Nagyvilág

Szíria szerint az USA könnyen belefuthat egy pofonba

Bassár el-Aszad  (Bassár el-Aszad )
Bassár el-Aszad  (Bassár el-Aszad )

Az Egyesült Államok kudarcot vallana, ha úgy döntene, hogy katonai műveletet indít Szíria ellen - jelentette ki a szíriai elnök az Izvesztyija című orosz lapnak.

Kudarc vár az Egyesült Államokra, ahogy minden korábbi, általa indított háborúban, Vietnamtól kezdve mostanáig – mondta Bassár el-Aszad arra a kérdésre, mi történik, ha az amerikai haderő csapást mér Szíriára. A szíriai elnök szerint a józan észnek ellentmondanak és politikai indíttatásúak azok az amerikai és nyugati vádak, amelyek szerint az arab ország vezetése vegyifegyver-támadást hajtott végre.

A szíriai felkelők közlése szerint Aszad hadereje augusztus 21-én ideggázt vetett be Damaszkusz keleti peremén. “Talán bevethet vegyi- vagy bármilyen más tömegpusztító fegyvert egy állam olyan helyen, ahol a hadseregét összpontosította?” – érvelt Bassár el-Aszad, mondván, hogy abban a kerületben, ahol a kormányerők állítólag vegyi fegyvert vetettek be, valójában nem létezik jól meghatározható frontvonal a hadsereg és az ellenzéki fegyveresek között.

Aszad szerint a kormányerőknek a terroristák felett aratott sorozatos győzelme áll a nyugati vádak mögött. A szíriai elnök az interjúban mindvégig terroristáknak nevezte a hatalma ellen harcoló erőket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik