Rég túl vagyunk a korábban „nyárzárásként” emlegetett augusztus 20-án, a naptár szerint már a meteorológia őszbe is átléptünk, ám időjárásunkon ez nem látszik. Az extrém erős El Niño olyan hőt tol térségünkbe dél felől, hogy semmi nem tudja feloszlatni a száraz, forró napokat okozó anticiklonokat.
Az időjárási frontok tőlünk északra vonulnak, Európa középső és déli tájait csak érintik átmeneti lehűléseket okozva. Ez a tipikus, július közepére jellemző helyzet
– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus.
A hétfői hidegfront után némi lehűlést tapasztalhatunk, a keddi 27-32 fokos csúcsok az említett nyár közepén szokásos átlagot jelentik, az augusztus végén, szeptember elején várt értékhez képest 2-4 fokkal magasabbak. A zivatarok súlypontja keletre helyeződik, ezért a déli és a keleti megyékre szeptember 1-jére is elsőfokú figyelmeztető előrejelzés van érvényben. Szerdán újabb, gyenge hidegfront éri el hazánkat, ez már csak elvétve hoz csapadékot, és maradnak a 27-32 fokos maximumok. Hasonlóan telik a csütörtök és a péntek, majd rákapcsol a meleg:
A jövő hét kánikulával indul, szeptember 8-9. környékén várható majd újra egy hidegfront, ami a hőhullámot ugyan megszünteti, de közel sem normalizálja időjárásunkat. Egyelőre tehát úgy néz ki, hogy az El Niño által túlfűtött légkör az előttünk álló 10-12 napban továbbra is hőhullámokkal terheli időjárásunkat, ám a korábbi forró periódusoknál talán könnyebb lesz elviselni. A napsugarak alacsonyabb beesési szöge és a hosszabb éjszakák miatt ugyanis éjszakára már akkor is lehűl a levegő, ha napközben 40 fok felé kapaszkodott a hőmérséklet.
Naprakész időjárási információkért látogasson a Kiderül.hu-ra.
További érdekes cikkeink a közelmúltból:
Nyugat-nílusi láz: mi ez a betegség, ami most újra megjelent Magyarországon?
260 millió köbméter víz hiányzik – így fest a leapadt Balaton a nyár végi aszályban
„A műtét sikerült, de a beteg meghalt” – indulatos bejegyzést közölt a Bükki Nemzeti Park
