Nagyvilág

Szíria: újabb amerikai hadihajó a Földközi-tengeren

szíria (szíria, ensz)
szíria (szíria, ensz)

Pénteken a Földközi-tenger keleti felére érkezett a USS San Antonio hadihajó, amellyel együtt így már az amerikai haditengerészet 6 egysége tartózkodik a térségben.

Hírügynökségi jelentések szerint az USS San Antonio hadihajó – amely a fedélzetén több száz tengerészgyalogost szállít – e térségbe vezető útját már korábban eldöntötték, de nem tervezik, hogy a katonákat egy Szíria elleni esetleges akcióban bevessék.

A USS San Antonio a Szuezi-csatornán keresztül érkezett a Földközi-tengerre, és pénteken kapta azt a parancsot, hogy maradjon a térségbe vezényelt 5 amerikai romboló közelében. A Reuters brit hírügynökség jelentésében kiemelte, hogy a hajó egyike annak a három amerikai tengerészeti egységnek, amely a fedélzetén mintegy 2200 tengerészgyalogossal az Arab-félsziget körüli térségben teljesít hathónapos szolgálatot.

Oroszország szerint elfogadhatatlan

Eközben elfogadhatatlannak nevezte az orosz külügyi szóvivő az Egyesült Államok képviselőinek azokat a nyilatkozatait, amelyekben erő alkalmazásával fenyegették meg Szíriát.

Alekszandr Lukasevics Moszkvában kiadott állásfoglalásában úgy fogalmazott, hogy az erő egyoldalú – az ENSZ Biztonsági Tanácsának a felhatalmazása nélküli – alkalmazása a nemzetközi jog egyértelmű megsértését jelentené, és aláaknázná a szíriai válság politikai és diplomáciai megoldásának a távlatait, csak újabb konfrontációs fordulókat okozna és újabb áldozatokkal járna, legyen szó bármennyire is korlátozott jellegű erő bevetéséről. Az események ilyen alakulását nem szabad megengedni – szögezte le.

Az amerikaiak többsége is elutasítja

Az amerikaiak többsége elutasítja, hogy az Egyesült Államok beavatkozzon a szíriai polgárháborúba – derült ki annak a közvélemény-kutatásnak az eredményeiből, amelyet a Reuters és az Ipsos közösen készített. A felmérés szombaton közzétett eredményei szerint a megkérdezett amerikaiak 53 százaléka nem támogatna egy amerikai katonai csapást Szíria ellen. A beavatkozás amerikai ellenzőinek az aránya valamelyest csökkent az utóbbi napokban, hiszen az ezt megelőző közvélemény-kutatás még azt mutatta, hogy a beavatkozást nem támogatók aránya 60 százalékos. A szombaton közzétett adatok szerint a közvélemény-kutatás keretében megkérdezett 708 felnőtt amerikai egyötöde támogatná, hogy az Egyesült Államok katonai csapást mérjen Szíriára.

A franciák sem támogatják

A franciák többsége ellenzi országuk részvételét egy Szíria elleni katonai fellépésben egy felmérés szombaton közzétett adatai szerint. Francois Hollande francia elnök pénteken bejelentette, hogy Párizs a katonai beavatkozás brit elutasítása ellenére továbbra is támogatja az “arányos és kemény” fellépést a damaszkuszi rezsim ellen. A közzétett közvélemény-kutatási adatok szerint a válaszolók 63 százaléka ellenzi a katonai fellépést, 58 százalék nem bízik abban, hogy Francois Hollande elnök alkalmas lenne egy francia részvétel vezetésére, 35 százalékuk pedig attól fél, hogy az intervenció az egész közel-keleti térséget lángra lobbanthatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik