Láncreakció

Személyiségi jogok ide, üzleti titkok oda, a lakásépítők érdekvédelmi szervezete utolsó lehetőségként kiadja tagjainak a rendszeresen nem fizető cégek nevét. Az Eye Watch Global Network Kft.-vel kötött megállapodása alapján a Magyar Lakásépítők Országos Szövetsége ezzel a kincset érő információval próbál védekezni nem fizető, s ezzel a tagoknak irdatlan kockázatot okozó cégek ellen.

Becsülni sem lehet egyelőre, hány tagvállalatot ment majd meg az „önvédelmi” intézkedés, de időszerűségét mutatja, hogy meredeken emelkedik a fizetésképtelenségi eljárások – a csődeljárások, a felszámolások, a végelszámolások – száma. Az idei első 3 hónapban 3650 procedúrát indítottak ilyen okból, ez 15 százalékkal több a 2005 első negyedévében regisztráltnál. Az év egészében – a tavalyi 6 százalék után – akár 10 százalékkal, 12 ezerre is emelkedhet az érintettek száma.

A Coface Hungary Kft. hitelbiztosító és követelésbehajtó cég adatai alapján különösen két ágazatban rossz a helyzet: az összes hazai fizetésképtelenségi eljárás 27 százalékát kereskedelmi cégek, 15 százalékát pedig építőipari vállalkozások ellen indították az idén.

A baj nem egyformán érinti a kereskedelem minden szegmensét. Réti Attila, a Kaiser Food Kft. ügyvezető igazgatója szerint egy-egy hús-nagykereskedelmi vállalkozás ugyan valóban nehéz helyzetbe került, de a szektor szerkezete – főleg a nagy láncoknak köszönhetően – alapvetően szilárd. Osztja a véleményét Murányi László, a Coop Hungary Rt. vezérigazgatója is. Az önálló élelmiszer-nagykereskedelmi vállalkozások piaca zsugorodik; a független kis boltok vagy valamelyik lánchoz csatlakoznak – amelynek van saját logisztikája, nagykereskedelmi elosztóhálózata -, vagy bezárnak, mert nem bírják a versenyt. Egyre fogy tehát az önálló nagykereskedések vevőköre, piaca.

Murányi László inkább a hazai élelmiszeriparban tapasztal egyre több csődöt és felszámolást, méghozzá az olcsó import hatására. Azt már Réti Attila teszi hozzá, hogy az élelmiszer-feldolgozók helyzetét nemcsak az árverseny nehezíti. Az agrárrendtartási törvényben foglaltak ellenére szép lassan megint növekszik a fizetési határidő is. Formálisan ugyan betartják a kereskedők a 30 napos fizetést, de egyéb kiegészítő „megállapodásokkal” további 15-25 nappal később utalják a pénzt.

BIZONYTALAN BIZTONSÁG. Az egy adott szektorban tevékenykedők számához képest a legtöbb eljárást biztonsági vállalkozások ellen indították, de – az idei negyedévi statisztikák szerint – a nem fizetők arányait tekintve nagyon kockázatosnak bizonyult a textilipar is. Poteczky Imre, a Saxoo márkát gyártó CWC London Kft. ügyvezető igazgatója maga is tapasztalja ezt, s azt látja, hogy a textilipari fizetésképtelenség erősödése már nem csak hazai, hanem európai jelenség. Az eddigi 60-90 napos fizetési határidőket egyre több multinacionális, nagy nemzetközi divatcég tolja ki 180 napra. Az igazgató ezt azzal magyarázza, hogy a ruházati cégek egyre inkább Távol-Keleten dolgoztatnak, ott azonban az alacsonyabb árakért cserébe jobb fizetési kondíciókat várnak el az üzemek. A Kínába, Indiába azonnal utaló nagy ruhaipari cégek az öreg kontinensen az eddiginél is lassabban akarnak fizetni. A pénz kései megérkezése egyre lehetetlenebb helyzetbe hozza a még talpon maradt európai gyártókat, sokan nem tudják finanszírozni a működésüket, és fizetésképtelenné válnak.

Itthon főleg az azonnali, gyors megrendelésekre szakosodott „prompt” gyártók kerülnek bajba, ha egy-egy, a piacon nem sikeres ruhatételt nem tud a megrendelője eladni, mert akkor nem fizet a beszállítójának. Ez nem ritka eset, ami meg is látszik a méterárucégek számának gyors fogyatkozásán. Poteczky azt javasolja a textilipari cégeknek, hogy szakosodjanak a csúcsminőségre, ezzel olyan elegáns európai ruhamárkák beszállítójává válhatnak, amelyek éppen az állandó minőség-ellenőrzés miatt nem viszi keletre a gyártást.

A legtöbb eljárást toronymagasan a fővárosban indították a nem fizetőkkel szemben, ami persze nem csoda, hiszen itt található az összes cég csaknem 40 százaléka. A területi megoszlás alapján szintén kimagaslik Csongrád és Nógrád rossz eredménye a megyék közül. Meglepetés azonban, hogy drámaian, csaknem ötödével több lett a végelszámolás, mint tavaly. Mikael C. Szabó, a Coface Hungary ügyvezető igazgatója némi iróniával úgy értékelte: ha a végelszámolások ilyen ütemben szaporodnak, egy idő után Magyarországon nem lesznek cégek.

Ettől persze nem kell tartani, mert a valós tevékenységhez képest irreálisan sok, csaknem egymillió vállalkozást tartanak nyilván Magyarországon, és a cégek száma tavaly 17 ezerrel még gyarapodott is. Ez a duzzasztott létszám szintén összefügg a rossz fizetőképességgel. Szabó tapasztalatai alapján a megoldhatatlan pénzzavarba került társaságok tulajdonosai „menekülésképpen” általában nem is egy, hanem több párhuzamos vállalkozást hoznak létre. Az egyikbe a vagyont, a másikba a gépeket, berendezéseket menti át a tulajdonos, a jövedelmet egy evás vállalkozáson keresztül veszi ki, egy további „jól” fizető „tiszta” cég pedig a nagy, állami, közbeszerzési projektek megpályázásához kell. Eközben az adósságot hordozó, kiürített vállalkozást felszámolják, vagy jogutód nélkül megszűnik. Így egy vadonatúj valóságos „cégcsoportban” folytathatja a tulajdonos a tevékenységet. Ez is magyarázhatja az új cégalakítási kedvet olyan területeken, mint a kereskedelem, amelyben az ACNielsen adatai alapján két év alatt 1800 kis bolt szűnt meg.

KÉNYSZERFINANSZÍROZÁS. A hazai fizetésképtelenségi statisztika azért egyre riasztóbb, mert a magyar vállalkozásoknak általában kevés a tőkéje a sikeres gazdálkodáshoz. Annyira kockázatos a működésük, hogy a hivatalosan nyilvántartott csaknem 960 ezer vállalkozásból a mintegy 470 ezer társas cég háromnegyede olyan mikrovállalkozás, amelynek éves árbevétele el sem éri a 20 millió forintot. A félmillió hazai bt., kft., kkt. mindössze egytizede bizonyult üzletvitele alapján (és persze a jelzálogkölcsönt leszámítva) banki szempontból hitelképesnek. A zömük, 90 százalékuk tehát bankhitel híján a szállítóival finanszíroztatja magát, akár úgy is, hogy egyáltalán nem fizet a vásárolt áruért, szolgáltatásért.

A riasztó statisztikákat árnyalja, hogy bár az egyetlen tulajdonos kezében lévő párhuzamos cégek látszatra megritkulnak, a tevékenység ritkán marad abba. A 470 ezer társas vállalkozás becslések szerint mintegy 250 ezer „gazdasági egységet”, tevékenységet takarhat. Ez a szám már reálisan közelíti a méreteiben Magyarországhoz hasonló Ausztriában működő 340 ezer vállalkozást. A tisztánlátáshoz szükség is lenne a cégszám apasztására, amihez támpontul szolgálhat a németországi modell. Ott a jogszabályok előírják, hogy egy tevékenységre egy tulajdonos mindössze egy vállalkozást alapíthat. Szabó szerint hasonlóra lenne szükség itthon is, hogy tisztuljon a kép, és eltűnjenek az ügyeskedésre létrehozott párhuzamos cégek. Az idén alighanem szűkül is majd a mezőny, mert az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) bevezetésével becslések szerint akár 100 ezer önfoglalkoztató kényszervállalkozás is bezárhat.