A nemzetközi számviteli szabályok (IAS) alapján elkészített féléves gyorsjelentés szerint a Magyar Olaj- és Gázipari Rt. első féléves üzleti eredménye 12,9 milliárd forint, adózás előtti eredménye pedig 10,5 milliárd forint volt. Az adózott eredmény 10,1 milliárdot ért el, ez mintegy 1,7 milliárddal haladta meg az első három hónap eredményét. A féléves mérleg nyelvét pozitív irányba lendítette az is, hogy a cég a Tiszai Vegyi Kombinát Rt.-től a korábbi elszámolások után 3,84 milliárd forintot kapott. A magyar számviteli elvek szerint készített, nem konszolidált eredménykimutatásban (lásd grafikonunkat) a Mol Rt. adózás előtti eredménye 1996 első felében az előző év azonos időszakához képest 89,2 százalékkal, 7,7 milliárd forintra, adózott eredménye 100,7 százalékkal, 6,5 milliárdra nőtt, miközben az üzleti eredmény 10,4 milliárd forintra rúgott.
- 06:28 Harminc év után ítélet született Tupac Shakur meggyilkolásának ügyében
- 06:28 Véget ért Polt Péter rövid alkotmánybírósági pályafutása
- 06:20 Gyors változás áll be az időjárásban szeptember elsején
- 05:56 Árad a pénz Ferihegyen, de nem azokhoz, akikhez az Orbán-kormány ígérte
- 05:10 Időjárás: hőhullámok követik egymást a folytatásban
- 04:40 Nagyon hasznos újítást kapott a Messenger
- 04:10 Mától új vezetője van az Apple-nek
- 03:40 Ezért vakíttatta meg saját öccsét Könyves Kálmán
- 03:38 Amíg a győztes ünneplését mutatták, a háttérben ripityára verte ütőjét egy teniszező
- 00:00 A szeptember nem csak a diákok „újéve” – ne csak a naptáradat rendezd újra (x)
- 22:59 A földön fekvő társa miatt nem állt meg a játék, így inkább rúgott egy bődületesen nagy győztes gólt a 96. percben
- 22:14 2,48 milliárd forintból működik majd a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal
- 21:44 Ezek voltak a nap legfontosabb hírei
- 21:27 A nyár utolsó napján megdőlt a budapesti melegrekord
- 06:00 10 évelő, amit szeptemberben érdemes szaporítani, hogy jövőre még szebb legyen a kert
- 20:39 Megnevezte a Tisza-frakció, hogy kiket jelölnek a Független Közmédia Testületbe és a Médiatanácsba
- 03:40 Ezért vakíttatta meg saját öccsét Könyves Kálmán
- 15:45 Orbán Balázs nem tartja patriótának Magyar Pétert, Orbán Viktort pedig továbbra is nélkülözhetetlennek gondolja
- 17:09 Hét személy ellen folyik eljárás a húsvétkor a szerb határon húzódó gázvezeték közelében talált robbanóanyag ügyében
- 19:51 Zárug Péter Farkas: Facebook-kormányzás-e a Tiszáé? – Forradalmi kormányok első 100 napja a jogalkotás és kormányhatározatok tükrében
- 19:24 „Cserbenhagyták azt az embert, aki még az utolsó utáni pillanatban is kiállt értük” – leváltották a DVTK vezetőedzőjét
- 20:10 Bóna Szabolcs: Statisztikailag nem igazolható, hogy a JÉGER az aszály mértékének növekedéséhez vezetne
- 18:52 Kármán András új elnököt nevezett ki a NAV élére
- 18:02 Nyugat-nílusi láz: mi ez a betegség, ami most újra megjelent Magyarországon?
- 18:06 Egy férfi balesetet szenvedett a Bosch hatvani gyárában, mentőhelikopterrel vitték kórházba
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
