Gazdaság

Kézrátétel

A holding egybentartását, zártkörű pályázat kiírását és a Taurus Rt. részvényeinek egy közelebbről meg nem határozott időpontban történő tőzsdei bevezetését javasolta az az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-ben a közelmúltban készült előterjesztés, amelyet első körben az ügyvezetés “visszadobott” átdolgozásra. Részben azért, mert a javaslatok 1994-es adatokból indultak ki, s – mint az cikkünkből is kitűnik – az 1995-ös év záróadatai jóval kedvezőbben alakultak az egy évvel korábbiaknál. Az előterjesztés nem tartalmazott továbbá semmiféle iparpolitikai megfontolást; szakmai érvekkel nem támasztotta alá, hogy mi indokolná a holding fenntartását; továbbá mind a privatizációt, mind a korábbi adóskonszolidáció rendezését technikai ügyként kezelte. A tőzsdei bevezetés felvillantása pedig csak “porhintés”: számos szakértő szerint a Taurus belátható időn belül nem válhat tőzsdeéretté.

Hogy a második verzió milyen lesz, az még nyitott kérdés. Magát megnevezni nem óhajtó informátorunk szerint azonban – amennyiben mégis az eredeti vagy ahhoz hasonló elképzelés érvényesül -, akkor az ÁPV Rt. lemond a folyamatok befolyásolásáról, és “föláldoz” egy feljövőben lévő ágazatot.

A konstrukció szerint ugyanis a zártkörű pályázatra az OTP Bank Rt.-t, az MHB Rt.-t, a CIB Hungária Bank Rt.-t, valamint a Postabank Rt.-t, a Hungarian Capital Fundot (HCF) és a Bankár Kft.-t hívnák meg. Valószínűsíthető – állítja informátorunk -, hogy az ügyletet a HCF finanszírozásában a Bankár Kft. bonyolítaná le.

Ha az eredeti koncepció diadalmaskodik, akkor a Bankár Kft. mintegy 1 milliárd forintért megszerezné a Taurus Rt.-t. Igaz, a céggel szemben 8 milliárd forintnyi, részben az adóskonszolidáció által keletkezett követelés áll fenn, de az ÁPV Rt. és a Pénzügyminisztérium (szerződésben vállalandó kötelezettségként) sem kamatkövetelést nem támaszt, sem pedig annak behajtására nem indít felszámolási eljárást. Az eredeti előterjesztés szerint az értékesítés után történne a cég tőkeemelése, amelyben az ÁPV Rt. továbbra is komoly részt vállalna. E tőkeemelésből elégítenék ki azután a követeléseket.

Ha valakinek nem lenne teljesen világos, hogy miért értékesíti az állam a követeléseit, amikor közvetlenül utána tőkét szándékozik emelni ugyanabban a vállalatban, hogy abból elégítsék ki a követeléseket, az ne magában keresse a hibát. Az előterjesztés mindenesetre ez ügyben finoman szólva is homályosan fogalmaz.

Az azonban bizonyos, hogy amennyiben az új tulajdonos a követelésállományt tőkére konvertálja – márpedig az üzlet csak így igazán üzlet -, akkor rögvest 83 százaléknyi tulajdonra tesz szert a Taurus Rt.-ben. Kisebbségben senki nem tudná megakadályozni, hogy az új tulajdonos továbbértékesítse a Taurust Rt.-t. A továbbadási klauzulák pedig – mint az már többször bebizonyosodott – nem visszatartó erejűek, hiszen egy közbeiktatott cég révén a szerződésszegő fél pár millió forintra mérsékelheti pönáléját. Az új előterjesztés két héten belül várható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik