Gazdaság

Varga: sorra esnek ki a “csontvázak” a szekrényből

A Miniszterelnökség leendő államtitkára szerint csak a héten 170 milliárd forintnyi "csontváz" esett ki a szekrényből.

Varga Mihály közölte: a tényfeltáró jelentésben elemzést közölnek a gazdaság szerkezetéről, állapotáról, valamint az államháztartás helyzetéről, illetve arról, “milyen csontvázak vannak a szekrényben”, milyen konkrét ügyekkel kell a következő kormánynak foglalkoznia.

A “csontvázak” kapcsán leszögezte: ezek mennyisége “riasztó”, a tényfeltáró bizottság “nem várt segítséget kap” a kormánytól, amikor hétről hétre kerülnek elő a gazdaságot, államháztartást súlyosan éritő ügyek.

A konkrét, akár “nyílt színi jogsértésnek” is nevezhető ügyek kapcsán kiemelte a Malév 60 milliárd forintos nem várt követelésállományát, a Vértesi Erőmű 37-40 milliárd forintos követelésállományát, a “munka világát” érintő kiadásoknál tátongó 70 milliárd forintos lyukat.

A 70 milliárd forintos, a munka világát érintő “lyuk” tételei közlése szerint a következők: 50 milliárd forint hiányzik az Út a munkához program finanszírozásából, a Munkaerő-piaci Alapnál 10 milliárd forintos hiány várható a rehabilitációs hozzájárulás felültervezése miatt, a növekvő munkanélküliség pedig azt eredményezi, hogy közel 10 milliárd forintos a hiány a munkanélküliségi ellátásoknál.

Varga Mihály leszögezte: a három tétel összesen 170 milliárd forint, csak ezek miatt a 3,8 százalékos tervezett államháztartási hiány helyett 4,5 százalékos lehet az idei hiány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik