Miközben kínai rakéták süvítettek a tajvani tengerszorosban, Pekingben Li Peng miniszterelnök beterjesztette az ország kilencedik ötéves tervét. Eszerint Kína 1996-tól 2000-ig nyolcszázalékos éves növekedésre törekszik, és elsőrendű fontosságúnak tekinti az infláció megfékezését.
A jövő századba való átlépés gazdasági tervének részleteit a kínai Országos Népi Kongresszus plenáris ülésén előadott jelentésében Csen Jin-hua, az Állami Tervbizottság főnöke foglalta össze. A nyolcadik ötéves terv sikeréről számolt be: az 1980-ban Teng Hsziao Ping, a “reform főépítésze” által kitűzött célt, az akkori kínai társadalmi össztermék 2000-re történő megnégyszerezését már öt évvel korábban elérték. A kínai gazdaság az elmúlt tervidőszakban erőre kapott és javította szerkezetét, ami jó alap a kilencedik ötéves terv (1996-2000.) végrehajtásához. Csen azonban súlyos problémákra is rámutatott: állandóan lanyhul az akarat az infláció leküzdésére; a mezőgazdaság továbbra is a leggyengébb láncszem; az állami üzemek reformja csak lassan halad előre, ami tartós forráspazarlást okoz; sok tízmillió ember továbbra is nyomorszinten tengődik.
Azt, hogy a kiskereskedelmi árak társadalompolitikailag különösen kényes növekedési rátáját az 1995. januári 21,2 százalékról december végéig 8,3 százalékra és éves átlagban 14,8 (1994: 21,7) százalékra sikerült csökkenteni, Csen az infláció elleni harc “kezdeti sikerének” minősítette.
Csen szerint Kína belföldi összterméke (GDP) 1995-ben az előző évhez képest 10,2 százalékkal, 693,9 milliárd dollárra nőtt.
A szigorú hitelpolitikának köszönhetően 1995-ben az infláció alakulása szempontjából fontos állóeszköz-beruházások növekedési rátája 1994-hez képest 12,6 százalékponttal (18,8 százalékra) csökkent. A mintegy 220 milliárd dollárnyi össz-volumen mellett a beruházások nagy része a telekspekulációból az infrastruktúra kiépítése felé áramlott. Példaként Csen a második Peking-Hongkong észak-déli vasútvonal befejezését és a Jangce folyó Három Szakadék szakaszán épülő gigantikus duzzasztógát építését említette.
A beszámoló külkereskedelmi fejezete szerint Kína 280,9 milliárd dollárnyi (+18,6 százalék) külkereskedelmi össz-volumen mellett 16,7 milliárd dollár exporttöbbletet könyvelhetett el. 1995-ben 37,7 milliárd dollár volt a külföldi közvetlen befektetések értéke. Év végére a kínai devizatartalékok 22 milliárddal, 73,6 milliárd dollárra nőttek.
1996-ra a kilencedik ötéves terv előirányzata 8 százalékos GDP-növekedést prognosztizál. Az állóeszköz-beruházások a GDP legfeljebb 32 százalékát tehetik ki, a fogyasztói árak növekedése pedig nem lehet több 10 százaléknál. Li Peng szerint e két adatnak érvényesnek kellene maradnia a tervidőszak további részére is. Az inflációval kapcsolatban a miniszterelnök nem említett konkrét adatokat, azonban azt mondta, hogy azt a növekedési ráta alá kell leszorítani.
Az inflációs előrejelzések megtartását Csen a jó ellátási helyzetre tekintettel tarthatónak nevezte, azonban ehhez vasszigorral kell folytatni az árak és a beruházások ellenőrzését. Ezenkívül Csen szerint védeni kell a bevethető földterületeket, és a gabonatermesztő területeket legalább 110 millió hektáros szinten kell fenntartani. Ez Dél-Kínában valószínűleg még a rizstermesztéshez kisajátított telkek visszaadását is megkövetelheti.
A gyengélkedő állami ipar kulcsfontosságú reformjáról mindössze annyi hangzott el, hogy a központi és regionális kormányzatoknak 1996-ban ezer nagyvállalat szerkezet-átalakítására kell összpontosítaniok, és csak a “kisebb üzemeknek” engednek több szabadságot a részprivatizációval, csődlehetőségekkel vagy egyesülésekkel való kísérletezésre.
A vitának nehezen nevezhető tanácskozáson a pénzügyminiszter, Liu Szong-lu beszámolója szerint a már hagyományossá vált költségvetési hiányt az ezredfordulóra ki kell küszöbölni.
1996-ban az állami költségvetés a terv szerint 7 milliárd dollár körüli deficittel számol. A bel- és külföldi kölcsönök kamat- és amortizációfizetései miatt 1996-ban esedékessé váló mintegy 15 milliárd dolláros fizetési kötelezettségekkel együtt azonban már 22 milliárd dollár körüli rekordhiány adódik, amit teljes mértékben kötvények kibocsátásával kell finanszírozni.
Az államkasszának ebben a feszült helyzetben csak kevés mozgástere lehet ahhoz, hogy a gyenge és elmaradott belső tartományoknak pénzügyi injekciókat adhasson.
