A tehetség bajjal jár

Egy budai pszichiátrián. Érdektelenné vállik a külvilág

Két éve arra lett figyelmes, hogy gombóc van a torkában. Először gégészhez fordult, aki azonban nem talált semmit. Néhány hét múltán gyomorfájás kezdte el gyötörni, ami azóta is kínozza – meséli egy minisztériumi felső vezető. Vagy két tucat orvosnál járt állami és magánrendelőkben: a gasztroenterológiai kivizsgálástól kezdve a gyomortükrözésig mindenre elszánta magát. A család jó barátja, a háziorvos, a negatív leleteket tanulmányozva vállon veregette: nyugodjon meg, menjen el szabadságra, s amit a stressz tönkretett, azt magától helyrehozza a természet. Egyébként is – tette hozzá – a praxisában a kormány-főtanácsadótól, a vállalatvezetőkig sokan küzdenek emésztési és gyomorpanaszokkal, alvászavarral, hirtelen rosszulléttel, amitől a munkában is rosszul teljesítenek. Rihmer Zoltán osztályvezető főorvos, a depresszió egyik hazai szaktekintélye szerint egyértelműen depresszióra utaló jel, ha valaki nem tudja úgy meghozni a döntéseket, mint korábban. Nem ugrik rá arra a munkára, amelyért korábban szinte versenyt futott. Nincs kedve tárgyalásra utazni Bécsbe, Münchenbe, a helyettesét küldi inkább, többször kell elolvasnia a háttéranyagokat, mire megérti a tartalmukat. Példaként egy orvost említ, aki bizonytalanná vált az általa 25 éve rendszeresen felírt készítmények összetételét illetően, elő kellett vennie a gyógyszerkönyvet. Egy közepes nagyságú fővárosi vállalat vezetője pedig azt vette észre magán, hogy nincs kedve bemenni a céghez. Egyre több alkoholt ivott. Márpedig feltétlenül depresszióra utal, ha valaki az élete derekán kezd el masszívan italozni, az alkoholizmus ugyanis “normál esetben” fiatal korban alakul ki. A betegség felismerését nehezíti, hogy gyakran testi tünetekkel maszkírozza magát.

A szív- és érrendszeri betegségek után nemcsak Magyarországon, hanem a világban is a depreszszió befolyásolja legkárosabban az életminőséget. Idehaza a felnőtt lakosság 15 százaléka életében egyszer átesik depressziós időszakon, körülbelül 7 százaléka szenved tőle évente, 2,6 százaléka pedig minden hónapban. A betegségnek két válfaja ismert, az unipoláris és a bipoláris. (Lásd keretes írásunkban.)

A bipoláris változat lényegesen ritkább, mint az unipoláris, a lakosság 5 százalékát érinti élete során egyszer, 1 százalékát minden évben, és fél százalékát havonta. A bipoláris vagy mániás depresszió egyik fázisát furcsa mód a “túlzott pörgés”, feldobottság, állandó jókedv jellemzi, amire jobbára az úgynevezett hipomán alkatúak hajlamosak. Az Egyesült Államokban végzett tudományos kutatások szerint a sikeres üzletemberek, menedzserek, ügyvédek, orvosok, riporterek, művészek körében különösen magas a hipomán alkatúak aránya. E tekintetben a gazdasági vezetők is az átlagnál hajlamosabbak a depresszióra, mivel munkahelyi, üzleti sikereiket épp extrovertált, enyhén hipomán személyiségüknek köszönhetik. “De természetesen nem minden extrovertált, aktív, hipomán emberben fejlődik ki a betegség” – hangsúlyozza a professzor.

FELBOMLOTT EGYENSÚLY. A depresz-szió váratlanul csap le az emberre, a statisztikák szerint az esetek 50 százalékában szerepel valamilyen kiváltó negatív esemény (válás, gyász, munkahelyi konfliktus) a háttérben. Az orvostudomány felfedezte, hogy a betegség során megváltozik az agyban bizonyos olyan anyagok aránya, amelyek szabályozzák az idegsejtek közötti kommunikációt, ezt azonban korszerű gyógyszerekkel kiválóan lehet korrigálni. Ennek ellenére aluldiagnosztizált betegség, sok érintett el sem jut a megfelelő szakemberhez. Pedig az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint 2020-ra a depresszió lesz a fejlett világot fenyegető leggyakoribb betegség. Világszerte – így idehaza is – a depresszió a rokkanttá nyilvánításhoz vezető okok listáján évtizedek óta az első öt hely valamelyikét foglalja el. A tartós betegállományban lévők közül pedig minden tizedik embernek depressziója van. A közvetett kár (az öngyilkosság, felesleges orvosi kivizsgálások, a társadalmi periférián való tengődés) ki sem fejezhető pénzben, legalábbis idehaza nem végeztek erre vonatkozó számításokat.

KÖLTSÉGEK. Az Egyesült Államokban azonban már 1980-ban végeztek költség-haszon elemzést, annak alapján a kezelésre fordított összes költséget 2 milliárd dollárra becsülték, míg a nem kezelt depressziósok okozta társadalmi kárt ennek hétszeresére, azaz 14 milliárd dollárra. Tíz évvel később 1990-ben megismételték ugyanezt a vizsgálatot, akkor már 12,4 milliárd dollárban állapították meg a kezelés költségét, a veszteségeket pedig 31,3 milliárdra taksálták. A megemelkedett költségeket azzal magyarázták, hogy időközben sokkal több depressziós személy betegségét ismerték fel, s részesítették a megfelelő terápiában. Amerikában 50 százalékra teszik a kezelt, illetve ugyanennyire a rejtőzködő betegek arányát. Nálunk jóval kedvezőtlenebb a kép – vélik a hazai szakemberek, köztük Tringer László, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke, Belső Nóra, Bánki M. Csaba, Füredi János professzorok és Veér András, Medgyessy Péter főtanácsadója, akik tanulmányukban arra hívják fel a figyelmet, hogy a betegeknek csupán 25-30 százaléka részesül antidepresszáns kezelésben.

VITA. Magyarországon ugyanis ma nincs elég pszichiáter, az ambuláns kezeléseken egy-egy betegre az ideális 30 perc helyett csak 7-8 perc jut. Az elmúlt évtizedekben költségtakarékossági megfontolásokból leépítették az úgynevezett könnyű pszichiátriai osztályokat, pedig a depressziósokat a gyógyulásuk érdekében elkülönítetten is lehetne kezelni. Ehelyett azonban, ha valakinek kórházi ápolásra van szüksége, együtt “fektetik” a valóban súlyos elmebetegekkel, ami tovább erősíti azt a társadalomban meglévő képet, hogy a pszichiátrián csak elmebetegeket kezelnek. Az antidepresszánsokat illetően az 1999-es rendszer van érvényben, a társadalombiztosítás szakmailag nem kellően indokoltan preferálja az olcsóbb szereket. Először ugyanis a legolcsóbb készítményt kell felírnia az orvosnak, s ha az nem minősül hatékonynak, akkor alkalmazhatja a drágábbakat.

“Ha az állami főhatóságok autóválasztása is igazodna a jelenlegi gyógyszerár-támogatáshoz, akkor egyetértenék vele. Ha az autóvásárlásban is az lesz a szabály, hogy először csak egy Skodát kapnak, s ha az nem vált be, akkor esetleg egy Volkswagent, amennyiben az sem vált be, és igazolni tudják, akkor egy Audit, úgy nem emelek többé szót a jelenlegi gyógyszertámogatás ellen” – érvel Bánki M. Csaba professzor. Meglátása szerint részben a mellékhatásokra lehet visszavezetni a sok táppénzes állományt. Több független gyógyszerpiaci szakértő viszont azzal a kritikával állt elő, hogy a depresszió minél nagyobb arányú diagnosztizálása hátterében a gyógyszerlobbi áll, hogy így találjon hosszú távon biztos fogyasztókat a társadalombiztosítás által finanszírozott méregdrága készítményeknek. “Milliárdokban mérhető biznisz az antidepresszáns szerek forgalmazása” – állítják. Rihmer Zoltán azonban képtelenségnek tartja, hogy a gyógyszergyárak és forgalmazók az orvosok közreműködésével mesterségesen kreálnának maguknak piacot. “Ma a betegek 25 százalékát kezelik antidepresszánsokkal, 75 százalékuk el sem jut az orvoshoz. Nem adunk tehát senkinek feleslegesen ilyen szereket” – szögezi le. Érvként említi még, hogy a rendszerváltás óta Magyarországon a korábbi 100 ezer lakosra jutó évenkénti 46 öngyilkosság 29-re csökkent. Más nyugat-európai országokban is hasonló kedvező tendenciát figyeltek meg, aminek a legfőbb okát a szakemberek abban látják, hogy az orvosok sokkal hamarabb ismerik fel a depressziót, és képesek megfelelően kezelni. Ami az adatokat illeti, 2002-ben az OEP a legtöbb pénzt a szív- és érrendszerre ható orvosságok után a depresszió elleni készítmények támogatására fordította, s a legnagyobb forgalmat nem a legolcsóbb, hanem a második lépcsőben felírható, valóban korszerű készítményeknél regisztrálták.