének is kulcsa. Ez utóbbi a kedvező növekedési mutatók ellenére – a bécsi Nemzetközi Gazdasági Összehasonlítások Intézete szerint – jelentősen elmarad az Európai Unió átlagától: az egy főre jutó cseh GDP vásárlóerő-paritáson számolva 1995-ben az EU-átlag mindössze 53 százalékát érte el.
