Ha hihetünk a számoknak, Ukrajna Európa egyik katasztrófa sújtotta területe. A bruttó belföldi termék 1990 óta 52 százalékkal zuhant. A fogyasztói árak 1991 óta 14 millió százalékkal szöktek fel – a nem háborús helyzetben lévő országok közül a világon a legmeredekebben. A havi átlagkereset mindössze 66 dollár.
Nyugati elemzők szerint az állami vállalatok nyereségének egyharmada nem is folyik be a cégek kasszájába. Magánvállalkozások esetében – legalábbis azok körében, amelyeket egyáltalán nyilvántartanak az adóhivatalban – és a tízezernél is több bejelentés nélkül működő cégnél ez az arány kétszeres. A bérből élők hetven százaléka reáljövedelmének nagyobb részét feketén, mellékállásokban keresi meg. Így foglalja össze a helyzetet Matthew Brzezinski, a Wall Street Journal Közép-Európa mellékletének szemleírója.
A statisztikusok előtt örökké rejtve maradó, élénk gazdasági tevékenység képe bontakozik ki előttünk. Mindent összevetve, a Világbank egyik friss tanulmánya szerint 1995-ben a GDP-nek nem kevesebb mint 49,8 százalékát adta a feketegazdaság Ukrajnában. (Grafikonunkon az összehasonlíthatóság érdekében 1994-es adatok szerepelnek.)
Közgazdászok azonban most arra figyelmeztetnek: ha Kijevben nem hozzák fel legalább a szürke sávba a feketegazdaságot, veszélybe kerülhet az ország jövőbeni növekedése. Az országban lévő tőke jó része rejtőzködik, tehát nem szaporodik a helyi bankokban, és nem tölti fel az államkincstárt. Az ukránok által külföldi bankokba menekített pénzmennyiséget 12 és 20 milliárd dollár közöttire becsülik. A kijevi Nemzeti Bank szerint további 7 milliárd dollár rejlik otthon, a matracok alatt.
Az adók és a vámok elkerülése 1995-ben mintegy 12 milliárd dollárjába került a kormánynak, ami alig kevesebb az 1996-os teljes költségvetésnél. (A földalatti vállalkozók egyébként tovább is bővítenék tevékenységüket, csak attól félnek, hogy felhívják magukra az adóhatóság figyelmét.)
“Az árnyékgazdaság a fordulat utáni közvetlen szakaszban örvendetes, de rövid távú megoldás volt Ukrajna gazdasági válságára. Mára viszont elengedhetetlenné vált, hogy a kormány olyan feltételrendszert teremtsen, amelyben a vállalkozások legálisan működhetnek” – mondja Daniel Kaufmann, a Világbank helyi képviseletének vezetője.
Jelenleg nem ez a helyzet. Nyugati közgazdászok azt állítják, hogy túl magasak az adókulcsok, és túl sok az adminisztratív korlát. A kormány politikája sok esetben hibás koncepciókon alapul, és nehézkes a végrehajtása.
A Wall Street Journal példaként elemzi Leonyid Kucsma elnök 1995. februári rendeletét. Az intézkedés azt célozta, hogy a külföldi barterügyleteket lebonyolító cégek minden szerződés értékének felét helyezzék el speciális, nem kamatozó bankszámlákon. A rendeletet ugyan nem hajtották végre, sőt decemberben el is törölték, de formai létének időszakában a hivatalos barterügyletek száma 30 százalékkal csökkent.
További példa: amikor Kijev 1993-ban előírta, hogy az exportőröknek devizabevételeik felét az irreális hivatalos árfolyamon át kell váltaniuk a helyi pénznemre, a hivatalos export havonta 200 millió dollárral csökkent. Amikor egy évvel később eltörölték ezt a kötelezettséget, az export egyik napról a másikra megduplázódott.
Noha 1995 vége óta valamivel könnyebb az exportőrök helyzete, a belföldi kereskedelemben új akadályok keletkeztek. Az egyik körzetből (oblaszt) a másikba szállító vállalatoknak “belföldi exportengedélyt” kell beszerezniük, amire 30 nap a várakozási idő.
Az adóhatóságok is enyhén szólva vegyes hírekkel szolgáltak a vállalkozóknak 1995-ben. A személyi jövedelemadó legmagasabb kulcsát (havi 900 dollár feletti kereset felett) 90 százalékról 40 százalékra csökkentették. Ugyanakkor azonban a munkaadók által fizetendő béradót tizenkét százalékponttal, 52 százalékra vitték fel, és bevezettek egy olyan értéktöbblet-adót, amely arra kényszeríti a készárutermelőket, hogy minden alkatrész után vissza nem igényelhető 20 százalékot fizessenek ki. A becsült idei 80 százalékos infláció mellett kevesen tudják ezeket a költségeket kitermelni.
Mindent összevetve, a Világbank szerint az egykori kommunista országok közül Ukrajnában van a legtöbb adminisztratív akadály és a legmagasabb adóteher. És mivel olyan sok hivatalnoknak fűződik érdeke a jelenlegi status quo fenntartásához, lassú a liberalizáció.
“Közvetlen összefüggés van a gazdasági liberalizáció szintje és a feketegazdaság nagysága között” – véli a Világbank helyi képviselője. Példaként egy kijevi kisvállalkozót említ, akinek 14 igazgatási és engedélyezési lépést – a tűzvédelemtől a kvótaengedélyig – kellett megtennie csak azért, hogy egy szállítmány zoknit exportáljon Lengyelországba.
(A Világbank közgazdászai Kijevnek Lengyelországot ajánlják követendő példaként, ahol az illegális gazdaság a bank tanulmánya szerint a GDP-nek csak 15 százalékát adja, és ez az arány is fokozatosan csökken.)
Akkor is nehéz lenne azonban rávenni a vállalkozókat a legális működésre, ha enyhítenék a korlátokat és csökkentenék az adókat. Alekszander Paszkaver, Kucsma elnök gazdasági tanácsadója a Wall Street Journalnak ezt azzal indokolja, hogy “a központi szabályozás öröksége mély pszichológiai sebeket okozott”. Paszkaver egy olyan kétéves türelmi időszakot javasolna, amelyben a kormány beavatkozása nélkül, teljesen szabadjára engednék az állampolgárok befektetési, tőkerepatriálási vagy bankszámlanyitási tevékenységét. Ily módon szerinte milliárd dollárok kerülnének vissza a legális szférába.
