Belföld

Mesterházy szerint Orbán politikai drogdíler

Az MSZP elnöke szerint a miniszterelnök "szintetikus boldogságot árul négy éve".

Mesterházy Attila szerint a hétvégi kötcsei felszólalás a kettős beszéd mintapéldája volt, amelyből továbbra sem derül ki, hogy a kabinet mit tervez az őszi önkormányzati választások után. Az MSZP elnöke választ vár a Fidesz-kormánytól arra, hogy milyen intézkedésekre készül.

Például, hogy valósak-e azok az információk, amelyek szerint ezermilliárd forintnyi forrást kívánnak kivonni a költségvetésből, és ezek a megszorítások kiket érintenek. Mesterházy Attila egyértelmű választ vár arra is, hogy a most zajló választási kampányba a számvevőszéket is beveti-e a Fidesz. Az ellenzéki politikus attól tart ugyanis, hogy így kívánják megfélemlíteni a szocialista jelölteket. Az MSZP elnöke arra is kíváncsi lenne, hogy a kormány milyen tényleges intézkedéseket kíván tenni a devizahitelesek védelme érdekében, de arra is választ vár, hogy miképp kereshet több állami cég vezetője is havi 2 millió forintnál többet.

Az ellenzéki pártelnök emlékeztetett, hogy az MSZP frakciója az új parlament felállása óta nem kezdeményezett törvényjavaslatot, mert ezt a lehetőséget az új kormánynak kívánta biztosítani. Mesterházy Attila azonban a jövő héten kezdődő ülésszakon kezdeményezőbb stílusú politikát ígért, ám továbbra is kritikusan álnak majd a kabinet tevékenységéhez. Az ellenzéki pártelnök részleteket ugyan nem árult el, de elsősorban szociális ügyekben, a nyugdíjasokat érintő kérdésekben, a munkaügy és a fogyasztóvédelem területén és gazdaságpolitikai kérdésekben kívánnak kezdeményezően fellépni.

Az MSZP elnöke Varga Mihály vasárnapi, valamint Papcsák Ferenc hétfői nyilatkozatára reagálva azt mondta, hogy az önkormányzati kampány keretében hangulatkeltés folyik, és mint fogalmazott, a csontvázbrigád folytatja munkáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik