Nagyvilág

Szíria beengedi az ENSZ-t

Szíria (Szíria)
Szíria (Szíria)

Szíria beleegyezett, hogy az ENSZ vegyifegyver-szakértői elmenjenek azokra a helyszínekre Damaszkusz külvárosaiban, ahol a szerdai állítólagos vegyifegyver-támadások történtek.

Ezt a szíriai külügyminisztérium közölte vasárnap az állami televízióban ismertetett közleményében. Eszerint “ma megállapodás született Damaszkuszban a szíriai kormány és a világszervezet között az ENSZ leszerelési főképviselője, Angela Kane látogatása során, hogy megengedjék az ENSZ szakértői csoportjának a vegyi fegyver bevetésére vonatkozó állítások kivizsgálását Damaszkusz tartományban”.

A világszervezet pár órával később közölte, hogy a szakértőik hétfőtől kezdik meg az ellenőrzést. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár hivatala közleményében azt is bejelentette: a szíriai vezetés beleegyezett, hogy a tényfeltáró vizsgálatok helyszínén tűzszünetet léptet életbe.  A szíriai ellenzék szerint a kormányerők szerdán mérgező gázt vetettek be Damaszkusz közelében, ami több száz – sőt egyes állítások szerint 1300 – ember halálát okozta. A damaszkuszi kormány cáfolja, hogy bármi felelősség terhelné, s a felkelőket vádolja vegyi fegyverek bevetésével.

Az ENSZ ellenőrei múlt vasárnap érkeztek Damaszkuszba. Feladatuk az lenne, hogy megvizsgáljanak három olyan helyszínt az arab országban – az Aleppó melletti Hán el-Aszalt, a főváros melletti Atajbét és Homsz városát -, ahol hírek szerint korábban vegyi fegyvert vetettek be. A lázadók és a kormányerők kölcsönösen egymást vádolják ezzel. A szakértők mandátuma azonban nem terjedt ki az esetleges újabb vegyifegyver-támadások kivizsgálására, s noha az állítólagos szerdai akció után több ország és nemzetközi szervezet is azonnali helyszíni vizsgálatot követelt, a damaszkuszi vezetés eddig ezt nem tette lehetővé.

Egy amerikai szakértő szerint azért, hogy az incidens kézzelfogható bizonyítékai az idő múlásával gyengüljenek. Szíriai ellenzékiek elmondták: bár megpróbáltak az áldozatok testéből vett szövetmintákat eljuttatni az ENSZ-ellenőröknek az állítólagos szerdai vegyifegyver-támadás után, de nem tudták azokat bejuttatni abba a damaszkuszi szállodába, ahol az ellenőrök megszálltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik